3423 bands 12355 MP3 a descargar

Archívum

Opción
Calendario
2024. október
h k sz cs p sz v
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
Fechas:
-
Hirdetés
Cím
Dátum

Holdviola: Magyar népdalokat kortól függetlenül, lelkük mélyén szeretik, értik és érzik az emberek

A miskolci gyökerekkel rendelkező Holdviola háza táján rendesen felpezsdült az élet mostanság. A magyar népzenéből, népdalokból merítő, azt a legváltozatosabb elektronikus elemekkel vegyítő formáció nemrég sikeres flash mobot tartott Miskolcon, amellyel az ivóvíz tisztántartására, fontosságára hívták fel a figyelmet. Természetesen ez már az új zenei anyaguk előfutárának is tekinthető, hiszen a várva várt új album, a víz motívumát továbbontó „Túl a vízen” borítóját, illetve egyik dalát is bemutatták az esemény során. A banda a közelmúltban a SzerencseSzombatban is fellépett, ahol az Ágas-bogas című dalukat adták elő, amely szintén az új album egyik tétele. A következő interjúban szó lesz a banda további terveiről, az új lemezről, a május 10-ei lemezbemutató koncertről, és Tilláról, a banda új énekesnőjéről is. Kérdéseinkre Farkas Péter, a zenekar dobosa válaszolt.
  Tovább

2015. március 26.

Hazai

Bréking! Döntőbe jutott az Egy Kiss Erzsi Zene dala

Nemrég kaptuk a hírt, hogy a 2015-ös International Songwriting Competition zsűrije beválasztotta az Egy Kiss Erzsi Zene „Van Dala” című szerzeményét a világzene kategória döntősei közé. A több mint tizennyolcezer jelentkezőből mindösszesen 10%, azaz kategóriánként 30 pályamű jut tovább a középdöntőbe, majd 15 a döntőbe, tehát nem akármilyen elismerésről van szó! Tovább

2015. március 26.

Hazai

Magor: új szöveges klip és koncert!

Megjelent a második hivatalos videó a Magor első nagylemezéről, melynek címe Nem Kértem. A szülőkkel való rossz kapcsolatot, elnyomott gyermekkori fájdalmakat körüljáró dalhoz a No Total Films készített animált szöveges videoklipet. A zenekar első nagylemeze továbbra is elérhető a márciusi Hammerworld mellékleteként országszerte az újságárusoknál, a ROAD-dal és az AWS-el közös turnéjuk következő állomása pedig a Barba Negra Music Club, ahol április 10-én adnak koncertet. Tovább

2015. március 24.

Hazai

MARGE: Maradj még

Kísérletezés a hip-hoppal és visszatérés az alapokhoz - így foglalhatóak össze MARGE zenei tervei 2015-re, melynek első bizonyítéka a Maradj még című dal. Az énekesnő, dalszerző magyar nyelvű dalokkal és friss hangzással tér vissza gyökereihez és újra azzal a zenei csapattal dolgozik, akikkel első, széles körben ismert And című albumát készítette. Tovább

2015. március 21.

Hazai

Bemutatkozott a Hipszter Miniszter

Új dal és klip Dj Titusz különleges projektjétől a Chip Chip Chokas-tól. Ezúttal a Hipszter Miniszterben a Fish! énekesével, Kovács Krisztiánnal azaz Senior Hallal dolgoztak együtt. Nézzük, mi születhetett ebből a kooprodukcióból! Nekünk bejön! Tovább

2015. március 16.

Hazai

Megjelent az új (halál;orgazmus) lemez, az Exitus

Elkészült a (halál;orgazmus) Exitus című lemeze, mely a júliusban megjelent Coitus párja.  A keletkezéstörténetként is értelmezhető lemezanyagot március 14-én mutatták be a szentendrei ElevenKertben. Tovább

2015. március 15.

Hazai

Szerelmes vagyok a Belgába!

Csodálatos híreket kaptunk a Bëlga zenekar háza tájáról: legújabb anyaguk nem kisebb jubileumot ünnepel, mint a legendás Szerelmes vagyok megjelenésének tízedik évfordulóját. Többnyelvűek előnyben! Fontos infó, hogy ennek a speciális ügynek a bemutatója 2015. március 14-én szombaton lesz az Akvárium Klubban! Tovább

2015. március 13.

Hazai

Studio 1.0 – A legmenőbb légópince

Standovár Róbert, aki 2010-ben, alapító tag lévén, némi prémiumhoz jutott a Nemzeti Énekkar megalakulásának huszonötödik évfordulója alkalmából, gondolta, valami hasznosra fordítja a kapott pénzt, és fiával, Mátyással vállalkozásba kezdett. A Studio 1.0 névre keresztelt hangstúdió filozófiája az ifjabbik Standovár elmondása szerint az, „hogy hangmérnökként sem bitekben gondolkozunk, hanem zenészként hallgatjuk az anyagot, és ahogy tudjuk, elősegítjük, hogy zeneileg is minőségibb termék készüljön”. Tovább

2015. március 10.

Hazai

Popra érzékeny indie a garázsból a Kuplungig

Sing, Dance, Cry - a Twentees nevű indie-rock zenekar tízszámos debütáló albuma már címében is sokszínűséget mutat. A lemez élőben 2015. március 19-én csütörtökön, a Kuplungban debütál. Tovább

2015. március 10.

Hazai

Bűnbeesés a Meztelen Diplomaták legújabb klipjében

Elkészült a hazai beach pop zenekar, a hawaii inget és a szörfdeszkát pucérságra és hangszerekre cserélő Meztelen Diplomaták legújabb videója, az Almát szedek, kacér párnacsatával és robbanó almákkal. Az almaszüretet vidéki turnéval ünneplik. Tovább

2015. február 26.

Hazai

Taroltak a Music Killers rezidensek

Newik, a Music Killers egyik lemezlovasa nyerte a DJ Szövetség és a Ballantine’s ÉV DJ-je versenyének “mainstream” kategóriáját. A legnagyobb hazai Dj verseny szakmai szavazásán a 89.5 Music FM több rezidense is előkelő helyen végzett és a közönségszavazás döntőjében is ott vannak a népszerű csatorna lemezlovasai. Tovább

2015. február 24.

Hazai

Magor nagylemez a márciusi Hammerworldben

A márciusi HammerWorld magazin mellékleteként jelenik meg a jászberényi székhelyű Magor zenekar első teljes lemeze. A 2007 decembere óta létező csapatra a Tankcsapda, a Neck Sprain vagy a Blind Myself koncertaktív rajongói, esetleg a Metalfest, illetve a Hegyalja fesztiválozói is emlékezhetnek, de ez a számos tagcserét és krízist túlélt Magor most más. Tovább

2015. február 23.

Hazai

Gyerekek lepték meg Szűcs Gabit

Zenei általános iskolás lányokat ihletett meg Szűcs Gabi Úgysem felejtesz el! című dala, akik betanulták és meg is lepték előadásukkal az énekesnőt. Szűcs Gabi meghatottan és nagy örömmel fogadta a kedveskedést és elmondta: „Nagyon büszke vagyok rá, hogy a felnövekvő nemzedéket is levette a lábáról az Úgysem felejtesz el! című dalom, hatalmas erőt ad a szombati középdöntőhöz.” Tovább

2015. február 21.

Hazai

Tovább pörög a Ganxsta Tribute projekt

Megérkeztek az első nevek a 2015. május 9-i Akvárium Klubban tartandó Ganxsta Tribute Vol. 2 lemezbemutatóra, ráadásul a Gypo Circus is elkészítette méltó feldolgozását, és A Szerb határ felé című örök klasszikushoz úgy nyúltak, mint senki más! Természetesen, sokak örömére elképesztő videoklipet forgattak hozzá. Tovább

2015. február 18.

Hazai

Befejezi a Heven Street Seven

Az idei év nem mondható túl jónak a zenei iparban: alig két hónap alatt a második ikonikus magyar zenekar jelentette be feloszlását. Előző hónapban a Subscribe írta be a naptárba az utolsó koncertjét, és most a HS7 is csatlakozik hozzá. Tovább

2015. február 18.

Hazai

Kokedamákkal színesedett a Kis Á

A legendás Szabad az Á kistestvére, a Kis Á immáron lassan fél éve nyitotta ki kapuit, azóta pedig az underground művészek egyik kedvelt törzshelyévé vált. A minden szegletében otthonos helyszín most különleges japán kokedamákkal, mohalabdába bújtatott, a plafonról lelógó növényekkel lett gazdagabb. Tovább

2015. február 17.

Hazai

Valentin napi ajándék a Punnany Massiftól

A szerelem napja mindig jó üzlet. És nemcsak a virágárusok és a vendéglátók látnak benne bizniszt, de a szórakoztatóipart űzők is. Nem csoda hogy a zenészek is ki akarják belőle húzni a legtöbbet. A legjobban idén a Punnany Massif használta kis a jeles eseményt (az Esti Kornél talán megelőzte volna, de Ágoston betegsége miatt nem jött össze. Ez úton is jobbulást kívánunk neki). Tovább

2015. február 17.

Hazai

A Muriel kiteregeti a szennyest – új klip!

A fiatal rockzenekar nemrégiben tartotta első klipjének premierjét, amely színes, ötletes, eredeti, és ráadásul egy sor neves hazai előadó szerepel benne. Mi kell még? Remek dal? Ezt is kipipálhatjuk - nézzétek meg velünk, milyen lett a végeredmény! Tovább

2015. február 13.

Hazai

Indul az idei Müpa fotó- és videópályázat

10: ez a témája a tizedik, jubileumi évadát ünneplő Művészetek Palotája fotó- és videópályázatának. A versenyre középiskolai diákok, egyetemi és főiskolai hallgatók nevezhetnek a pályázat oldalán és a Müpa Instagram webes felületén. Tovább

2015. február 12.

Hazai

Új nagylemezzel tér vissza a Jazzékiel

Öt év várakozás után elkészült a Jazzékiel Másokat szeretni című harmadik nagylemeze, melyet hamarosan tavaszi koncertek is követnek. A banda a kétezres évek végi budapesti alternatív klubszcéna egyik fontos zenekaraként 2011-ben vonult vissza a koncertezéstől. A 10 vadonatúj felvételt tartalmazó album a Mamazone kiadó gondozásában látta meg a napvilágot február másodikán. Tovább

2015. február 5.

Hazai

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky