Cím | Dátum | |
---|---|---|
Új dal, új irány, őszi turné - Anti Fitness ClubAz Anti Fitness Clubtól már megszokhatták a rajongók, hogy nem szeretik ismételni önmagukat: kreativitásuk és a megújulás iránti igényük úgy tűnik, határtalan. Ezt bizonyítja az is, hogy vadonatúj, "Lábnyom" című alkotásukkal is új irányt, új lendületet vettek. Tovább |
2013. november 24. Hazai |
|
Nem úsztuk meg! Lord of the Dance - Magyarországi Turné 2014-ben is!2014 márciusában ismét hazánkban turnézik a világ legnépszerűbb tánc-showja, a Lord of the Dance! A világhírű ír származású rendező és sokszoros nemzetközi díjnyertes táncművész, Michael Flatley által koreografált előadást március 4-én Sopronban, 5-én Szombathelyen, 7-én Debrecenben, 8-án Budapesten a Sportarénában, 9-én Szegeden láthatják az ír tánc és muzsika szerelmesei. Tovább |
2013. november 19. Események |
|
The Who: Ez az utolsó turnénk, de nem hagyjuk abbaA legendás The Who frontembere a gitárosuk, Pete Townsend bejelentésére reagálva, mely szerint ez a mostani az utolsó turnéjuk, elmondta, hogy be kell látniuk, mennyi idősek már, de ez korántsem jelenti azt, hogy ez az utolsó dolog, amelybe a The Who belefog. Tovább |
2013. október 31. Külföldi |
|
Anti Fitness Club: halloween meg turné meg premier!Egy welcome drinkkel várják azokat a kedves vendégeket, akik az Anti Fitness Club november másodikán megrendezésre kerülő koncertjén, jelmezben jelenek meg a Sote Klubban. Akik pedig nem öltöznek be, azok csak a koncertet kapják, de lehet az is lesz olyan, mint a welcome drink hatása... Tovább |
2013. október 25. Események |
|
Firkin: Nem hidegen, egy csepp forrásvízzelA Firkin együttes egy dinamikus, pörgős kelta punkot játszó magyar banda, akikről egyre többet hallani mind itthon, mind külföldön. A zenekar idén ünnepli fennállásának 5. évfordulóját. Az elmúlt évekről, a mindennapi fellépésekről és a jövőről kérdeztem Marthy Barnát, a zenekar énekesét. Tovább |
2013. október 23. Interjú |
|
2084-ben unalmas az élet – ÁkosÁkos – 2084 Turné | Ákos kiadta DVD-n a 2084 lemezbemutatójának koncertfelvételét. Megnéztem - nem is egy alkalommal -, de mégsem kapott el a láz. Mondhatni, nem éreztem, hogy „Induljon a banzáj”. De mégsem mondhatjuk, hogy minden el lett szúrva...talán csak az időjárás vagy az évszakok hirtelen ki és beköszönte teszi... Tovább |
2013. október 22. Lemezkritika |
|
Remixversenyt hirdet és őszi turnéra indul a BrainsTehetséges, fiatal DJ-knek hirdetett remixversenyt a Brains. A pályaműveket november 15-ig lehet beküldeni, és a Full Range album három dalának nyertes átdolgozása szerepelni fog az új, készülő Brains Remix lemezen. Magyarország egyik legnépszerűbb zenekara eközben őszi turnéra indul, és december végéig járja a nagyvárosokat az elektronikus műfajban rendhagyó, hangszerekkel előadott élőzenés koncertjeivel. Tovább |
2013. október 18. Hazai |
|
Ennio Morricone a magyarokat választotta!A világhírű zeneszerző és karmester utolsó európai turnéján a méltán híres magyar Modern Art Orchestrával lép fel, ráadásul a koncertsorozat megszervezését egy magyar koncertszervező cégre bízta. Tovább |
2013. október 17. Külföldi |
|
Közös turnén a Road és a Kowalsky meg a VegaKözös országos turnén vesz részt az idén 10 éves Kowalsky meg a Vega és a Road zenekar. A 16 koncertből álló körút budapesti állomása a Petőfi Csarnok, ahol október 18-án láthatjuk a két bandát, továbbá a Dorothy és a Hendrix Reload nevű csapatokat. Tovább |
2013. október 17. Események |
|
Blind Myself/AWS: Őszi, téli turnéKözös őszi és téli turnéra készül az idén tizennyolc éves Blind Myself és az AWS zenekar, amelynek első állomása október 11-én, pénteken Debrecenben a Dharma klubban lesz. A közös fellépések az év végéig olyan nagyvárosokban kerülnek megrendezés, mint Veszprém, Pápa, Kazincbarcika, Miskolc és Budapest. Tovább |
2013. október 10. Hazai |
|
Taylor Swift ötször is LondonbanA már több mint fél évtizede pályán lévő, ám még mindig csak huszonhárom esztendős Taylor Swift nagy hírt osztott meg a világgal: a tavalyi, hatmilliós példányszámban elkelt Red című albumát követő turnéja 2014-ben végre Európába is eljut majd. Tovább |
2013. október 10. Külföldi |
|
Csak a zene a Depressziótól!Különleges kiadvánnyal jelentkezett október 2-án a Depresszió. A két új dalt, valamint 14 koncertfelvételt tartalmazó, Csak a zene című lemez terjesztése is speciális, hiszen a HammerWorld magazin ingyenes mellékleteként szerezhető be az újságárusoknál. Tovább |
2013. október 6. Hazai |
|
Ákos koncertfilm dupla DVD-nÁkos sikeres szintirock-koncertsorozata másfél éven át tartott. A turné repertoárja a 2084 című stúdióalbum anyagából, valamint a legismertebb Ákos- és Bonanza-dalok újrahangszerelt változataiból állt össze. Az előadásokat több mint kétszázezren látták országszerte és a határainkon túl is: a TURNÉ 2084 kétszer is eljutott Londonba, hallhatták Marosvásárhelyen, Amszterdamban és Brüsszelben is. Ugyancsak kétszer dörrent a szintirock a VOLT Fesztiválon. Emlékezetes állomás a tavalyi Sziget-buli vagy az idei koncert Békéscsabán, Debrecenben, Székesfehérvárott, Szegeden. Tovább |
2013. október 4. Hazai |
|
Jubileumi Ocho Macho-dal KRSA-val!Figyelem, figyelem: elkészült az Ocho Macho legújabb dala Maskaray címmel! A dalban közreműködik a Pannonia Allstars Ska Orchestra énekese, KRSA is. Ez a szám is szerepel a zenekar 10 év - 10 város című maxi cd-jén, ami október 10-től kapható a shopline.hu oldalán. A dal nálunk is meghallgatható a hajtás után! Tovább |
2013. október 3. Hazai |
|
Az A38-ról indul a Special Providence EurópábaNagyszabású őszi európai turnéját október 17-én a budapesti A38-on kezdi meg a Special Providence a svéd Beardfish társaságában. A műfajokat mesteri módon elegyítő magyar zenekar és a skandinávok mellett a japán Baraka robbantja be a hangulatot a dunai állóhajón. Tovább |
2013. szeptember 29. Események |
|
Legfeljebb nem álmodok veled! - ALVIN ÉS A MÓKUSOK klippremier!Elkészítette a legújabb, Paraszt címre hallgató klipjét az Alvin és a mókusok, amit vasárnap este mutattak be. Változatos képi világ tárul elénk a trió legújabb kisfilmjében, néhol fekete fehér árnyalatos képkockákat láthatunk, míg máshol színesbe borul a díszlet. Az sem teljesen világos, hogy a srácok image klipet szerettek volna készíteni vagy olyat, amelynek története van. Tovább |
2013. szeptember 13. Hazai |
|
Komárom, ébresztő, kelj fel!Szeptember 27-én a debreceni hármas beveszi a komáromi Csokonai Művházat, hogy új lemezének dalait végre a helyi lakosokkal is megismertethesse élőben. Laciék elég régóta úton vannak, és hogy ne legyen hiba a showban, most Komáromot is útba ejtik! Tovább |
2013. szeptember 6. Események |
|
Éljen a király! Új Avenged Sevenfold korongIdén nyáron jelenik meg az Avenged Sevenfold hatodik lemeze, a Hail to the King! Milliók várják már az amerikai hard-rock banda új albumát, melyet a zenekar a Warner Bros Records segítségével augusztus 27-én hoz napvilágra. Tovább |
2013. augusztus 24. Külföldi |
|
Utcazene turné – végállomás!Beerbike-ra pattantunk a Bohemian Betyars zenekarral, hogy nyakunkba vegyük a várost és, minél több embert invitáljunk az augusztus 16. és 20. között megrendezettFekete Zaj Fesztiválra a Dürrer Kertbe. Kalandos utunk során a 23 napos Utcazene turnéról faggattuk a srácokat. Tovább |
2013. augusztus 21. Hazai |
|
Ingyenes Ákos-koncertek, turnézárás és új turnéÖrülhetnek Ákos rajongói, hiszen a zenész több ingyenes koncerttel is meglepi őket a Turné 2084 lezárásaként. A zenésszel Budapesten, Mosonmagyaróváron és a Szegedi Ifjúsági Napokon találkozhatunk augusztus hátrelévő részében. Tovább |
2013. augusztus 16. Hazai |