neverLAND

Kezdetben vala a Négyek Társasága, az Úr 1998. esztendejében: Blahó Dávid – gitár, Medve Balázs – gitár, ének, Ormándi Endre – bass, Pálfalvi Milán – samplerek/billentyű. Úgy érezték, új világot kell alkotniuk, mely csak az övék, és amelyben a hangulat uralkodik. Hangszereket fogtak, és megpróbálták dalokká formálni a belőlük feltörő érzéseket és gondolatokat. Így születtek meg Álomföld első lakói 1998 áprilisában (Neverland demo 1998). Ez egy elszigetelt világ volt, melynek megismerése keveseknek adatott meg. Két lakó – a talán és az őszinte csodálat c. számok – hiteles lenyomatai e letűnt kornak. Aztán…

Új időszámítás kezdődött: a Négyek Társasága gyarapodott, csatlakozott hozzájuk Reök András billentyűs, hogy Pálfalvi Milán ezután csak a samplerekkel foglalkozhasson. A világ változott, s Álomföld is. Új hangulatok, új érzések jöttek, s az ég beborult e világ felett. Új, Törékeny teremtmények születtek, sötétben látták meg a napvilágot, és féltve őrizték értékeiket a rideg világ elől – „… hiszen ott van minden megírva, belül a lelkemben”. (Törékeny demo 2000). Néhányuk a modern kor jegyeit viselte magán (190, arcom tengere), mások utazásra vágytak (utazás, hajó), egyesek pedig az Árnyak vendégeként, élő koncerteken váltak valódi önmagukká (én vagyok a fény). De a külvilág számára Álomföld továbbra is ismeretlen vidék maradt – „… sötét szoba sötét sarkában, az árnyékban bujdokolva”.

És elérkezett a XXI. század. Az utazók visszatértek, megfertőződve gépek fájdalmával, modernizációval, elidegenedéssel. Visszatértükkel Álomföld megváltozott, a külvilág gépei nyomot hagytak benne. A szerelem, a romantika meghalt, csak a képzelet nyújtott támaszt a szenvedőknek. Az új lakók már e modern világ gyermekei lettek, félig gépek, ereikben digitális vér csörgedezett… őket egyedül Milán értette csak meg igazán. (N_codeR demo 2001). Komor idők jöttek. Egyfolytában esett, és az eső kihaltságot, csendet szült (eső.csend.borzongás), az elveszett szerelmesek kétségbeesetten keresték régi önmagukat (valaki segítsen), a maradiak a múlt fénye után áhítoztak (csak egy fénykép), és akik lemaradtak, sebezhetőbbé váltak, mint valaha (törékeny) – „… milyen törékeny, a szép emlék fáj…”

E sorok születésekor a történet már a múlt. Ismét új idők jöttek. Sosem volt az ég ennyire változékony, mint a mai nap és éjszaka. Az utóbbi idők legnagyobb vihara vonult végig a városok felett, és szele megtépázta az emberek maradék magukba vetett hitét is. A határok összemosódtak humanitás és gépiesség között, mert senki nem volt, aki megálljt kiáltott volna. Senki nem volt, aki megálljt TUDOTT VOLNA kiáltani… Semmi nem lesz többé ugyanaz, mert a belső mélységek felismerése csak még fájdalmasabb a külső ridegség látványánál. Parancs, érdek, monotonitás és álarcok mögé bújtatott keserűség hódít, napról napra. De kell hogy legyen még remény!! Az utolsó lehulló esőcseppek talán már más arcokon folynak végig, és a kikötőkben a hajók újra indulásra készen állnak.

Az Újak közül elsőként ketten kelnek útra (Promo 2003), hogy kedvező híreket küldjenek majd a hátramaradottaknak. Útjuk sikere kitartásuktól és a vihar velük született erejétől függ. Hogy célt érnek-e, nem tudhatjuk, hiszen a külvilág válasza még várat magára…

...hamarosan megérkezik 10 új jövevény, miközben az alkotók egyike (Pálfalvi Milán) hajóra szállt, és új földeken keresi a boldogulást. A Másolat új klónjai (Megjelenés: 2005. január) pedig már alig várják, hogy kikössenek Álomföld partjainál...