3423 banda 12355 MP3 zavádzanie údajov

Közép 2-20

koncert
Predstavenie
2004 volt a vízválasztó, ami áttörést jelentett a gondolatok és a tettek között, és megalakult a Redrum zenekar. Eleinte egy szoba is megtette próbateremnek, alig hallottuk egymást a próbákon, mi voltunk minden idők leghalkabb zenekara…:) Az eredeti felállást Csuka Botond–gitár, Zsidi Roland–gitár, Szigeti György /Csuma/ –basszusgitár, Molnár András /Molcsa/–ének alkotta. A dobos poszton többszöri cserék után az ütőket Svidrán Ádám /Svidi/ vette magához a 2005-ös esztendő elején. Hozzávetőleg egy évig élt ez az ötös, amikor a névváltoztatás után a Közép2-20 nevet vette fel a csapat.
2006 márciusában a mikrofon került új kezekbe: Tossenberger Tamás /Toszi/ csatlakozott az együtteshez. Pár fellépéstol eltekintve
mára értünk meg arra, hogy igazán megmutassuk magunkat, ennek első markáns jelét a
debütálást jelento –a zenekar kezdeti szolid hangerejére utalva– No more silent music című demónk jelentette. Itt tartunk most, a többi ezután következik…,de már új dobossal a fedélzeten,ugyanis úgy alakult,hogy Ádám és a Közép 2-20 útjai elváltak.
Az új 2-20-as fiú Klausz Péter, fogadjátok szeretettel


Innen is üdvözlünk mindenkit, keressetek bátran... sziasztok:)  
Nedávny aktualizácia: 2008-12-31Koncert dátum
Nie koncert dátum dostupný
 
Počúvať náš MP3!
Profil banda
Type: zenekari oldal
žáner: ALTER
štýl: Alternatív
Odlievať dátum: 2004
Fans: 1 človek
Návšteva: 5498
Mestský : Kaposvár, Budapest
Volič: 0
Web:
člen: Csuka Botond » gitár
Szigeti György » basszusgitár
Tossenberger Tamás » ének
Zsidi Roland » gitár
A zenekar szerkesztői: kozep220
Favorited
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky