3427 zenekar 12457 letölthető zene
alapértelmezett kép
Bemutatkozás
A Whizz-Bang zenekar ötlete néhány évvel ezelőtt pattant ki a zenekarvezető Tamási László fejéből, hogy néhány külföldön igencsak nagy sikert arató zenekar mintájára a stílust meghonosítsa Magyarországon is, elsőként az országban.

Az olyan zenekarok mintájára épülő Whizz-Bang, mint a Grammy díjas Brian Setzer Orchestra, vagy számos könnyűzenei díjat magának mondható Big Bad Woodoo Daddy, a neo swing vonulatot képviseli, vagyis a swing zene mai pop-rockos arculatát, ami dallamos és jól megjegyezhető refréneket, lendületet, modern hangzást, pörgős bulikat, szókimondó szövegeket és vérpezsdítő zenét jelent.

A Whizz-Bang eddig elérte, hogy számos hazai klubnak, egyetemi napoknak, rendezvényeknek rendszeres vendége, az ottani közönség nagy örömére. Több fontosabb fesztiválon, valamit külföldi vendégszereplésen vettünk már részt, és a közönség mindenhol nyitott volt az általunk prezentált jól táncolható, dallamos, bulizós és könnyed hangulatú zenére.

A produkció előnye, hogy a nagy színpadok látványossága mellett a kisebb klubkoncerteknek is megvan a saját varázsa.

A színpadkép a ’20-as, ’30-as, ’40-es évek stílusát idézi, a tagok elegánsan felöltözve a kor divatja szerint, mintha csak most léptek volna le egy gengszter film vetítővásznáról. A látvány magáért beszél, és a közönség imádja; a zene, pedig hihetetlen hangulatot biztosít e kép mellé.

2005-ben jelent meg a formáció első nagylemeze „Dupla vagy semmi” címmel, ezt követte az új, „A swing nem játék!” című album.  
Albumok
Hírek

2008. március 6. 12:14

Turné

Áprilisban kisebb koncert körútra indul a zenekar, eddig kettő koncert fixálódott, a többi szervezés alatt. Tovább

Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: JAZZ
Stílus: Swing
Alapítva: 2002
Rajongók: 6 fő
Megtekintve: 10220
Város: Budapest
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Almási Attila » bariton szaxofon, pozan
Blénessy"Szárcsa"Márk » gitár
Hanák"Pötyi"Péter » ének
Kálvin"Teddy"János » szaxofon
Rácz Norbert » bőgő
Tamási László » dob
Wagner Gábor » trombita
A zenekar szerkesztői: whizzbang
Rajongók
grabincs titko62 virus666
Hozzászólások
takácstibcsi 2008. nov.. 21.  16:08 3
Szisztok nagyon szép hétvégét kivánok a zenekarnak
   
takácstibcsi 2008. nov.. 16.  08:08 2
sziasztokj nagyon sazép hétvégét kivánok a zenekarnak
   
takácstibcsi 2008. nov.. 9.  07:59 1
sziasztok nagyon szép hetet kivánok a zenekarnak
   
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky