![]() ![]() |
![]() ![]() |
|
---|---|---|
Tilly Heni lemezbemutató a MuzikumbanTILLY HENI 16 éve kezdte énekesi pályafutását, majd 8 évvel ezelőtt saját dalaival is megjelent a nagyközönség előtt, ami egyből váratlan sikert hozott számára: megnyerte az Örömzene–Örömtánc tehetségkutató fesztivált 2010-ben. Még ugyanebben az évben újabb siker és megtiszteltetés érte: egyik saját szerzeményét választotta a szakmai zsűri az állami tűzijáték aláfestő zenéjének alapjául. Tovább |
2017. február 14. Események |
|
Az Ocean Productions bemutatja: A Mantra Porno újraértelmezte egykori lemezétA Mantra Porno 2011-ben mutatta be Kérek Lakást című lemezét, és bár azóta több albumuk jelent meg, most az Ocean Productionssel karöltve a korong dalaihoz szöveges videókat készítettek. Ennek egyik oka, hogy a zenekar többi számához már készült valamilyen vizuális anyag, ehhez viszont azt a bizonyos egy videóklipet leszámítva semmi. Így hazánkban egyedül a Mantra Porno mondhatja el magáról, hogy egy lemeznyi egyedi videóval rendelkezik. Erről Zolnai Mártonnal, a zenekar oszlopos tagjával, valamint Hargitai Fannival az Ocean Productions kreatív vezetőjével beszélgettünk. Tovább |
2017. február 14. Hazai |
|
Dévényi Ádámra emlékeznek a GödörbenDévényi Ádám, az egyik legkiválóbb magyar dalszerző 2016. december 4-én elhunyt. De dalai tovább élnek, ezen az estén barátai, kollégái, zenésztársai előadásában szólalnak meg ezek az örökérvényű dalok. A 2017. február 24-én a Gödör Klubban tartandó emlékestre eljön szinte mindenki, aki együtt zenélt vele, illetve azok az ismert színésznők, akik dalait énekelték. Tovább |
2017. február 14. Események |
|
Minden fronton támad A sötét ötven árnyalata2017. február 9-én debütált A sötét ötven árnyalata a hazai mozikban, mátol pedig a film zenéje is elérhető! Az első rész végén a nő faképnél hagyta a férfit, de a köztük lévő vonzerőt nem lehet visszafogni. Anastasia eleinte próbál túllépni Christianen, ellenben ő mindent megtesz azért, hogy visszaszerezze a lányt. Feltűnnek korábbi szeretők, valamint titokzatos személyek akik felkavarják az eseményeket. Tovább |
2017. február 10. Külföldi |
|
Madonna egy ikerpárt adoptáltAz énekesnő instagramján osztotta meg a világgal, hogy ezúttal egy ikerpárt adoptált Malawiból, a világ egyik legszegényebb országából. A teljes procedúra lezajlott, így már véglegesen is a családjához tartozik a két új gyermek. Tovább |
2017. február 10. Külföldi |
|
Melegítsünk be a Szent Patrik napra – The Mahones BudapestenSt. Patrick’s Tour 2017 elnevezésű koncertsorozatával pótolja tavaly októberben lemondott turnéját a kanadai The Mahones, így februárban természetesen pótolja elmaradt budapesti fellépését is. Tovább |
2017. február 8. Események |
|
A Mastodon lemezén farkasszemet nézhetünk a halállalAz Emperor of Sand 2017. március 31-én kerül a polcokra és már előrendelhető. A lemez a rock legendák nyolcadik stúdióalbuma lesz, amely a veszteségről, múlandóságról és a magányról szól. A napokban megjelent beharangozó dalok, a „Sultan’s Curse” és a „Show Yourself” alapján egy tartalmas, mély albumra számíthatunk. Tovább |
2017. február 7. Külföldi |
|
Natalie Imbruglia az Akvárium KlubbanA Natalie Imbruglia Acoustic című európai turné 2017. április 22-én indul Oroszországban, mely mindenki nagy örömére május 2-án Budapestet is érinti. A koncert az Akvárium Klubban lesz. Jegyek már vásárolhatók! Tovább |
2017. február 7. Események |
|
Indusztriális sokkterápia a Dürer Kertben - Skinny PuppyPár év kihagyás után ismét Magyarországon koncertezik a kanadai Skinny Puppy. A zenekar abból a szcénából érkezik, amely a nyolcvanas-kilencvenes években megalapozta az elektro-indusztriált - ha lehet így nevezni ezt a dübörgő elektronikus alapokra, zajokra, samplerekre, szintetizátorokra, torzított énekre feszülő, gitárokat sem kikerülő műfajt. Míg Trent Reznor és a Nine Inch Nails végleg bekerült a mainstreambe, a Skinny Puppy megmaradt kultikus hősnek, amely nélkül ma nem lenne Marilyn Manson, Rob Zombie meg a többiek. Tovább |
2017. február 7. Események |
|
Stahl Barbi így csináljaStahl Barbara, a Women of the Year díj Az Év Énekesnője kategóriájának jelöltje alig töltötte be a húszat, amikor elkezdte zenei karrierjét, mára pedig már hazánk egyik legsikeresebb elektronikus R&B előadója. Barbi arról mesélt, hogy milyen fiatalon megélni a sikert, és hogy milyen véleménnyel van arról, ha valaki tisztességtelenül szerez előnyt a szakmájában. Tovább |
2017. február 6. Hazai |
|
Rúzsa Magdolna dala a hazai rádiós TOP40-es lista élénMagyarország egyik legkedveltebb énekesnője a szívünk után a hazai rádiós listákat is meghódította – a héten a „Jel” vette át a vezetést a Magyar Rádiós Top 40 slágerlistán, ezzel a dal jelenleg a legtöbbet játszott magyar számmá vált. Tovább |
2017. február 6. Hazai |
|
Pink Floyd tribute az A38-onA Keep Floyding Magyarország első számú Pink Floyd tribute zenekara. Az idén 18 esztendős együttes alakulása óta mindig is feladatának érezte a ’Floyd zenéjének hiteles és igényes tolmácsolását. Repertoárjuk a közismert dalok mellett ritkán hallott zenei különlegességeket, valamint akár teljes albumokat is felcsillant a legendás csapat életművéből. Így kerültek már előadásra általuk a teljes The Wall, a The Dark Side of the Moon, a Wish You Were Here, és az Animals című ikonikus lemezek is. A Keep Floyding a 2017-es évet február 16-án, csütörtökön az A38 Hajón nyitja meg, ahol a megszokott nagyobb lélegzetvételű produkciókon megismert hangzás és látványvilág várja este 8 órától a ’60-as, ’70-es évek progresszív rockzenéiért rajongó közönséget. Tovább |
2017. február 6. Események |
|
Újabb nagy nevek a SoundonA rendkívül erős kezdés után – emlékszünk: az első bejelentettek közt volt például Kygo, Hardwell vagy Robin Schulz – most újabb nagyágyúkat sorakoztatott fel a Sound szervezőcsapata. Jön a Grammy-díjas sztárproducer, Tiësto, napjaink egyik legsikeresebb R'n'B/pop sztárja, Jason Derulo és a sorban ott van még Afrojack és R3hab… De nézzük részletesen. Tovább |
2017. február 6. Balatonsound 2017 |
|
Komoly brigádok készülnek az Open Road FestreA legnagyobb hazai zenészekkel, zúzósnak és változatosnak ígérkező zenei palettával vár téged is az Open Road Fest, a fesztivál, ami a Road frontemberének az életérzést, Big Daddy Lacának a menőséget, Kowalsy meg a Vegának a szabadságot, az Edda Műveknek pedig lélekben, motorban, feelingben speciális szabadságérzetet ad! Alsóörs a rocktól és a gengszter raptől fog dübörögni, fellép a Road, a Kowalsky meg a Vega, a Ganxsta Zolee és a Kartel, és az Edda Művek, akik azt üzenték, hogy: „kössék föl a nadrágot, mert ott leszünk és odacsavarunk!” Tovább |
2017. február 3. Hazai |
|
Ünnepeljünk együtt a New Level Empire-relVan oka az ünneplésre a New Level Empire-nek: a 2013 óta minőségi dance-pop számokat szolgáltató együttes „Valahol” című dala a legtöbbet játszott magyar szám lett 2016-ban! Az együttes hasonló sikereket vár 2017-től is, amelyet új lendülettel és tervekkel indít. Tovább |
2017. február 2. Hazai |
|
Világsztárok érkeznek az EFOTT-ra: Sean Paul is Velencére jönSzívmelengető hírek a téli időszak túléléséhez: a hazai kedvencek mellett világsztárok fokozzák majd a hangulatot az egyetemisták legnagyobb nyári buliján július 11. és 17. között, Velencén. Idén ugyanis az angol szintipop páros, a Hurts mellett az EFOTT színpadára lép a jamaikai reggae világsztár, Sean Paul is. A szervezők minden eddiginél nagyobb bulira készülnek. Tovább |
2017. február 2. EFOTT 2016 |
|
Új albumával tér vissza a Dürer Kertbe AstronautalisA minneapolisi rapper Cut The Body Loose című albumán a viszkisről is írt dalt. Astronautalis 2017. február 11-én, zenekarával érkezik a Dürer Kertbe. Astronautalis – született Charles Andrew Bothwell – a napfényes Floridában nőtt fel, miközben a hip-hop kultúrában elmerülve rap-csatákon szerepelt, majd megtalálta saját, egyedi hangját. Minden sztereotípiát felülír, ami az amerikai rapperekről bennünk él: hófehér, a tengerparton nőtt fel, a zenéjébe pedig bőven belefér az indie-rock vagy akár a blues is, sőt időnként énekhangját is megcsillogtatja. Tovább |
2017. február 1. Események |
|
A Magna Cum Laude és a HS7 énekesei köszöntik fel a Drastik Putto-tA hattagúvá bővült, hegedűvel és perkával kiegészült Muriel zenekar idén új lendülettel tereli progresszív, kísérleti műfajú zenéjét szenvedélyesebb irányokba. Teszi ezt például 2017. február 17-én, a Kuplungban, a Drastik Putto hatalmas, ötödik szülinapi bulija után, ahol a Heaven Street Seven egykori, legendás énekese, Szűcs Krisztián és a Magna Cum Laude híres frontembere, Mező Misi is hallható lesz. Tovább |
2017. február 2. Események |
|
Martin Garrix fél az egyedülléttőlAz elektronikus dance műfaj legfiatalabb szupersztárja, a tavaly az év DJ-jének választott, idén pedig a VOLT Fesztiválon is fellépő Martin Garrix január 27-én új dallal rukkolt elő - mégpedig Dua Lipa közreműködésével! Tovább |
2017. február 1. Külföldi |
|
Kelemen Kabátban bemutatja: Forintos FarsangÁll a bál – de még milyen! A Kelemen Kabátban forintos farsangja a báli szezon legnagyobb beöltözős bulijának ígérkezik, ahol a három legjobb jelmez viselőjének markát összesen 170.000Ft készpénz üti. Tovább |
2017. február 1. Események |