3423 zenekar 12355 letölthető zene
mi
Bemutatkozás
A történet:
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Gitárpuncs nevű zenekar. Eleinte négyen voltak majd egy (később aláíratlanul maradt) lemezszerződés kapcsán 5 tagúra nőtt a tagok száma. Nagyon szerettek együtt zenélni, azonban később a zenekar három tagja úgy döntött felhagy ezzel a stílussal, azzal fel is hagytak vele. A zenekar tagjainak száma leredukálódott kettőre, ők név szerint Joós Bence (az alapítótag) valamint Góczán Gábor (a titokzatos 5.). Nagyon szomorúak lettek, de ekkor még nem is tudták, hogy valahol nagyon messze az üveghegyen is túl (kb 30 km-re tőlük) létezik egy White Shirt nevű hasonló stílusú formáció. Ebbe az együttesbe - gitáros híján - bekerült Góczán Gábor (Kenny) és próbálkoztak együtt. Tudni kell, hogy a furfangos Gábor nem feledkezett meg régi pajtásáról Bencéről, és meghívta őt is egy ilyen alkalomra. Ott Bence, Gábor, Tomi és Zsolti elkezdtek együtt zenélni. Na elég az hozzá, hogy nagyon élvezték a dolgot. Történt azonban hogy egy második próba alkalmával ami történetesen 2008 áprilisában, pontosítva 26-án volt, a fiúk elkezdtek írni egy számot, ami későbbi "Kicsúszott minden a kezedből" c. számuk alapját adta. Nem is tétováztak tovább kinevezték ezt az estét a zenekar alapításának időpontjának. Később a White Shirt zenekar, azóta ismeretlen körülmények között, feloszlott, nem úgy mint az azóta névre talált négyesfogat, a LunchBox. Most már boldogan zenélnek együtt és keményen dolgoznak, meg sem állnak a slágerlisták éléig, ja és boldogan élnek míg meg nem halnak.

A zenekar a korábbi GitárPuncs és a White Shirt nevű zenekarok tagjaiból épül fel.

Fő inspirátorok: Sum 41, Blink 182, Rise Against, Green Day, Red Hot Chilli Peppers, Elvis Presley, Britney Spears, Fekete Pákó :D

 
Hírek

2009. június 25. 9:33

stúdió

hello kedves látogató! na voltunk stúdióban a hétvégén, mint az meglátszik a "hallgasd a zenénket"-ben. ezt a két számot rögzítettük, jó buli volt, tök jófej volt a stúdiós srác is. Beadtunk egy pályázatot is, szóval ha azt megnyerjük, még sok szép ilyen számunk lesz, de valószínű, hogy egy... Tovább

Utoljára frissítve: 2009-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: Furfangos KantriPank
Alapítva: 2008
Rajongók: 7 fő
Megtekintve: 12445
Város: Szombathely
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Góczán Gábor - Kenny » ének, ritmusgitár
Joós Bence - bEn! » ének (vokál), szólógitár
Simon Zsolt - Csotti » basszusgitár
Varga Tamás - Tomi » dob
A zenekar szerkesztői: .lunchbox
Rajongók
AlexaDexi cynthiahabda Dinkaa__ SandyZol tommtank virus666
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky