![]() Cím |
![]() Dátum |
|
|---|---|---|
A The Corrs Szíriáért imádkozik legújabb számábanAz ír együttes legújabb lemeze 2017. november 10-én kerül a polcokra ‘Jupiter Calling’ címen. Az album beharangozó dala, az „SOS” a szíriai menekülthelyzetről szól (SOS = Song of Syria). Tovább |
2017. október 11. Külföldi |
|
Patikadomb MutatványA Mutatvány a Patikadomb második 2017-es kiadványa, melyhez egyből klipet is készített a zenekar. Mind a dal, mind pedig a klip hangulatvilága a zenekar lírai oldalát mutatja meg és az ezt megelőző Édesmindegyhez hasonlóan, ebben a szerzeményben is főleg az elektronika dominál. Tovább |
2017. október 11. Hazai |
|
Nagyszerű történetek kezdete lehet a Budapest RitmoVasárnap ért véget a Budapest Ritmo, a Hangvető és CAFé Budapest közös világzenei fesztiválja, amely Közép- és Kelet Európa legjelentősebb rendezvénye a műfajban. A rendezvény második kiadása minden tekintetben beváltotta a tavalyi első rendezvény sikere után megemelkedett várakozásokat. Tovább |
2017. október 11. Események |
|
A kortárs jazz színe-java a CAFe BudapestenKlasszikus és modern, hagyományos hangszerek és az elektronika bűvölete, magyar és nemzetközi művészek: 2017. október 6. és 22. között a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál a jazz műfaj színe-javát felvonultatja, így minden jazzrajongó biztosan megtalálja a szívéhez legközelebb álló előadást. Tovább |
2017. október 4. Események |
|
Bugyi nedvesítés a Dürerben, avagy Our Last Night-on jártamVasárnap este majdnem teltház előtt mutathatta be legújabb EP-jét - Selective Hearing, 2017 - a New Hampshire-i kvartett, és mindent meg is tettek, hogy ez legközelebb már ne csak majdnem legyen. A bemelegítésről olyan bandák gondoskodtak, mint az arizóniai Blessthefall és a The Color Morale helyére beugró New Volume. Tovább |
2017. október 11. Koncertbeszámoló |
|
Kicsit még – Megjelent a Zaporozsec új kislemeze2017. október 6-án új kislemezzel jelentkezett a Zaporozsec. A Kicsit még című dalt már megismerhette a nyári fesztiválok és a rádiók közönsége. Az eredetileg egy szál gitárra írt szám zenekarral kiegészült hangzása is megőrizte az egyszerűségét és letisztultságát. Létezik egy mondás, ami szerint akkor vagyunk valakivel nagyon jóban, amikor a csend nem feszélyez, hanem idilli és megnyugtató. Erről a csendről szól ez a legújabb Zaporozsec dal, amit a Petőfi Rádió mutatott be először. Tovább |
2017. október 7. Hazai |
|
A legmenőbb dán szintipop duó érkezik BudapestreHazájukban már sztároknak számítanak, bemutatkozó nagylemezük tavaszi megjelenése óta bejárták Európa legmenőbb klubjait, de turnéztak már Amerikában és Kínában is. A koppenhágai First Hate 2017. október 9-én érkezik a budapesti Dürer Kertbe. Tovább |
2017. október 6. Események |
|
Brit disznók zenélnek BudapestenA Pigs Pigs Pigs Pigs Pigs Pigs Pigs 2017. október 6-án lép fel Budapesten, egy ilyen nevű formációnál pedig már első blikkre sejthető, hogy nem a megszokottat várhatjuk tőlük. Ilyen zenét csinálna a Queens of the Stone Age, ha kétszer annyit drogoznának, mint az első lemezük megírása alatt. A koncert ráadásul ingyenes. Tovább |
2017. október 6. Események |
|
Bezárt a Barba Negra Track, kinyitott a Barba Negra Music ClubErős szezont zárt szeptember végén a Barba Negra Track. Idén április 18. és szeptember 22. között 70 alkalommal nyitotta ki kapuit a szabadtéri szórakozóhely, amelyből 68 estén élőzenés rendezvények voltak terítéken. Idén több, mint 100 zenekar lépett a Barba Negra Track két színpadára. A széles zenei spektrumon mozgó Trackben hazai nagyágyúk (Kowalsky meg a Vega, Road, Paddy and the Rats, Edda, stb.), erős nemzetközi produkciók (Gojira, Mastodon, Anthrax, Amon Amarth, DubFx) és feltörekvő előadók (Apey & The Pea, Leander Kills, Blahalouisana) is helyet kaptak. Tovább |
2017. október 6. Hazai |
|
Baleset érte az Irigy Hónaljmirigy sztárjátÉlő koncert előtt 48 órával súlyos baleset érte az IHM egyik zászlós tagját, Kabai Lacit. Miután a kórházban megállapították, hogy középső ujja szilánkosra tört, azonnal aggódni kezdett a fellépése miatt. Szerencsére a közismert rocker dobosnak, Németh Gábornak még a fél napos felkészülési idő is elég volt ahhoz, hogy kihúzza a bandát a pácból. Tovább |
2017. október 6. Hazai |
|
Őszi Middlemist Red tombolás az A38 Állóhajón - Nyerj belépőt!A tomboló klubszezonra való tekintettel, idén sem maradhat el a szokásos őszi Middlemist Red koncert az A38 Hajón. Ez úttal a The Luckies és a holland Birth of Joy kíséretében 2017. október 13-án egy klassz pénteki napon! Tovább |
2017. október 4. Események |
|
Magashegyi Underground klippremierPályafutásának eddigi talán legkülönlegesebb, de mindenképp leglátványosabb videóját készítette el a Magashegyi Underground zenekar aktuális, Itt leszel című dalára. A klip gondolatisága követi a zenekartól eddig megszokott utat: egy érzés/pillanat kibontását képi elemekkel - most azonban mindez sokkal erősebb és szürreálisabb képi világgal párosul, amelyben különleges helyszínek, igazi állatok és egy csipetnyi digitális utómunka vezetik a néző tekintetét. Tovább |
2017. október 4. Hazai |
|
A Rudimental először az Akvárium KlubbanA brit Rudimental 2012-ben, az azóta szintén világsztárrá lett John Newman közreműködésével készült Feel the Love című slágerrel robbant be. A következő évben már Mercury Prize-ra jelölték őket, és egy sor további elismerést is begyűjtöttek. Ami azt illeti, 2017. október 12-én az Akvárium Klubban csapnak a drum and bass lecsóba egy dj set formájában. Mindenkinek kötelező! Tovább |
2017. október 3. Események |
|
Megjelent Demi Lovato legújabb lemeze2017. szeptember 29-én jelent meg a többszörös platinalemezes amerikai énekesnő, Demi Lovato régóta várt új lemeze, a Tell Me You Love Me. Az albumról már sokan ismerhetik a Sorry Not Sorry-t, ami az egyik leggyorsabban befutott szám az énekesnő karrierje során. A 250 millió streamnél járó dal a kritikusok elismerését is kivívta, Demit az év egyik legfékezhetetlenebb hangjaként emlegetik. Tovább |
2017. október 3. Külföldi |
|
Érkezik Liam Gallagher új lemezeAz egykori Oasis legendás frontemberének 2017. október 6-án jelenik meg első szólólemeze ‘As You Were’ címen. Az előző 3 beharangozó dal után megérkezett a legújabb „Greedy Soul” című remekmű is. Tovább |
2017. október 3. Külföldi |
|
Meghalt Tom Petty!Elhunyt Tom Petty, aki leginkább a Tom Petty and the Heartbreakers nevű zenekarral lett ismert, de szólólemezei és a Bob Dylan, George Harrison, Roy Orbison és Jeff Lynne társaságában alapított Traveling Wilburys szupergroup dalai is sokak kedvencévé váltak. Tovább |
2017. október 2. Külföldi |
|
Azok a régi csibészek – Bornai Tiborral folytatódik a Cseh Tamás Program múltidéző sorozataA negyedik évad soron következő poptörténeti talkshow-jának vendége Bornai Tibor, a legendás KFT zenekar tagja, zenész, énekes, billentyűs, zeneszerző, szövegíró lesz. Az „Azok a régi csibészek” címmel immár negyedik éve futó beszélgetést ezúttal is Lévai Balázs vezeti - a Cseh Tamás Program Könnyűzenei alprogramjának keretében. Tovább |
2017. október 2. Események |
|
Brit disznók jönnek zenélni BudapestreA Pigs Pigs Pigs Pigs Pigs Pigs Pigs októberben lép fel Budapesten, egy ilyen nevű formációnál pedig már első blikkre sejthető, hogy nem a megszokottat várhatjuk tőlük. Ilyen zenét csinálna a Queens of the Stone Age, ha kétszer annyit drogoznának, mint az első lemezük megírása alatt. Tovább |
2017. szeptember 28. Események |
|
ABBA SYMPHONY az ArénábanA Budafoki Dohnányi Zenekar augusztusban a Zempléni Fesztivál keretében mutatta be legújabb, egész estét show-műsorát. A nagy sikerű bemutató után 2017. október 8-án a fővárosban, a Papp László Budapest Sportarénában is látható az Abba Symphony című előadás. A jól ismert ABBA-dalok új hangszerelésben, táncosokkal, énekes szólistákkal, és egy 150 tagú kórussal kiegészülve szólalnak meg. Tovább |
2017. szeptember 28. Események |
|
Az óriási sikerű Trónok Harca élő koncert Magyarországon isAz óriási sikerű Trónok Harca élő koncertélmény, Ramin Djawadi közreműködésével elhozza Westeros világát az európai arénákba is 2018 májusában. Ezenkívűl az óriási keresletre való tekintettel egy második észak-amerikai turnét is a koncertkörúthoz kapcsoltak 2018 őszén, megadva az amerikai rajongóknak a lehetőséget, hogy megnézhessék a zeneszerző, Ramin Djawadi vezette zenekar és kórus előadását a legendás, Emmy-díj® nyertes HBO sorozat mind a hét évadának zenéjéből. A Game of Thrones Live Concert Experience új előadásai már a 7. évad zenéjét is tartalmazni fogják, csakúgy, mint a vadonatúj színpadképet, melyet lenyűgöző vizuális- és a legújabb videótechnika egészít majd ki. |
2017. szeptember 28. Események |
|