3427 zenekar 12457 letölthető zene

Mellékhatások

Mellékhatások
Bemutatkozás
A Mellékhatások Zenekar ismét a porondra lép!

A Mellékhatások zenekar gyakorlatilag 2001-ben alakult. Négy év próbálkozás, útkeresés után 2005-ben egy kisebb átalakulást követően a zenekar új erőre kapott, készült is 5 szám, ebből 4-et fel is vettünk, ezeket hallhatjátok az oldalunkon a média menüpontban az archív alatt. Készült még egy dal, ami egy válogatáslemezre került fel. Ezután 2006-ban szétszéledtünk, mindenki járta a maga útját, más zenekarokban tevékenykedtünk, Molesz stúdiót csinált, illetve még most is csinálja.

Körülbelül egy éve elkezdtük tervezgetni, hogy majd újra összeállunk valamilyen formában, de még azt sem tudtuk milyen felállásban és zenei irányban, csak ötleteket gyűjtögettünk.

Aztán 2011 januárjára kialakult az elképzelés, elhatároztuk, hogy mint Mellékhatások folytatjuk tovább a közös munkát, és elkezdtünk próbálni, dalokat összerakni. A múltat félredobtuk, mindenki hozta az ötleteit, elképzeléseit, és ezt elkezdtük összegyúrni egy egységbe, közös hangzásba. Eddig jól sikerült :-).
Ennyit a történelemről...

Célunk, hogy a magunk útját járjuk, és ezzel az úttal minél többen azonosuljanak. Ezügyben annyit tehetünk, hogy a lehető legtöbb helyen megjelenjünk zenénkkel. A zenekarban több az energia mint valaha, dőlnek a dalok, az ötletek.
Igyekszünk a bandát interaktívvá tenni, amennyire lehetséges, ezért vagyunk jelen a facebook-on, myspace-en, youtube-on, és ezért tervezzük blog (blogok létrehozását is). A közönség ne csak a zenénkből ítéljen meg minket, hanem ismerje meg a gondolatainkat, véleményünket.

Tagok:

Molnár Péter - basszus, ének
Kucsera Róbert - gitár, ének
Szvitlik Máté - dob
 
Albumok és Videók
Hírek

2014. március 12. 8:58

Új dal, új klip

Sziasztok!
2014 első megmozdulásunk az Energia belé című dalunk megjelenése videóval együtt. Már hallhattátok ezt a szerzeményt a Kanapéban, akusztikus verzióban.
Az elmúlt időszakban úgy tűnhetett, hogy... Tovább

Utoljára frissítve: 2023-09-02Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: POP
Stílus: Rock
Alapítva: 2001
Rajongók: 1 fő
Megtekintve: 9731
Város: Tatabánya
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Kucsera Róbert » gitár, ének
Szvitlik Máté » dobok
Molnár Péter » basszusgitár
A zenekar szerkesztői: mellekhatasok
Rajongók
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky