Cím | Dátum | |
---|---|---|
Lengyel barátok magyar színpadonMi sem mutatja szembetűnőbben a lengyelek királyi pozícióját a jelenlegi könnyűzenei színtéren, hogy Európa egyik legjobb ízlésű popfesztiválja, az Off is országukban kerül megrendezésre, valamint, hogy a Pitchfork is elismerő beszámolót írt a nemzet muzikális naprakészségéről. Most pedig még két érvet felsorolhatunk a hozzáértésük mellett: egyikük a KAMP!, másikuk pedig a Rebeka nevű formáció, akik február 21-én együtt fogják döngetni az A38 Hajó oldalát Budapesten. Tovább |
2014. január 23. Események |
|
A Deep Purple kerekre zárja a történetetA hard rock történetének egyik legnagyobb zenekara, a Deep Purple a többszázezer példányban fogyó és több országban is a lemezlisták élére jutó Now What?! album tavalyi turnéján négy kontinenst érintve 50 koncertet adott – de a jövő héten már indítja is a 2014-es turnészakaszt, mellyel február 17-én a BudapestArénába is eljut. Tovább |
2014. január 23. Események |
|
Xeno & Oaklander és társai a Toldiban!Két és fél év után visszatér Budapestre a kortárs szintiwave legmeghatározóbb duója, a brooklyni Xeno & Oaklander. 2011 júniusa óta sokmindent történt Sean McBride-dal és Liz Wendelbóval, illetve a nemzetközi szintiközeggel. Többek között egy korszak- és stílusteremtő évtized zárult le a Wierd kiadó és partisorozat megszűnésével, a coldwave piaci címkévé vált, a Xeno & Oaklandert pedig tavaly év végén leszerződtette a Ghostly International két nagylemezre. Tovább |
2014. január 22. Események |
|
Új lemezzel tér vissza az industrial legenda a Die KruppsMachinists Of Joy című új lemezével, és egy gőzmozdony lendületével tér vissza Budapestre február 16-án a Die Krupps. A német industrial zene műfajteremtő, több mint 30 éves zenekara egy texasi és egy chilei előadó, a Chant és a Vigilante oldalán érkezik majd a Dürer Kertbe. Tovább |
2014. január 21. Események |
|
Royal Hunt: rockalbummal érkeznek BudapestrePályafutása legjobb szimfonikus lemezével tér vissza Budapestre a Royal Hunt. A dán progresszív metal zenekar március 13-án mutatja be A Life to Die For című albumát a budapesti A38 Hajón. Jegyekről érdemes időben gondoskodni, hogy minden érdeklődő ott lehessen a dánok vízre szállásán. Tovább |
2014. január 20. Események |
|
Téli Fekete Zaj a Dürer KertbenAz elmúlt évek Fekete Zaj Fesztiváljainak számos hazai fellépője szerepel február 8-án a fesztivál téli kiadásán, melyet a Dürer Kertben tartanak, összesen 3 színpaddal. Az egynapos, rendkívül barátságos jegyárakkal dolgozó fesztivál 19 fellépője között a VHK, a Wattican Punk Ballet, a Hangmás és a Mátyás Attila Band is ott lesz. Tovább |
2014. január 18. Események |
|
Ősparty lesz a Dürer Kertben!A 20 éves jubileumát idén ünneplő hazai (underground) partykultúra legendás helyszíneit és hangulatát idézi az ŐSPARTY. A buli legújabb helyszíne most a Dürer Kert lesz 2014. január 24-én Saafi Brothers-szel, Palotaival, Titusszal, Korai Ütősökkel és még sok jelentős lemezlovaggal. Tovább |
2014. január 17. Események |
|
Félnapos népzenei ünnep a Müpában - Jubiláló Vujicsics, táncház és ingyenes ügyekA népzene ünnepét kezdetben abból az alkalomból rendezték meg, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen saját tanszéket kapott a népzeneoktatás. A rendezvény mostanra kinőtte kereteit, és félnapossá bővült: január 18-án már délután 4-től kezdve ingyenes programokkal, népművészeti játékokkal és táncházzal, Kása Béla fotókiállításával, este fél nyolctól pedig hangversenytermi nagykoncerttel várják a nézőket. Fellép a Poros, a FolkEmbassy, a Kerekes Band, Fassang László és Szokolay Dongó Balázs duója, a Karaván Família és Balogh Kálmán Triója, a Dina és a negyvenéves Vujicsics együttes – egytől-egyig olyan muzsikusok, akik igen sokat tettek a műfajok közötti határok átjárhatóságáért. Tovább |
2014. január 16. Események |
|
20 zenekar a Death By Metal FesztiválonA műfaj legnagyobb hazai seregszemléjére kerül sor február 1-jén a Dürer Kertben. Az elmúlt hónapokban egy kisebb hadosztálynyi zenész sorakozott fel az I. Death By Metal fesztiválon fellépő nagyágyúk mellé: a kanadai Kataklysm, a brazil Krisiun és az olasz Fleshgod Apocalypse mellett további 17 extrém metal banda játszik majd február 1-jén a Dürer Kertben. Tovább |
2014. január 15. Események |
|
Grand Mexican Warlock az InstantbanA Grand Mexican Warlock zenekar tavaly év végén szellőztette meg a Hell Sweet Hell címmel februárban megjelenő második nagylemezének debütáló dalait. A lemezbemutató koncert tavasszal várható, de még azt megelőzően adnak egy utolsó fővárosi koncertet az Instant pinceklubjában, ahol még régi, de már új dalok is repertoárra kerülnek. Tovább |
2014. január 14. Események |
|
Szülinapi Intim Torna Illegál Show a Barba Negrában!Immáron négy éve már, hogy az Intim Torna Illegál betört a hazai slágerlistákra a Hipnotizőr Király című számával és megmutatta a közönségnek, milyen is az őrült és színes ízekkell fűszerezett rock 'n' roll. Ennek köszönhetően ünnepel a csapat, méghozzá a Barba Negrában 2014. január 18-án, szombaton. Tovább |
2014. január 13. Események |
|
Maszkura és a Tücsökraj és Pál Utcai Fiúk Gödöllőn2013 októberében jelent meg a Maszkura és a Tücsökraj legújabb nagylemeze, a Lady Maga!, mellyel a zenekar azóta is járja az országot. A következő állomás a gödöllői Trafó klubban lesz (Gödöllő, Palotakert), ahol egy színpadon lépnek fel a Pál Utcai Fiúkkal! Tovább |
2014. január 13. Események |
|
Ivan & The Parazol menni MuzikumAz Ivan & The Parazol, az egyik legnépszerűbb fiatal zenekar az elmúlt évben két amerikai fesztiválon is játszott. A másodikról, azaz a New York-i CBGB Fesztiválról egy kisfilm is készült, melyet most egy exkluzív rendezvény keretein belül mutatnak be a közönségnek. A 2014. január 23-án, a budapesti Muzikum Klubban tartandó esemény afféle igazi rajongói klubest lesz. Elsőként az amerikai útinaplót tekinthetik meg a nézők. Tovább |
2014. január 13. Események |
|
Júniusban Bostonból érkezik csapat az A38 teraszáraA bostoni downtempo-triphop-ambient duó, az Arms And Sleepers tagjai két év szünet után újra együtt koncerteznek! Az AAS néhány európai fellépésének egyike az A38 Hajó Tetőteraszán lesz júniusban, az est különlegessége nem csak az, hogy együtt láthatjuk-hallhatjuk a két tagot, hanem az is, hogy a koncertre a belépés díjtalan! Tovább |
2014. január 13. Események |
|
Architects lesz a DürerbenA horzsoló metalcore kedvelői hamarosan személyesen is kifejezhetik hódolatukat a művészeti forma iránt: tekintélyes előzenekari kísérettel ugyanis április 3-án ismét Budapesten koncertezik az egyik legjobban jegyzett brit műfaji banda, az Architects. Tovább |
2014. január 13. Események |
|
Lemezbemutat a KalákaA Ragyog a mindenség gyermekvers-antológia a kortárs erdélyi irodalom huszonnégy kiemelkedő alkotójától közöl mintegy 200 verset, és mint az utóbbi húsz év gyermekekhez szóló lírájából merítő válogatás, iránymutató az olvasás megkedveltetése, a további könyvválasztás tekintetében. Tovább |
2014. január 13. Események |
|
Búcsúzik a Reflected – utolsó koncert a Dürer KertbenFájó szívvel ugyan, de januárban az utolsó koncertjére készül a zenekar, amellyel búcsúzik táborától. A Reflected története 2003 szeptemberére nyúlik vissza, amikor Blink-182, valamint NoFX feldolgozásokat kezdtek játszani. Ezután Ezután gondolták úgy, hogy ők maguk is tudnának hasonló zenéket létrehozni. Tovább |
2014. január 9. Események |
|
Boldog szülinapot! Négy éves az Ivan & the ParazolPotenciális világsztárjaink 2014 elején ünneplik megalakulásuk negyedik évfordulóját, amelyet egy kellően emelkedett hangulatú bulival szeretnének emlékezetessé tenni. Mi várható? Kisfilm a legutóbbi new yorki miniturnéról, meglepetések a szélsebes jegyvásárlóknak, természetesen az obligát szülinapi torta… Ja, és egy embertelen buli. Tovább |
2014. január 9. Események |
|
Észmetál a Dürerben!Január 26-án a kanadai Protest the Hero, a brit Tesseract, a szintén brit The Safety Fire és a szintén kanadai Intervals garantáltan összekuszálja majd az egyszeri metal-rajongó agytekervényeit. Dehát valljuk be, éppen ezért szeretjük őket: mert élmény keresni, hogy hol kezdődik és hol végződik egy-egy ütem. Tovább |
2014. január 9. Események |
|
U.D.O. - a heavy metal magasiskolája a Barba NegrábanFebruár 13-án ismét magyar színpadon játszik minden idők leghitelesebb heavy metal generálisa, Udo Dirkschneider. Az Accept egykori és az U.D.O. jelenlegi vezére Steelhammer című új lemezét és megfiatalodott zenekarát mutatja be a budapesti Barba Negra Music Clubban. Tovább |
2014. január 8. Események |