3423 trupă 12355 MP3 a descărca
2007 December, Kuplung
Prezentare
A Zenekar 2005 Márciusában indult útjára, amikor is először próbáltunk egy budapesti próbateremben! Ekkor még nem volt teljes a banda, ám nem sokkal később csatlakozott a trióhoz Bálint Géza és magához ragadta a mikrofont, így ez év októberében ezzel a felállással kezdtünk zenélni, minden konkrét cél nélkül. Az első koncertünk 2006 Januárjában volt, Balatonfüreden. 2007 közepéig tartó időszakban körülbelül tíz koncertet adtunk, nagyrészt Budapesten és környékén, melyeken többnyire feldolgozásokat játszottunk, de egy-egy saját szám formájában magunkat is kipróbáltuk. Nagy változás 2007 végén állt be, amikor is már csak saját szerzeményekkel léptünk fel! 2008 márciusában neki láttunk elkészíteni első hanganyagunkat, mely május elejére kész lett, Tanult Örömök címmel! Ebben az évben is több koncertet adtunk, többek között Balatonfüreden, Herenden, Budapesten, és környékén! 2009-ben ezzel a lendülettel folytatjuk utunkat, szeretnénk minél több helyre eljutni, minél több emberrel megismertetni a zenénket, és rögzíteni a számainkat.  
Album
Blog Trupă

2008. május 5. 23:56

Demo megérkezett!

Elkészült a várva várt Demo lemez Tanult Örömök címmel, és meg is hallgatható! A continua

Ultimă actualizare: 2011-12-31Concert date
Niciun concert date disponibil!
 
Ascult nostru MP3!
Profil trupă
Type: zenekari oldal
Gen: ALTER
Stil: Klasszikus Alternatív Rock
A fonda dată: 2005
Fans: 1 persoană
Vizită: 5066
Oraş: Budapest
Vot: 0
Web:
Membru: Bálint Géza » Ének
Oroszlán Gábor » Gitár, Vokál
Titkos Ádám » Dobok
Virág László » Basszusgitár
A zenekar szerkesztői: Nalzsoro
Favorited
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky