3422 zenekar 12339 letölthető zene

Lifejune » Zenekar | Albumok | Fórum | Blog

1
Bemutatkozás
A zenekar 2009. január 1 -én alakult, egy ütős szilveszteri buli utáni afterpartyn, ahol Szeky, (Szekeres Norbert) a banda frontembere, Matt"tel (Döbröntei Máté) létrehozta a LIFEJUNE"t. Szeky és Matt egy korábbi formációban már évek óta együtt zenélt. Ekkor csatlakozott a jó barát és egyben szobatárs, Sub (Erdős Szabolcs), aki blues-gitárosként, az effektek és delay-ek által alakított sajátos stílusával határozott hangzást adott a csapatnak. Ezt követően, kisebb keresés után a dobok mögé Gacsai Zsolti került. A Lifejune életében ezután nagyon gyorsan pörögtek dolgok, hiszen 2009. áprilisában már el is készült első demó lemezük, a „Whisper”. Ezt követően májusban leforgatták első videóklipjüket a „Better Days” cimű számhoz, majd nyáron egy amerikai versenyen (Rock the Dash II) vettek részt, amin a IV. helyen végeztek a közel 2500 indulóból. A következő nyár koncertezéssel telt, majd ősszel neki láttak az újabb demó, a „When your Time Comes” felvételének. Ezen az albumon már olyan számok is helyet kaptak, mint a szinte már himnusznak számitó „Awakening”, a kicsit keményebb műfajokba kalandozó „15 minutes” vagy zenekar alakulása előtt Szeky által egyedül demózott háborúellenes „Against”. Stílusuk alapvetően indie-pop rock, amely a punk-rock, a progressive hard-rock és néhol még a fúziós hangzás jegyeit is magában hordozza. A dalok szerzője Sub (Awakening, Whisper, Lifetime Tournament, Lock, Hangover, …) és Szeky (Better Days, Against, 15 Minutes, Not so far, Fél a féllel, …), a szövegeket Szeky és Matt írja. 2009. októberében a csapat bejutott a nemzetközi ABC tehetségkutató Magyarországi döntőjébe a legjobb 36 zenekar közé és innen továbbjutóként az egyik olyan csapat lehetett, amely Magyarországot képviselte az ABC International Live Award 2010. január 23-ai Közép-Európai elődöntőjében, Bécsben, Ausztriában. Országszerte rengeteg koncertet adtak és számos fesztiválon léptek fel: EFOTT, Hegyalja Fesztivál, SZIN. 2010-ben a Megasztárban a TOP24 -be jutottak. Szeptemberben az első élő adásban a Párbajban a “Hotel California” cimű számot kellett feldolgozniuk, amely azóta is a repertoár része. A műsort követő héten, a Bumeráng minden reggel lejátszott egy-egy LIFEJUNE dalt, óriási sikerrel, majd a reggeli élő adásba is behívták a csapatot, így a Lifejune volt az első zenekar, aki full felszereléssel élőben játszott a NEO FM stúdiójában.  
Utoljára frissítve: 2012-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: POP
Stílus: pop-rock-indie
Alapítva: 2009
Rajongók: 2 fő
Megtekintve: 7691
Város: Budapest
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Szekeres Norbert "Szeki" » ének/gitár
Erdős Szabolcs "Szabi" » szólógitár
Döbröntei Máté "Döbi" » basszugitár
Borbély Lőrinc "Lő" » dob
A zenekar szerkesztői: lifejune
Rajongók
MyAdmin
Hírek

2012. február 17. 23:39

KEDDEN KONCERT A BUDAPESTI HARD ROCK CAFE -BAN!!!

Ezúton is mindenkinek nagyon köszönjük, aki szavazott ránk a nemzetközi Hard Rock Rising 2012 -es versenyén!
Sikerült bekerülni a legjobb 9 előadó közé, akik a következő 3 hétben a budapesti Hard Rock Cafe színpadán csapnak össze! ÉLŐBEN!
Gyere el, bulizz velünk és ha még nem láttad lesd meg... Tovább

Hozzászólások
Janis Pub 2012. márc.. 8.  21:45 1
Sziasztok zenekarok! Ez a reg a Janis Pub nevében lett létrehozva. Egy Karaoke és Music Pub vagyunk a Kálvin téren Budapesten. Részletes infok www.janispub.hu oldalon találhatóak a pubról....
   
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky