Cím | Dátum | |
---|---|---|
A VIII. Újbuda Jazz Fesztivállal jubilál az A38Szeptember 7-8-án idén nyolcadik alkalommal kerül sor az Újbuda Jazz Fesztiválra, amely eredetileg Újbuda megalakulásnak 75. évfordulójára jött létre. A MU Színház, az A38 Hajó és Újbuda önkormányzatának együttműködéséből született fesztivál az évek során igazi nemzetközi rangú és színvonalú zenei eseménnyé nőtte ki magát, amelyen az európai és tengerentúli dzsessz legnagyobbjai éppúgy fellépnek, mint hazai tehetségek. Az immár igazi hagyománnyá vált fesztivált – a szokásoknak megfelelően – szeptember elején rendezik meg, és ideális nyitóeseménye a 2003-ban nyílt A38 Hajó tízedik, jubileumi szezonjának. Tovább |
2012. augusztus 26. Események |
|
OM: transzcendens koncertélmény a Dürer KertbenÚjabb különleges koncertre készülhet a budapesti underground színtér: szeptember 18-án érkezik a Dürer kertbe a Sleep egykori bőgőse által alapított OM zenekar, hogy egy transzcendentális hangulatú koncert segítségével hangolja rá az egybegyűlteket a világegyetem természetes rezgésére. A meditatív hangulatú dob és basszusgitár szólamok, valamint ájtatos hangulatú énekek nem csak a stoner vagy a doom metal kedvelőinek ígérnek izgalmas zenei élményt. Tovább |
2012. augusztus 26. Események |
|
Nyárbúcsúztató DJ-buli az A38-onA Kollektiva és a Monkey6 hagyományos közös nyári "hajózásainak" idei második, egyben utolsó tripjére augusztus 31-én szállhatnak be a partizók. Ezen az estén a két sokat próbált dj-brigád ismét nekivág, hogy az A38-on meglovagolják a house, a techno, a minimal, a nu-disco és a bass music legfrissebb hullámait, egyben elbúcsúztassák a nyári szezont. Egy nedves este a tajtékos party-vizeken, mindenféle kikötés nélkül, extatikus révbe éréssel. Tovább |
2012. augusztus 25. Események |
|
Gumicsónakos koncertet ad a Subscribe a Zöld PardonbanA nyári fesztiválszezon egyik legfontosabb koncertjére készül a Subscribe. A kis híján tragédiához vezető, budai csőtörés emlékét a zenekar augusztus 28-án, kedden este a Zöld Pardonban egy gumicsónakkal idézi fel, és a fiúk még mindig kölcsönhangszereken játszanak. Tovább |
2012. augusztus 25. Események |
|
Ismét Gospel Fesztivál SolymáronAugusztus 25-én szombaton 16.00-22.00 között kerül megrendezésre Solymáron a XII. Nemzetközi Gospel Fesztivál Dr. Mádl Ferencné, Dalma asszony és Dr. Beer Miklós püspök fővédnökletével. A műsorvezető Csűrös Csilla lesz. A rendezvény 12 éves történelme alatt megkerülhetetlen szereplőjévé vált a magyar fesztiváléletnek. Egyedi műfajt képviselve, különleges színfoltja a hazai nyári gazdag programkínálatnak, azzal a leírhatatlan, sajátos hangulattal, melyet senki nem felejt, aki csak egyszer is ellátogatott a rendezvényre. A Gospel fesztivál mai világunk zavaros útvesztőiben valódi értékeket képviselve és közvetítve, az izgalmas zenei műfajok segítségével, léleképítő üzenetek közvetítésével, évről évre több látogatót vonz Solymárra az ország minden részéből és határainkról túlról is bizonyítva: igen nagy a szükség az öröm üzenetére, a közösségben megélt lélekemelő pillanatokra. Tovább |
2012. augusztus 25. Események |
|
Főszerepben a ritmus – Másfél, Alba Hyseni, Wattican Punk Ballet az A38-onSzeptember 14-én a bulihajó ismét különleges fellépőkkel várja közönségét. A Másfél részéről garantált a páratlanul változatos, mégis összetéveszthetetlenül egyedi zene valószínűtlenül gazdag ritmusvilágával, a gitár csilingelő, visszhangos futamaival, illetve a szaxofon staccatós, önmagával feleselő lüktetésével. Alba Hyseni első szólólemezét, az Inner Missiont mutatja be akusztikus verzióban. Az albumon sokféle motívum váltja, illetve egészíti ki egymást: van rajta blues, dzsessz, rock, elektronika, és még rengeteg minden. A Wattican Punk Ballet zenéjében is megannyi különös elem keveredik izgalmas és lenyűgöző egységgé: találunk benne pszichedelikus rockot, táncos punkot, eltorzított és kiforgatott pop hatásokat, valamint színpadi megjelenésükben szinte színházi megoldásokat, húzásokat. Vagyis felhőtlen szórakozásra számíthatunk minőségi zenével. Tovább |
2012. augusztus 24. Események |
|
EZISAZIS Fesztivál az Orczy ParkbanA nyár utolsó hétvégéjére a VilágVeleje Produkció és az Orczy Park mindenkit egy hangulatos hétvégi programra hív. A főváros szívében lévő több mint 200 éves park meghitt tópartján mindkét nap ismert hazai együttesek lépnek föl, lesznek sportbemutatók, gyermekkoncert, ugrálóvár, kisvasút, pattogatott kukorica, borkóstolók, kacsák, fák, virágok és jó hangulat. Mindez jelképes, 500 Ft-os részvételi díj mellett. Tovább |
2012. augusztus 24. Események |
|
Baleset és Vadászat a Budapest ParkbanKülönleges pillanat tanúja lehet a Park közönsége augusztus végén: Hobo és bandája műsorán a hazai rockzene egyik legfontosabb albumát, a Vadászatot varázsolja a Park nagyszínpadára. A koncertet baljós előjel vezeti fel: a legendás gitáros, Tátrai Tibor hetekkel a koncert előtt balesetet szenvedett. Tovább |
2012. augusztus 23. Események |
|
Hangoló - A Budavári Borfesztivál világzenei koncertjeA Hungarian HeartBeats program azt a zenei és kulturális sokszínűséget mutatja be, amely ma Magyarországon a táncház-mozgalom hagyományaiból indulva virágzik. Ez a kivételes produkció lesz idén 21. Budavári Borfesztivál programsorozatának nyitókoncertje. Tovább |
2012. augusztus 23. Események |
|
Ferencvárosi Őszköszöntő Fesztivál 2012A jelszó: tradíciók és fesztiváli forgatag. Az ebben az esztendőben a 220. születésnapját ünneplő Ferencváros különleges és nagyszabású fesztiváli forgataggal köszönti a nyári pihenésből hazatérő családokat, az iskolakezdő diákokat és a városrészbe látogató vendégeket. Tovább |
2012. augusztus 22. Események |
|
Lillian Axe, Helstar: kultikus amerikai rockbandák BudapestenSzeptember 12-én érkezik először Budapestre az amerikai dallamos rockzene egyik kultikus bandája, a lassan két évtizede működő Lillian Axe. A New Orleans-i csapat mellett egy másik régivonalas power metal brigád, a texasi Helstar is hiánypótló jelleggel szerepel: a jó 30 éve létező együttesnek ez lesz az első magyarországi koncertje. A Club 202-ben tartandó esten további négy külföldi csapat színpadra lépése teszi teljessé a koncertélményt. Tovább |
2012. augusztus 21. Események |
|
Vízparti nyaralással kezdi 11. évadát a Gödör KlubHolnap startol a Gödör Kemping, a legújabb nyári fesztivál, amolyan Gödrös összművészeti módra. A meteorológia igazi nyári strandidőt ígér, ezért is kihagyhatatlan ez a nyárzáró össznépi strandolás, kultúrnyaralás. Ezzel pedig új korszak kezdődik a Gödör Klub életében, hiszen az idén 10 éves összművészeti központ és közösségi tér ősztől új, állandó budapesti helyszínen folytatja működését fél éves szünet után. Akik tehát már régóta szomjazzák a Gödör-hangulatot, Agárdon feltöltődhetnek kicsit az őszi nyitás előtt. Tovább |
2012. augusztus 20. Események |
|
Verbálisan izgat a Punnany MassifA szűz kéz, pedig szerencsét hoz – legalábbis a mondás így tartja. Persze nem csak ebben kell reménykedniük a Punnany Massif tagjainak, akik megalakulásuk óta először adnak önálló koncertet a Zöld Pardonban augusztus 17-én, pénteken. Tovább |
2012. augusztus 16. Események |
|
Mi újság a Carbonfools utcában?Zajlik az élet a zenekar háza táján: a srácok továbbra is ezerrel koncerteznek, legújabb ajánló-videójukban pedig megmutatják, hogyan is megy náluk az ipari arcporszívózás. Na persze, ahogyan ezt a nevük is elárulja, nem kell őket mindig komolyan vennünk. Tovább |
2012. augusztus 15. Események |
|
MetalWar Fest 2012 – Lesz magyar metal fesztivál!Ahogy az utóbbi években tapasztalható volt, kis hazánkban egyre nehezebb eljutni egy olyan fesztiválra, ahol kizárólag a rock és a metal muzsikáé a főszerep, sőt gyakorlatilag, olyan, hogy metal fesztivál már tulajdonképpen nincs is. Az erre a műfajra szakosodott rendezvények vagy bezárták kapuikat, vagy szélesebbre tárták azokat, melynek eredményeképpen az eredeti koncepciótól elrugaszkodva, egyre jobban perifériára szorítják kínálatukban a metal zenét játszó bandákat. Közben a környező országokban sokad virágzását éli a rock és a heavy metal, egyre több és nagyobb fesztiváloknak adnak helyet szomszédjaink. Tovább |
2012. augusztus 14. Események |
|
Fenyő Miklós a MargitszigetenMi a program a nyár utolsó szombatján? Nem is kérdés. Minden évben egy felejthetetlen Fenyő Miklós koncerttel fejezzük be a vakációt. Augusztus utolsó hétvégéjén hiányozna, ha nem lenne. Idén sem lesz másképp. Tovább |
2012. augusztus 14. Események |
|
Listener az Akvárium KlubbanArkansas, azon belül is Fayetteville, ha udvariasan szeretnénk bemutatni, nos, nem szerepelt eddig erősen a zenei világtérképen. Ez azonban változni látszik, hiszen 2002-ben, valahol félúton Carrie Bradshaw és Forrest Gump között megalakult a Listener a maga egyedi, öntörvényű és őszinte módján. Tovább |
2012. augusztus 13. Események |
|
Flower Kings: Budapesten a svéd progresszív zenekarÚj albummal és európai turnéval tér vissza a The Flower Kings. Az 1993-ban alakult svéd progresszív zenekar legfrissebb lemezének Banks Of Eden (Éden partjai) a címe. A 2008 után visszatérő együttes a jól ismert felállásában működik: Roine Stolt, Tomas Bodin, Jonas Reingold, Hasse Fröberg játszik a lemezen kiegészülve egy tehetséges fiatal német dobossal, Felix Lehrmannal. Az európai turné október 23-án ér Budapestre: az A38 Hajón hallgathatjuk majd meg a zenekar műsorát. Tovább |
2012. augusztus 12. Események |
|
Argies a TrafikbanAz argentin Clashnek is nevezett Argies 2001 óta mindig útba ejti hazánkat is rendszeres éves Európa-turnéja során. Idén sem lesz ez másképp. Budapesti koncertjük házigazdája az ex-Fürgerókalábak és Chaos Of Disorder tagokat felvonultató bunkó-hc szupergroup Don Gatto lesz, és tovább erősíti a felállást az Argies első hazai koncertjeit is szervező, mostanában pedig az év legütősebb pop-punk videóklipjével nyomuló Bankrupt zenekar. Tovább |
2012. augusztus 8. Események |
|
Hamarosan Budapesten a TOTO!Alig három hét, és Budapestre látogat a világ egyik legkedveltebb dallamos rockzenekara, az amerikai TOTO. Idei turnéjuk keretében július végén érkeztek meg Európába, és három heti bolyongás után augusztus 21-én szerepelnek a budapesti Pecsa Music Garden színpadán. Az idén 35 éves, 6 Grammy díjjal és 35 millió eladott lemezzel büszkélkedő AOR együttes hazai koncertjére exkluzív VIP jegyek is elérhetőek. Tovább |
2012. augusztus 7. Események |