3427 zenekar 12457 letölthető zene

Tuck & Patti

tuckpatti
Bemutatkozás
Tuck & Patti 1978-ban egy San Franciscó-i meghallgatáson találkozott, majd 1981-ben alakították meg kétszemélyes, akkor már családi zenekarukat. Első lemezük 1988-ban jelent meg „Tears of Joy” címmel, s azóta mostanáig tíz CD-t, valamint két szólógitár CD-t adtak ki, amik az amerikai jazz- és soul-listák örök kedvencei.

A népszerű duó az elmúlt évtizedekben többször körbeutazta Európát, és játszottak valamennyi jelentősebb jazz fesztiválon. A North Sea Jazz Festival, az Umbria Jazz, a Montreux Jazz, a Jazz at Lugano, a Pori Jazz, valamint a Verbier Music Festival színpada mellett, nagy sikereket aratnak norvégiai, franciaországi, németországi, finnországi, ausztriai, spanyolországi, belgiumi, oroszországi és törökországi fesztiválokon és koncerteken. Önálló koncert- és klubfellépéseik mellett olyan művészekkel közösen is játszottak, mint Miles Davis, Chick Corea, Donovan, Art Ensemble of Chicago, Herbie Hancock, Diana Krall, George Benson és Simply Red.

Tuck & Patti semmilyen kategóriába nem sorolható be. A duó világszerte ismert páratlan virtuozitásáról, melyet a szeretet, a remény és a hála lelkületét hangsúlyozó, életre szóló együttműködésük szolgálatába állítottak. Interpretációikra, melyekhez sokféle forrásból merítenek alapanyagot - Patti Catchart’s saját szerzeményeit is beleértve -, hosszú karriert sikerült felépíteniük, amely több mint 25 évnyi közös éneklés és zenélés után is fejlődőképes. Zsúfolt európai turnéik mellett műhelyfoglalkozásokat és mesterkurzusokat is tartanak. Mindketten elkötelezettek a tanítás ügye és az ifjú zenészek felnövekvő generációjának oktatása iránt, a zenészek és kritikusok körében pedig régóta az improvizatív duók mérvadó mintájának tekintik őket.  
Utoljára frissítve: 2017-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: JAZZ
Stílus: világhírű jazzduó
Alapítva: 1981
Rajongók: 0 fő
Megtekintve: 1703
Város: San Francisco, Tulsa
Szavazat: 0
Tagok:
A zenekar szerkesztői: o.rocketqueen
Rajongók
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky