3422 zenekar 12339 letölthető zene
grenma
Bemutatkozás
Matyi (dob) és Csongi (ének, gitár) még a gimnáziumban ismerték meg egymást és már 14 évesen együtt zenéltek. Jó pár évvel később, 2004 végén új együttest alapítottak, ekkor csatlakozott hozzájuk Dóri basszusgitárosnak, és így jött létre a theGrenma. Mindhármuk zenei ízlése hasonló volt, zenéjüket olyan kaliforniai (pop-) punk zenekarok inspirálták, mint a Blink 182, a Green Day vagy a NOFX, amik mellett hatással volt rájuk a ska, a hardcore és néhány régi punk zenekar is. Fél évvel a megalakulás után kezdtek el koncertezni, és még 2005 decemberében felvettek egy 3 számos demót. 2006 elején indultak először turnéra az Alvin és a mókusokkal, majd ez év végén álltak neki az első albumuk rögzítésének. 2007 februárjában leforgatták az első videoklipjüket is a 'Mennyire szeretném' című dalukra, ami még a lemez megjelenése előtt napvilágot látott. A 10 számot tartalmazó cd 'Annyira...' címmel jelent meg augusztus végén. Ezt egy hosszas lemezbemutató turné követte 2008 nyaráig, aminek a keretén belül olyan zenekarokkal koncerteztek, mint a Junkies, a Zorall és a Supernem. A banda a nyári fesztiválok mellett már a következő album anyagát írta, és bár a megjelenésére 2009-ig várni kellett, szeptemberben már az 'Enyém az utolsó szó' című új dalra forgattak klipet. A második cd végül 'Talán nincsen minden rendben' címmel jelent meg január 5-én. A zenekar ezúttal magára vállalta az összes hangmérnöki, produceri és terjesztési teendőt. Ez az anyag érettebb, keményebb lett elődjénél, zeneileg a Rise Against vagy a Strike Anywhere áll leginkább közel hozzá. A második nagylemezt, ami a 2009-es Bravo Otto díjátadón elnyerte az év albumának járó szobrot, egy év alatt több, mint 20.000-en letöltötték a hivatalos honlapról, és minden hónapban csaknem 1000 újabb letöltést ér el az ingyenesen közzétett cd. A 2010-es évet egy új dallal indították (Mindenki), a Bravo Otto-n az Év Együttese díjért pályáznak, és őszre újabb lemezt terveznek.  
Albumok és Videók
Utoljára frissítve: 2010-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: softcore punk
Alapítva: 2004
Rajongók: 52 fő
Megtekintve: 13317
Város: Budapest
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Arany Dóri » basszusgitár, vokál
Botlik Matyi » dob, vokál
Szalay Csongi » ének, gitár
A zenekar szerkesztői: thegrenma
Rajongók
andiregi andris5150 barbiesilicone bekka blanco_ brigi94 csillalilla cynthiahabda dávid92 falloutwali Fresa Fysgirl István1992 Jucii julcsi92 Kalmár Simon kevinkain Kiskero Krístííh Lillaaa LynZ markfreak niki.095 PittyPunk Ramme rocksolya saláta SandyZol venture Vikykee. virus666 xbaleex zöld a lámpa
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky