3422 zenekar 12339 letölthető zene
alapértelmezett kép
Bemutatkozás


-Első kérdésem hogy mikor és milyen körülmények között jött létre az I GOT SOME?

Ha jól emlékszem 2004 nyarán kezdődik a történet. A Dobos és a zeneszerző/szövegíró gitáros nem kevés együtt mulatozás után döntött úgy hogy zenei álmaikat összekötik és csinálnak egy bandát. Ekkor a hathúros élete párja személyében már énekesre is találtak.
Rögtön csatlakozott Tarr Kornél basszuskodni és Horváth Pajesz Attila ritmuspengetősnek.
Mivel az énektémákat úgy érezték meg kék támasztani segítségükre sietett Mayer Katalin az ő nemes torkával.
Ez már zenekar volt.
A dobos garázsában kezdtek próbálni, hőségben, fagyban, néha áram és felszerelés hiányában, de hatalmas zeneszeretettel.

-A zenekari felállás mostanra úgy látom megváltozott. Mi történt?

Nos igen. Sajnos az eredeti összetétel szinte minden csapatban felbomlik.
Kornéljuknak más elképzelései voltak, melyeket most a Spaceshit-ben kamatoztat.
Ekkor Pajesz önszántából áttért basszusra és szinte rögtön bevették a Gáborkát gitározni.
A lányok igazán csak a kareokee show keretében tudtak együttműködni és ezért Kata kiszállt.
Próba-próbára, új szám-új számra. Felkérésükre Deák Jockey József lesompolygott egyik próbájukra és bizony lelkes dalszöveg megtanulási vágyakkal távozott. Bizony ennek nagyon örültek. Hamar bele is szokott a hangok soraiba és teljes értékű tag lett. Ebben a felállásban követték el első pár koncertjüket. Eztán Pájkó sajna más irányú elfoglaltságai miatt nem tudott elég figyelmet szentelni a mini zenésztársaságra és így bizony lecserélődött Fekete Szasza Szabolcs igen ügyes basszusgitárosra. Még egy sajnos-t követően Zsófi is úgy döntött neki elég. Így vannak jelenleg 5-en: Wolf Tamás-gitár, Szabó Gábor-gitár, Deák József-ének, Fekete Szabolcs-Basszusgitár, Matus Péter-Dob.

- Ha jól értem minden daluk Tomitól származik. Hogy megy náluk a számírás?

Hát igen és nem. Tomi számötletei önmagukban nem az amit hallhatsz a koncerten. Mindenki beleteszi a saját részét. Néha feje tetejére állítva az alapkoncepciót. A dalszövegek majdnem mind Tomi alkotás, kivéve párat amit még Kocsi Gergővel írtak az ő régi zenekarukban. A számok születése ösztönös bár nem könnyed esemény. A pár-próbától a több hónapos vajúdásig terjedhet időtartama. Minden egy gitártémával kezdődik és egész egyszerűen magától felkel és jár!

- Valójában milyen stílus amit játszanak?

Na ez az a kérdés amit ha komolyan venne a szakmában mindenki, gitárnyakkal és dobverővel vívott zenész-világháború indulna.
Nem tudom. Valamilyen Dallamos Kemény Metal vagy Rock Zenét Művelnek a fiatalok.

- Tényleg ha már így felhoztad hány évesek is ők?

24-Től 29-ig tejed az életkoruk.



- Furcsa ez a név. Mit akar jelenteni? És Miért ez lett a társulás neve?

Ha a messzi Amerikában megkérdezel egy sikátorban álló, idegesen körbe-körbe nézegető, bőrkabátos drogárust hogy van-e cucca, azt fogja válaszolni: Yeah I GOT SOME.
Amcsi szleng kifejezés.
Számukra a zene okoz függőséget. Ezért ez a név.
Kacifántosan alakult így, szóval nem részletezném.

- Miért Angolul szólalnak meg a dalok?

Úgy gondolják, hogy kis hazánk talán lassan megtanul nyelveket beszélni és így megérthet mindent, mit ki szeretnének fejezni. Azonkívül, ha külhonban bármit is szeretnének elérni, csak angolul van rá esélyük. Valamint Tomi költői vénája Angolként jött a világra.

Tervek? Lemezek? Koncertek?

Terv rengeteg. Próbálják a reálisakat véghezvinni.
5-számos demo felvételük létezik. Nagylemez a közeljövőben és folyamatosan készülnek az új számok.
Amennyit csak tudnak, koncerteznek. Kissé nehéz a sokféle munkarend és koncertdátum miatt, de hát „ilyen ez a popszakma” :-)

Sok-sok sikert!!!

 
Albumok
demo 2007 (2007)
Hírek

2007. október 1. 17:26

mp3

mp3-ak hamarosan. Tovább

Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: Metal
Alapítva: 2004
Rajongók: 1 fő
Megtekintve: 4259
Város: Pécs
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Deák József » Ének
Fekete Szabolcs » Basszusgitár
Matus Péter » Dobok
Szabó Gábor » Gitár
Wolf Tamás » Gitár
A zenekar szerkesztői: igotsome
Rajongók
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky