3427 zenekar 12457 letölthető zene

Solar Surf » Zenekar | Albumok | Fórum | Blog

logo4
Bemutatkozás
A Solar Surf zenekar 2005-ben alakult Debrecenben Csató János gitáros kezdeményezésével, aki korábban különböző zenekarokban alkotott, (mint pl. az XL Sisters, Bulldózer, Necropsia, SOS,) a dallamos rock-tól a hardcore metál-ig. A sokéves műfaji barangolás és tapasztalatszerzés a zenekar tagjainak ízlésvilágával kiegészülve egyedi, rock alapokon nyugvó hangzásvilágot eredményezett, melyet a banda modern pop-rock-ként definiál. Az énekes-szövegíró Szakál Dia egészen más, komoly zenei háttérrel - alappal érkezett a bandába: kisgyermek korától kamarakórusban, színház-közelben, rövid ideig bárokban is énekelt, emellett néhány elektronikus műfaj elkötelezett híve lett. Találkozásuk jelentette a zenekar születését, de a többiek, Szabó Zsolt basszusgitáros és Király Tibor dobos érkezése alakította jelenlegivé a Solar Surf arcát. A zenekar 2006 őszére befejezte első hanganyagának rögzítését, melyből 2007. március 21-én EP-t jelentetett meg szerzői kiadásban. A zenekar 2006 júliusától országosan koncertezik klubokban és fesztiválokon. A 2012 nyarán " Privát Fesztivál "címmel megjelent, 11 dalt tartalmazó lemezéről így írnak a kritikusok: "...A Solar Surf titka már az indulás idején a szokatlan ritmusok, a zenei stílusok keverése, és a rendhagyó hangszerelési megoldások voltak. Kevés induló zenekar találja meg a maga egyedi karakterét az első dalok megírásakor. A Solar Surf viszont ehhez a kisebbséghez tartozik, és gyakorlatilag ezen az új lemezen is folytatták a megkezdett utat.

 
Albumok és Videók
Hírek

2013. október 10. 19:39

Legyen új Solar Surf videó!

Ha ezt látod nyomj egy lájkot az alábbi linken,hogy lehessen új videoklippem!
http://www.jolhallod.hu/zenekar/solar-surf.html
Tovább

Utoljára frissítve: 2015-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: POP
Stílus: Alternatív Modern Pop Rock
Alapítva: 2005
Rajongók: 2 fő
Megtekintve: 21285
Város: Debrecen
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Szakál Dia » ének
Csató János » gitár
Szabó Zsolt » basszusgitár
KIrály Tibor » dob
A zenekar szerkesztői: janoska1018
Rajongók
virus666
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky