Cím | Dátum | |
---|---|---|
Siófokra megy a Magyar Televízió rockzenekaraA Magyar Televízió népszerű műsorvezetői, Bakos Piroska, Fiar Sándor, Nagy György már nem csupán az MTV képernyőjén láthatók, hanem élőben, a „világot jelentő deszkákon” is. Együtt énekelnek-zenélnek a Szabadság tér 17 nevű rockzenekarban. Tovább |
2010. május 21. Események |
|
Magashegyi Underground a Corvintető nagytermében!A Magashegyi Undergound először 2007-ben robbant be Szeplős váll című slágerével, amellyel meg sem állt a Fonogram „Év zenekara” és az „Év legjobb dala” jelölésig. A tagok egyéb zenei elfoglaltságai miatt egy év pihenő következett, de a zenekar 2009 tavaszán visszatért és a fesztiválszezont, majd az őszt is végigkoncertezte – jelenleg új nagylemezén dolgozik. Tovább |
2010. május 20. Események |
|
Szakrális koncertek Bognár Szilviával és Lovasi AndrássalCREATIO - Koraközépkori latin himnuszok címmel Heidl György zenéjét hallhatja a közönség a népszerű népdalénekes Bognár Szilvia, a Kispálos Lovasi András és a Sator Quartet előadásában május 22–én 16:30-tól az őriszentpéteri Árpád-kori műemlék templomban és június 6-án 19:00-től Budapesten, a Bakáts téren. Tovább |
2010. május 19. Események |
|
Ozzy a Pannónia-fesztiválonUtolsó simításokat végzik a Pannónia-fesztivál területén a szervezők, hogy csütörtökön 11 órától a sátrazók ellephessék a Cseri-parkerdőt. A Várpalota melletti óriási területen már állnak a zenei helyszínek, kész az elektromos és vízhálózat. Közben megérkezett az első látogató is, Ozzy, egy eltévedt törpe snaucer. A szervezők félnapos keresgélés után megtalálták a gazdáját. Tovább |
2010. május 19. Események |
|
A Hegyalja-fesztivál újításokkal és világsztárokkalProgram és hangulat: ez a két legfontosabb szempont, ami miatt a hegyaljázók nyaranta Tokaj mellett döntenek – a Hegy’ házi felmérése szerint. Az árérzékenyek számára jó hírünk van: még majd’ két hétig több mint 30%-os kedvezménnyel juthatnak a júliusi, négy napos Hegyalja-bérlethez és idén is lesz RészletBérlet. Tovább |
2010. május 19. Események |
|
Clint Eastwood fia Budapesten ünnepelKyle Eastwood, a legendás színész-rendező fia ma, azaz szerdán érkezik Budapestre, hogy holnap zenekarával koncertezzen a Millenáris Teátrumban. A zenész Ljubljanából jön vonattal, és mint mondta, igyekszik útközben aludni egy kicsit, hiszen a születésnapját szeretné megünnepelni a barátnőjével, valamint a zenészeivel, akik egyben a barátai is. Tovább |
2010. május 19. Események |
|
Búcsú a Rock Hangjától, Diotól!A világ rock és metal zenészei, valamint rajongói, mély megdöbbenéssel és gyásszal vették tudomásul a visszafordíthatatlan tényt, Ronnie James Dio eltávozott az élők sorából. A Hard Rock Magazin és a Crazy Mama Music Pub munkatársai - a HammerWorld és a Rocközön.com támogatásával - úgy gondolják; helyet, teret és időt kell biztosítani arra, hogy Dio magyar rajongói is közösen búcsúzhassak el kedvencüktől. Tovább |
2010. május 19. Események |
|
Egy született gyilkos BudapestenJuliette Lewis energiabombaként robbant Licks nevű zenekarával a legnagyobb fesztiválok színpadjaira 5 évvel ezelőtt. Azt, hogy mennyire ösztönlény már filmjeiben is tapasztalhattuk, számos őrült szerepet kapott karrierje során, elég, ha csak a Született gyilkosokra vagy a Kaliforniára gondolunk. Így valószínűleg sokakat már meg sem lepett, hogy mire képes egy rockzenekar frontembereként. Tovább |
2010. május 18. Események |
|
Sztárallűrök nélkül érkezik a KISSMár csak pár napot kell aludniuk a KISS fanatikusoknak, és azoknak, akik részesei szeretnének lenni a világ egyik legnagyobb rock showjának, május 28-án az Arénában színpadra lép a KISS! Jó hír, hogy aki eddig nem tette meg, még tud jegyet vásárolni! Tovább |
2010. május 18. Események |
|
Újra Anima Sound System!A sokáig hallgatag Anima Sound System lemezbemutatójára sokáig vártunk, de immár kezünkbe vehetjük, sőt, május 22-én a Gödör Klubban élőben meg is hallgathatjuk Magyarország talán legjelentősebb, de mindenképpen az elsők között megalakult elektro csapatának legfrissebb dalait. Tovább |
2010. május 18. Események |
|
Elmarad a ma esti Russkaja a Zöld PardonbanA mai - május 18 - napra tervezett Russkaja (A/RU) koncert a viharos erejű szél miatt elmarad. A helyszínen tomboló, mintegy 100 km/h-s szél már komoly és leküzdhetetlen problémát jelent, ezért a szervezők elhalasztják a mai koncertet. Tovább |
2010. május 18. Események |
|
Telezene a Quimby-vel a DürerbenA nyár kellős közepén, a legrövidebb éjszakákon kerül megrendezésre a Telezene-fesztivál, a jelenlegi egyik legnépszerűbb szórakozóhely, a Dürer-kert különböző színpadain. A fesztiválszezon egyik legolcsóbb rendezvénye változatos és igényes műsorral, a legnevesebb koncertzenekarokkal várja látogatóit. Kiveheted belőle a részed egy estére, vagy az összesre, nem fogsz csalódni! Tovább |
2010. május 17. Események |
|
A Los Lobos be labambázik BudapestreA csapat karrierje több mint 35 évvel ezelőtt indult, és azóta is töretlen. Legtöbben a rock and roll klasszikus, a "La Bamba" feldolgozásáról ismerik őket, amellyel a poplisták élére tornázták fel magukat 1987-ben, de a Desparado filmzenéje miatt is sokan kedvelik az együttest (Banderas-szal közös számukat mindenki kívülről dúdolja). Tovább |
2010. május 14. Események |
|
Olasz csemege a Balkan Beats-enA Balkan Beats sorozat májusi vendége Olaszország, onnan is a milánói Figli di Madre Ignota. A nálunk leginkább a Sziget-fesztivál Világzenei Színpad fellépőiként ismert zenekar túl a harmadik albumán és számos európai fesztiválszereplésen, végre klubkoncertet ad a Gödör Klubban. Tovább |
2010. május 13. Események |
|
Irány a „Zöldbe” Gyereknapon is!Az ország leghosszabb nyári fesztiválja, a Zöld Pardon idén is jobbnál jobb programokkal várja a legkisebbeket Gyereknapon. A nagy sikerre való tekintettel immáron harmadik alkalommal rendezik meg a főváros legvidámabb Gyereknapját, melyre reggeltől estig szeretettel várják a gyerekeket. A színes programokon mindenki ingyenesen vehet részt. Tovább |
2010. május 13. Események |
|
PASO-születésnap az A38 fedélzetén!Magyarország egyik legnépszerűbb koncertzenekara, a Pannonia Allstars Ska Orchestra 2010. május 14-én, pénteken egy sztárvendégeket felvonultató nagyszabású bulival teszi emlékezetessé hetedik születésnapját – a szintén hét éves fennállását ünneplő A38 Hajón! A „Lucky7 – 7 éves PASO, 7 éves a Hajó” szlogennel hirdetett esten többek között Harcsa Veronika és a francia MC Tribuman is színpadra lép. Tovább |
2010. május 12. Események |
|
Jóféle elektromos buli a Zöld PardonbanNem mindennapi felhozatalnak ad helyet a ZP május 14-én - a közkedvelt klubban az idei szezonban először lép fel a neo, amely körül igencsak sűrűsödnek az események - a hamarosan megjelenő ötödik nagylemezt felvezető Serial Killer kislemez bemutató bulija lesz ez. Az anyagon a műfaj legismertebb hazai előadójának új dalát az ország legjobb remixerei is új formába öntik, az Ektiv csapatát a Headshotboyz, a Slap in the Bass, a Tits & Clits és TMX képviselik. Tovább |
2010. május 12. Események |
|
Budapestre jön a legendás Alvin LeeAlvin Lee, a Ten Years After egykori szólógitárosa és alapítója 2010. szeptember 25-én Budapesten koncertezik az idén először megrendezésre kerülő Budapest Blues Legends fesztiválon. A rock-blues gitározás ikonikus alakja utoljára 5 évvel ezelőtt járt hazánkban, idén a Petőfi Csarnokban égeti ki a színpadot! Tovább |
2010. május 12. Események |
|
Ripoff Raskolnikov lemezbemutatója BudapestenA hazánkban gyakorta vendégeskedő, s honi bluesberkekben óriási népszerűségnek örvendő kiváló osztrák muzsikus, Ripoff Raskolnikov vadonatúj lemezzel rukkolt elő, Lost and Found címmel. A korong 14 mesterművet tartalmaz, természetesen mind Ripoff saját szerzeménye. Tovább |
2010. május 12. Események |
|
250 ember építi a Pannónia-fesztiváltPénteken kezdik el építeni a Pannónia-fesztivál helyszínét a Várpalota melletti Cseri-erdőben. A városban már 2 hónappal ezelőtt lefoglaltak a fesztiválozók minden szállást, de a környékbeli településeken még érdemes keresgélni. A helyszínen 4000 sátorhelyet alakítanak ki a szervezők. A fesztivál 20-án, azaz jövő csütörtökön 11 órakor nyitja kapuit. Tovább |
2010. május 12. Események |