3422 zenekar 12339 letölthető zene
alapértelmezett kép
Bemutatkozás
1995 -ben kezdődött a történetem 12 évesen, amikor véletlen folytán hozzám került a sokak által ismert MegaSound System egyik albuma… megbolondultam tőle, mert azokban az időkben az az album nagyon jónak számított és ezáltam kedveltem meg a rap-pet, mint műfajt. Ezután következett a Ganxsta Zolee és a Kartel – Egyenesen a gettóból című albuma és a kétféle zenét vegyítve megírtam első szövegemet 1996 elején. Akkor még nagyon ment a gettózás, a lopás, csalás, kúrvázás…stb. amelyek folytán a szövegeim nagy része erről szólt. Aztán kezdtem rájönni, hozzám nem illenek az ilyesfajta dolgok, mert semmi ismeretségem és jártasságom nincsen ezen a téren. Így elkezdtem próbálgatni magam többféle oldalról és stílusban. Ennek a korszaknak az eredménye a LőDöG – Peace (demó) 1996-ból, melyet később vettünk fel, de a zene és a szöveg oda tartozik. A zenéket később kezdtem el írni, mint a szövegeket, még a jó öreg FT2 barátommal, ami nagyon a szívemhez nőtt.

Folyamatosan készültek számok, minden évben legalább egy albumra való, de valahogy nem éreztem még kiforrottnak a dolgokat, így várakoztam és tovább nyitogattam szárnyaimat, amelynek eredményeképp nagyon sok zene született az 1997-es év folyamán.

1998 -ban volt az első fellépésem, amikor még a rapbulik hangulata és színvonala nagyban meglőtte a mostaniakét és azóta is visszasírom azokat az időket. Folyamatos fellépésekkel nagyon sok ember megismerte munkásságomat és legnagyobb örömömre meg is szerették azt, amit csináltam és egyre több helyre hívtak fellépni.

1999 -ben és 2000-ben volt az Ifjúsági és Szabadidő Ház megrendezésében a Tavaszi Diáknapok keretén belül tehetségkutató verseny, melyeken a döntőben is megcsillogtathattam tudásomat.

Szerettem mindig a tehetségkutató versenyek hangulatát, értem ezt a Fila Rap Jam, Hip-Hop Mission nevűekre, hol véleményem szerint nem a győzelem a fontos, hanem az, hogy minél több ember ismerjen meg és megmutathasd nekik, mire is vagy képes és természetesen a részvétel…

2001 az „úszás az árral” című fejezet volt, amikor dolgozgattam ugyan számokon, de inkább a fellépésekre és a (későbbi menyasszonyommal) barátnőmmel foglalkoztam.

2002 -re éreztem elérkezettnek az időt arra, hogy valami maradandóval is megajándékozzam az utókort és ezt CD-formájában tettem meg akkor már LDG néven. Ez lett a ’97-’02-es kollekció (az ötéves terv). Ennek az érdekessége, hogy minden év, minden egyes korszakának a legjellemzőbb és – szerintem – legjobb számát válogattam össze, hogy tudják az emberek, nem csak lógattam eddig a lábamat. Jól tükrözi az album, hogyan változott a stílusom az idők folyamán, hogyan változott a szemléletem a világgal és természetesen önmagammal szemben. A közönség nagyon pozitív értékeléssel honorálta a munkámat, de persze mivel nem mindenkinek egyforma a véleménye, a negatív kritikákat építőleg hasznosítottam.

Szívesen segítettem bárkinek a munkája előmenetelét. Több csapatnak is készítettem alapzenéket, vagy segítettem a stúdiómunkákban, illetve felvehették nálam a szövegeiket.

Ez időtáj ismerkedtem meg a Nílus-Szekta csapattal, akikkel nagyon jó baráti és szakmai kapcsolatot építettem ki.

2003 -ban egy közös album erejéig beszálltam a Nílus belső körébe és ennek eredményeként született meg az egész nyarat munkával betöltő Convexa Caeli (Égbolt) című album, mely hanganyag túlnyomó többsége és a felvételek teljes egéssze nálam készült kisebb segédlettel (értem ezalatt pl. az internet adottságait). Szerettem volna megmutatni, hogy nem csak a zenére kell koncentrálni a előadók munkájában, hanem a szövegeknek igenis nagy jelentősége és mondanivalója van, melyeket az emberek általában nem vesznek észre… sajnos.

Az album után úgy döntöttem, befejezem a zenélést, mert túl sok körülöttem az az ember, aki a szinte semmit felmutatva hatalmas arccal rendelkezik akár irántam, akár más csapatok, illetve embertársai iránt, ami számomra nem elfogadott és besokaltam ettől.

Mivel azonban nem tudom megtagadni önmagamat és szeretek zenélni, úgy gondoltam a jelenlegi kedvesem felé az, hogy kifejezzem érzéseimet a legjobban egy számmal tudom megmutatni Valentin-Nap alkalmából, erre az alkalomra készült el a Valaki… című lírai hangvételű szerelmes szám.

A nevem eredete, mint a zenélés is 1995-ből való. Akkoriban volt nagy "sláger", a mára talán kultfilmnek számító Veszélyes elemek című alkotás, melynek egyik főszereplője egy Dög nevű srác volt, kinek karaktere nagyon megfogott akkoriban... a filmet minden barátommal 2-3-szor megnézettem és addig-addig mondogattam, hogy milyen szimpatikus az a srác, míg rám nem ragasztották ezt a nevet. Aztán 1997-ben gimibe kerültem, ahol kérdezték, van-e valami becenevem, mire én büszkén mondtam, hogy "DöG". Mivel ők nem ismerték ezt a filmet, csak a paródiát, így a Ne légy barom egyik főhősének, LőDöG-nek a neve ragadt rám.

Az évek folyamán, ahogy kezdtem "komolyodni", egy kicsit már unalmasnak és bohókásnak tűnni ez a név: "LőDöG", így körülbelül 2001 közepén döntöttem, lekopnak rólam a magánhangzók és az ezzel a technikával nyert LDG nevet fogom használni, ami az előzőnél valamivel érdekesebb, legalábbis számomra...

 
Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HIPHOP
Stílus: Hip-Hop / Rap
Alapítva: 1995
Rajongók: 5 fő
Megtekintve: 8532
Város: Miskolc
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Kovács "LDG" Gábor » számítógép-zene, mikrofon-rap, ének
A zenekar szerkesztői: LDG
Rajongók
saigon
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky