3422 zenekar 12339 letölthető zene
alapértelmezett kép
Bemutatkozás
J.A.M.
Bemutatkozás

A zenekar 1998-ban kezdte meg a működését, Süveges István és Rechner Csaba ötlete alapján. Egy énekes egy szájharmonikás és egy basszusgitáros segédletével elkezdődtek a próbák. Akkor még erősen a BLUES gyökereibe kapaszkodva próbált meg „nevet szerezni” magának a zenekar, ill. alkotni valami maradandót. Ez a formáció 2001-ig működött majd megkezdődtek a folyamatos tag cserék, ami hátráltatta a további fellépéseket, próbákat.
Először az énekes távozott, akit elég nehéz volt pótolni. Miután sikerült távozott a basszusgitáros, ekkor „szállt be” a zenekarba LENGYEL ATTILA basszusgitárral és elkezdődhettek a próbák, ismét előröl az egész. Mikor majdnem kész volt egy komplett műsor újabb tagcsere következett és vele együtt műfajváltás, a jó öreg BLUES maradt, csak egy kis FUNKY költözött az egészbe, amihez a régi énekes visszatért.
Ám a nagy visszatérés nem tartott sokáig talán pár hónapig működött a dolog és ismét búcsúztunk egymástól. Énekes nem volt viszont lett helyette billentyűs, amit szintén kerestünk.
A stílus ismét változott a saját dalok kissé FUNKY, BLUES, és JAZZROCK-os stílusjegyeket hordoznak magukon. A stílushoz kerestünk énekest /ekkor már inkább énekesnőt/ és így ismertük meg MATKÓ ZSUZSANNÁT kinek hangja mindenkit lenyűgözött.
Két hónap próbasorozat után, ismét borult minden és máig is tisztázatlan okokból a billentyűs távozott. A keletkezett űrt,
Somogyi Balázs töltötte be. Majd hamarosan a szájharmonikát is pótolnunk kellett egy új hangszerrel, így került Horváth Kornél a csapatba és a harmonika helyét a trombita vette át. Sajnos az idő múlik és a tagcserék sosem érnek véget ezért úgy alakult, hogy Dudi egy hosszú külföldi tartózkodás miatt nem tudta vállalni az éneklést ezért az ő szerepét Mayer Blanka vette át. A dobok mögött pedig 2006 nyarától Botár Bubu Zoli űl. És sajnos ettől az időtől a trombita is megszünt, Kornél távozásával.

Így lett a J. A. M.

A dalok túlnyomó többsége feldolgozás, de néha saját dalok is becsempészésre kerülnek a műsorba.
Hazai és külföldi előadók slágerei ill. dalai hallhatók a ’70-es
évektől, egészen napjainkig.
A műfajt nehéz megnevezni, amik közül a feldolgozások kiválasztásra kerülnek, hiszen Funky, Pop, Blues, Rock and Roll, és Rock dalok egyaránt hallhatók a műsorba, természetesen ízléses válogatás formájában  
Hírek

2006. augusztus 6. 14:32

Tagcserék

A zenekar újabb tagcseréken esik át. A dobos Süvi és a trombitás Kori távozik. De az élet megy tovább. Az énekes Dudi pedig amerikában próbál szerencsét ezért nálunk pedig Blanka. Tovább

Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: POP
Stílus: Funky
Alapítva: 1998
Rajongók: 1 fő
Megtekintve: 6235
Város: Székesfehérvár
Szavazat: 0
Tagok: "MATKÓ ZSUZSANNA /DUDI/" » "ÉNEK"
BOTÁR ZOLTÁN /BUBU/ » DOB
LENGYEL ATTILA /LENGYI/ » BASSZUSGITÁR
MAYER BLANKA /BLANA/ » ÉNEK
RECHNER CSABA /REKI/ » GITÁR
SOMOGYI BALÁZS /SOMA/ » BILLENTYŰ
A zenekar szerkesztői: jam
Rajongók
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky