Az Ösvény progresszív rockzenekar 2001 második felében alakult. Alapító tagjai Bartucz Sándor és Grimm László azzal a nem titkolt céllal hozták létre, hogy helyrebillentsék a magyar zenei élet felborult egyensúlyát. A megcélzott hallgatóságot egyszerre kívánták igényesen szórakoztatni és elgondolkodtatni. Megindult egy egyéni stílus és hangvétel megalkotása. Közben a kezdetben trió formáció személycserék után négy tagra bővült, és létrejött a zenekar mai formája.
A tagok 4-13 éve játszanak hangszeren és foglalkoznak zene- vagy szövegírással.
Az Ösvény műveiben egyszerre érvényesül a tagok által szívesen hallgatott zenekarok inspirációja, valamint az új létrehozása, az eredetiségre és a minőségre törekvés. Stílusa leginkább a nyolcvanas évek progresszív zenekaraihoz (Yes, Color) hasonlítható, de teljesen mai hangzású. A szövegek kizárólag magyar nyelven íródnak. Jelenleg körülbelül 70 percnyi, saját számokból álló repertoárral rendelkezik; a szerzői tevékenység folyamatos.
Az Ösvény 2003-ban megmérettetett a nyári Ajkai Tehetségkutatón és a késő őszi biatorbágyi Rock-Blues Fesztiválon, előbbinél még trióként megkaptuk a legjobb basszusgitárosnak járó díjat, utóbbinál pedig - külön kiemelve az énekest hangjáért, a gitárost ízes játékáért és a dobost fantáziájáért - kerültünk be a nyertesek közé.
Aktuális demónkon a Metropolisz című dal hallható. A repertoár dalait folyamatosan fejlesztjük, átdolgozzuk, és havonta 1-2 új számot írunk. Célunk, hogy minél nagyobb közönséggel ismertessük, szerettessük meg az élőzenét, és aki meghallgat bennünket, gondolatokkal, élménnyel gazdagon távozzon.
Ha többet szeretnél megtudni rólunk, látogasd meg honlapunkat:
http://osveny.tvn.hu
(elérhető még: http://osveny.ini.hu, vagy http://osveny.hq.hu).
Írhatsz is nekünk az osveny@tvn.hu címre.