3422 zenekar 12339 letölthető zene
alapértelmezett kép
Bemutatkozás
A banda 2000 novemberében kezdett tevékenykedni a jelenlegi név alatt. Mára már csak Lichtmann Sándor-basszus, maradt meg az eredeti alapító tagok közül. Balogh Norbert-gitár/ének, és Dobó Tibor-dobok, érkezésével vette kezdetét a banda története. A stílus a germán, és az amerikai Thrash bandákon alapszik leginkább, de rengeteg hatás ér/ért minket az utóbbi években, amit igyekszünk beleépíteni a zenénkbe. Az első felvételünket 2001 novemberében készítettük 1 évvel a megalakulásunk után, amit egyidejűleg (talán kicsit előbb) követtek első fellépéseink. A kezdeti időkben még 4 tagot számlált a zenekar, de egyéb okokból távozott az akkori gitárosunk így rákényszerültünk a trió felállásra. A mai napig ez jellemez minket, bár kipróbáltunk gitárosokat, volt is, aki velünk maradt hosszabb időre. Végül a sors úgy hozta, hogy erre a posztra a mai napig nem találtuk meg a megfelelő embert…(aki zenél, előbb-utóbb találkozik ezzel a szituációval, tehát sokan tisztában vannak bizonyos háttér dolgokkal, legyen szó emberi kapcsolatokról, zenéről, zenei elképzelésekről, stb. egy adott bandán belül.) Három év alatt magunk mögött tudhatunk rengeteg jó koncertet. Mai napig jó rájuk visszagondolni, de persze van tapasztalatunk az ellenkezőjéről is, mint mindenki másnak. Koncertezés szempontjából a 2002-es év nagyon pozitív volt. Az év végén eljuthattunk többek között a Petőfi Csarnokba is. Azon koncertek egyike volt, amit nem fogunk elfelejteni. 2003 a számírás jegyében telt (persze rengeteg minden történt velünk közben), melynek eredménye a második felvételünk, ami a „Homályba menet” címet viseli. Mi úgy gondoljuk, hogy egy sokkal keményebb és felkészültebb TREMORT mutat, mint ez első, amit az eddigi nagyrészt pozitív visszajelzések is igazoltak. Persze a mai napig szeretjük a Demot is. Mostanra értünk össze igazán, a 2003-as EP-vel újra lezártunk egy fejezetet a banda életében. Stílusunk alapjait megőrizve elindultunk egy következő úton. Az új számok ismét előrelépést mutatnak magunkhoz képest, megvan az inspiráció. Mindenképp agyasabb, gyorsabb még keményebb TREMORT tűztünk ki célul és reméljük ezzel is közelebb fogunk kerülni a műfaj híveihez…

Köszönjük, hogy elolvastad ezt a rövid történetet. Még valószínűleg bővülni fog de egyenlőre ad egy átfogó képet rólunk. ÜDV!
NORBI, TIBI, SANYI
 
Hírek

2004. augusztus 11. 16:19

Kalapács band/Tremor

Sziasztok! Szeptembertől indulunk újra koncertezni a Kalapács band vendégeként. A helyszínek a következők lesznek: - Szept.3. Érd (Borgödör) - Szept.18. Budapest, (Ráday Klub) - Szept.24. Miskolc (Ifi Ház) - Szept.25. Kazincbarcika (Sport klub) - Okt.1. Budapest, Vörös Yuk( ez egy Thrash... Tovább

Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: Metal
Alapítva: 2000
Rajongók: 3 fő
Megtekintve: 5189
Város: Budapest
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Balogh Norbert » gitár/ének
Dobó Tibor » dob
Lichtmann Sándor » basszusgitár
A zenekar szerkesztői: Mille
Rajongók
martien virus666
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky