Cím | Dátum | |
---|---|---|
Dupla Nyers-premierPár napja jelent meg itt MyMusic-on egy interjú Czutor Zoltánnal, amiben a Nyers újjáéledéséről, a tervezett koncertektől, illetve az új, Emlékeztető szuri című albumról beszélt. A szegedi és az Akváriumos koncertek között és közben szép lassan az összes újrahangszerelt dalról, valamint remixről lehull a lepel. Ma a Jár, ami jár című klasszikus két verzióját mutatjuk be. A dalban Papp Szabi működött közre vendégénekesként. Tovább |
2015. április 9. Hazai |
|
Klippremierrel ünnepli a Húsvétot a HoldviolaÚj klippel jelentkezik a Fonogram-díjas elektro-folk zenekar, melynek alapanyagát érdekes módon nem az új lemezük, a Túl a Vízen dalai közül választottak. Külföldön egyébként már néhány napja bemutatták az új videót. De hogy miért éppen a Tavaszi szélre esett a választásuk? Kérésünkre Gál Lajos, a zenekar gitáros vokalistája beszélt nekünk a dal és a klip kalandos háttértörténetéről. Tovább |
2015. április 4. Hazai |
|
Magor: új szöveges klip és koncert!Megjelent a második hivatalos videó a Magor első nagylemezéről, melynek címe Nem Kértem. A szülőkkel való rossz kapcsolatot, elnyomott gyermekkori fájdalmakat körüljáró dalhoz a No Total Films készített animált szöveges videoklipet. A zenekar első nagylemeze továbbra is elérhető a márciusi Hammerworld mellékleteként országszerte az újságárusoknál, a ROAD-dal és az AWS-el közös turnéjuk következő állomása pedig a Barba Negra Music Club, ahol április 10-én adnak koncertet. Tovább |
2015. március 24. Hazai |
|
MARGE: Maradj mégKísérletezés a hip-hoppal és visszatérés az alapokhoz - így foglalhatóak össze MARGE zenei tervei 2015-re, melynek első bizonyítéka a Maradj még című dal. Az énekesnő, dalszerző magyar nyelvű dalokkal és friss hangzással tér vissza gyökereihez és újra azzal a zenei csapattal dolgozik, akikkel első, széles körben ismert And című albumát készítette. Tovább |
2015. március 21. Hazai |
|
Bemutatkozott a Hipszter MiniszterÚj dal és klip Dj Titusz különleges projektjétől a Chip Chip Chokas-tól. Ezúttal a Hipszter Miniszterben a Fish! énekesével, Kovács Krisztiánnal azaz Senior Hallal dolgoztak együtt. Nézzük, mi születhetett ebből a kooprodukcióból! Nekünk bejön! Tovább |
2015. március 16. Hazai |
|
Bűnbeesés a Meztelen Diplomaták legújabb klipjébenElkészült a hazai beach pop zenekar, a hawaii inget és a szörfdeszkát pucérságra és hangszerekre cserélő Meztelen Diplomaták legújabb videója, az Almát szedek, kacér párnacsatával és robbanó almákkal. Az almaszüretet vidéki turnéval ünneplik. Tovább |
2015. február 26. Hazai |
|
Új dalt mutatott meg a Faith No MoreA Cone of Shame című mély és zúzós szerzeményt, egy tokiói koncert keretein belül mutatta be a zenekar. A címét csak később jelentette be a banda billentyűse, Roddy Bottum egy twitter bejegyzésben. A dal különlegessége, hogy természetesen helyet kap majd a banda hamarosan érkező, új albumán (Sol Invinctus), amely 18 év után, az első nagylemez hosszúságú kiadványa lesz az együttesnek. Tovább |
2015. február 19. Külföldi |
|
Dalpremier! Szűcs Gabi megbolygatta A Dal 2015-ös versenydalátSzűcs Gabi a lenyűgöző Átrium Film-Színház-beli lemezbemutató-show-ja után sem pihen, hiszen az Eurovíziós dalversenyre készül, melynek rögtön az első fordulójában megmutatja magát a nagyközönségnek, 9 másik remek előadó társaságában! Gabi most egy új dologgal jelentkezett! Tovább |
2015. január 19. Hazai |
|
Oláh Ibolya - Görbe tükör vagy kórkép?Erősen provokatív az énekesnő napokban megjelent új dala és a hozzá kapcsolódó klip melyet az Egy Másik Zenekarral közösen készítettek. Szókimondó képsorok, absztrakt vizualitás, nyers energia és őszinteség jellemzi a nem mindennapi nóta videóját. Egyszerre meglep és megbotránkoztat, de semmiképp nem hagyja az embert csak úgy nyugton hátradőlni. Figyelem, ütős kontent! Tovább |
2015. január 15. Hazai |
|
Új dal és látványos klip a Brains-tőlEddigi leglátványosabb klipjét forgatta le új, Take You High című dalához a Brains az osztrák Alpokban. A szám a zenekar idei nagylemezének előhírnöke. Tovább |
2015. január 12. Hazai |
|
Lee Marvin és Palvin Barbi a magyar punkbanda klipjébenKlubsláger egy punk zenekartól? Lee Marvin és Palvin Barbi? Szörfgitár és vegyeskórus? Ezek a szokatlan párosítások remekül működnek a Bankrupt és Tövisházi Ambrus együttműködéséből született két új számban, melyek radikálisan különböznek a zenekar eddigi munkásságától, és egymástól is. Tovább |
2015. január 3. Hazai |
|
Klippremier! Eye candy videó a colorStartólA colorStar december elején jelentette meg „Solarize” című új albumát, amit 2014. december 31-én, azaz szilveszterkor mutatnak be a budapesti Roham Bárban. Most a „Drops of Tears” című dalt mutatják meg nekünk! Tovább |
2014. december 30. Hazai |
|
Kocsmárosné: új dallal tért vissza Téglás Zoli!Petőfi Sándor Falu végén kurta kocsma című versének átdolgozásával indította újra az Ignite énekese saját, dallamos-akusztikus rockbandáját, a Zoli Bandet. Tovább |
2014. december 24. Hazai |
|
Holdra szállt a Vad FruttikHa valaki aggódott volna, hogy esetleg a Vad Fruttik mostanában nem nagyon jelentkezett , végre fellélegezhetett, ugyanis a napokban bemutatták legfrissebb dalukat, amely a Hold címet viseli. A vizuális típusok is örülhetnek, mert gyorsan forgattak hozzá egy klipet házilag. Természetesen a zenekar tagjai a főszereplők, szóval a női rajongók most biztosan nagyon elégedettek. Mi is azok vagyunk! Tovább |
2014. december 22. Hazai |
|
Klippremier! Új klippel zárja az évet a The TrousersHa hinni lehet a híreszteléseknek, heteken belül megkezdődnek a budapesti rock and roll zenekar, a The Trousers következő nagylemezének felvételei. Azonban az év végére még maradt egy kis meglepetés a banda tarsolyában, mégpedig egy vadonatúj videoklip, amit tavalyi lemezük, a „Freakbeat” címadó dalához készítettek. Tovább |
2014. december 17. Hazai |
|
colorStar - Solarize - új album és lemezbemutatóA colorStar hatodik albumát jelenteti meg, mellyel új fejezet nyílik: friss, Solarize névre keresztelt lemezük egy következő korszak nyitánya mind a zenében, mind a zenekar életében, hisz legutóbbi lemezük, a 2012-es Flow óta a csapatban is történtek változások. De mindenki nyugodjon meg, a Solarize ízig-vérig colorStar anyag lett, robbanó tévékkel, elektronikus tánczenével, pszichedelikus utazással, új dimenziókkal, belső filmekkel és lüktető ritmusokkal. Tovább |
2014. december 12. Hazai |
|
Magyarul énekel a Compact Disco„Te + én” címmel új, magyar nyelvű dalt készített a Compact Disco! A zenekar 2014. december 4-én mutatja be a számot, amely egyben a hozzá készült klip premierje is lesz. Lotfi Begi, a zenekar producere és DJ-je szerint újabb kihívásokra volt szüksége a zenekarnak, amely megalakulása óta, azaz az elmúlt hat évben kizárólag angol nyelven írt szöveget. Tovább |
2014. december 2. Hazai |
|
Palya Bea új karácsonyi dalaAdvent első vasárnapja alkalmából megjelent Palya Bea új karácsonyi dala, az Igazi angyal. A dal 2014. november 30án került bemutatásra az MR2 Petőfi Rádió Másnap című vasárnap délelőtti műsorában, a dalhoz készült videóklip pedig ugyanaz nap délután szintén a Petőfi Rádióban és a rádió online felületein. Tovább |
2014. december 1. Hazai |
|
A Puritán úrilány esete BelmondóvalViszonzatlan szerelmekről és puritán úrilányokról énekel új dalában a Belmondo. A zenekar friss online kislemezének címadó dalához a pesti éjszakában forgattak klipet. Czutor Zoltán és társai novemberben már ezeket a dalokat is játsszák a koncerteken, 2014. december 11-én pedig további különlegességre készülnek a budapesti Muzikumban. Tovább |
2014. november 11. Hazai |
|
Új The Stickfigures-klip!A jelenlegi formában 2013 őszétől működő budapesti The Stickfigures zenekar gyökerei 2011-re vezethetőek vissza, mikor az USA-ban letelepedő szülők sarja, a seattle-i Tom Boros hazalátogatott, majd egyszerűen itt ragadt. Először saját maga, hangszerével, majd Gombai Gellért csilingelős gitárjátékával kiegészülve lépegettek fel kisebb kocsmákban, leginkább a Vittulában. Gombai Gábor dobossal és végül - az addig laptopról szóló bőgőt felváltva - Péter Ádám basszusgitárossal kiegészülve kezdődött el a nagy zenekari munka. Tovább |
2014. november 7. Hazai |