3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Sick-room
Przedstawienie
Sziasztok megjelent a zenekar második nagylemeze Perverse Paradise címmel ezen a linken tudtok utána olvasni egy kicsit:

Kuriózum és egyben rendkívül pozitív dologként kezelendő a tény, hogy e kaposvári extrém-metál együttes második lemeze éppen ennél, a nem egészen ilyen súlyos muzsikákra szakosodott Alexandra kiadónál jelent meg. Szívből reméljük, folytatják még ezt a tendenciát!
Mindjárt az elején engedjetek meg egy-két személyes gondolatot. Mikor anno a magyar zenetévén szembetalálkoztam első szerzeményükkel (Pink Dreams), nem tudtam hova tenni a csapatot, mondom, mit bohóckodnak ezek meg extrém metál címke alatt; nem más, mint artikulátlan üvöltéssel durvábbá tett nu-metálkodás, a nyomokban meg némi ipari zaj és scratch. Ezzel el is könyveltem a bandát. Aztán a tavalyi évben újra elém kerültek, mikor is a pécsi Rockmaraton egyik sátrában egy rendkívül színvonalas produkcióval álltak ki, meg is jegyeztem, hogy metálnak egészen metál, ráadásul elég hangos és őrült is. Változnak az idők…

Ugyan elég felületesen ismerem az együttes 2007-ben, szerzői kiadásban megjelent Pigwash For Enemies lemezét, de az már kapásból lejött új anyag kapcsán, hogy bizony komolyodtak, s az erősebb, gitárcentrikusabb dalok szintén előnyükre válltak. Hangzással ugyancsak nincs gond, modern felfogásban készült az Audioplanet studióban, Jaya Hari Das támogatásával. Viszont a cover nem sikerült túlzottan jóra vagy hatékonyra, kissé talán túl egyszerű és otromba, s talán a booklet némileg feledteti ez előbbit.

Érdekes dupla-vokállal operálnak, ami egyrészről az énekesük, másrészről pedig a banda elektronikus részéért felelős Dj Bunny mF szolgáltat. Nekem felettébb bejön ez a megoldás, talán a régi Szegnél hallottam ilyet utoljára. Végig jól összerakott durvulásnak lehetünk fültanúi, néha egy-egy klassz gitárcincogtatás, scratch vagy egyéb elektro-elemek színezik mindezt. Emellett pedig szinte az egész lemezen tetten érhetőek a Slayer-es hagyományokat követő témázgatások, szóval igazán nem mondhatjuk, hogy rossz példaképektől merítettek, haha! Deterrente ritmikája bennem szinte azonnal felidézte kedvenc indusztriál-csapatom, a mára sajnos megboldogult American Head Charge formáció Cowards-beli döngölését. Viszonylag hamar megragad még a Green Mile, ami talán a lemez legslágeresebb refrénje címért kiált, de az utána következő Van Goghs Ear címre keresztelt tétel is hamar szerethetővé válik. Aki szereti a döngölős riffek, mellette nyitott az extremitásra, az mindenképpen tegyen vele próbát!
TAGOK:

Ilem - gitár
Nitro - ének
Nordberg – dobok
Szasza - bass
And/Or - gitár
DJ Bunny MF - scratch, sampler, ének

www.myspace.com/sickroom1
www.sick-room.com
 
Album i video
Zespół Blog

2008. május 6. 16:11

SICK-ROOM

SZEVASZ MINDENKINEK! Kontynuować

Ostatni aktualizacja: 2011-12-31Koncert data
Nie koncert data dostępny!
 
Słuchać nasz MP3!
Profil z zespół
Type: zenekari oldal
Rodzaj: HEAVY
Styl: EXTREME METAL
Zakładać data: 2001
Fans: 2 osoba
Wizyta: 6518
Miasto: KAPOSVÁR
Głosować: 0
Web:
Członek: AND/OR » GITÁR
DJ BUNNY MF » SCRATCH-SAMPLER-ÉNEK
ILEM » GITÁR
NITRO » ÉNEK
NORDBERG » DOBOK
SZASZA » BASS
A zenekar szerkesztői: dj bunny mf
głosować
Favorited
METALMIND virus666
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky