3422 zenekar 12339 letölthető zene
alapértelmezett kép
Bemutatkozás
A zenekart 1999 nyarán alapította három jó barát:


Komondi Ákos (basszusgitár, ének),
Laczó Gyula (gitár),
Komondi Ádám (dob).

Ez a három ember gyermekkorától ismeri egymást, együtt érezték meg a rockzene hívó szavát. Ezért is volt természetes, hogy olyan zenét fognak játszani, ami a fülüknek és szívüknek kedves.

A banda első koncertjét 1999 november 16-án a szombathelyi Főiskolás Klubban tartotta, jelentős sikerrel.

Egy év múlva, 2000-ben két újabb taggal bővült a Halor gárdája:
Eichinger Áron (gitár),
Szerdahelyi András (billentyű).

Kiegészülve ezekkel a hangszerekkel, már megmutatkozott a zenekar fő irányvonala, az összetéveszthetetlen, klasszikus, ikergitáros Heavy Metal.

Mire a zenekar elhatározta, hogy elkészíti első demo CD-jét, a sok koncert hatására már szűk hazájában, Szombathelyen sikerült felküzdeni magát a rock-élet sűrűjébe, számos hívet szerzett magának. 2001 nyarán a rajongók örömére a csapat előrukkolt a Horsepower című bemutatkozó lemezükkel, amely 3 nap alatt készült el. A Horsepower CD jó kritikát kapott a magyar szaksajtótól, valamint előbbre vitte a zenekar szekerét. Ebben az évben a Halor a szintén szombathelyi Lord együttes vendégeként többször szerepelt. Kiemelkedő jelentőségű volt a zenekar számára a Lord 30 éves jubileumi Petőfi Csarnok-béli koncerten való részvétel. Ez az év a Halor zenekar számára kiemelkedő jelentőséggel bírt, hiszen a magyar metal-színtér legjelentősebb, legerősebb zenekarával, az Ossiannal sikerült turnézni az egész országban. Ezzel a Halor-tagok egyik nagy gyermekkori álma vált valóra.

2002 nyarán a zenekarból távozott Áron és András. Áron helyére az underground legenda, az Alfred's Violin gitárosa Csaba Béla Gábor került. András helyére nem kerestek újabb billentyűst, így a Halor zenéje még markánsabb, karcosabb, vastagabb lett. A banda szinte kihagyás nélkül folytatni tudta a koncertezést, hiszen ebben az évben még várt rá az első külföldi fellépés Ausztriában, valamint még számos más hazai koncert is. A 2002-es év végét a zenekar stúdiózással töltötte, ahol felvették második demo CD-jüket a The Power's Breaking Loose-t.

A következő évben a Halor újabb koncerteket adott, többször lépett fel önálló zenekarként, főbandaként, illetve vendégzenekarként számos városban.

Külön csemege, hogy ebben az időben a zenekar Mohl Gergely csellóművész vezetésével és a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar néhány tagjával mintegy projektként rögzített egy feltétlenül érdekességnek számító, komolyzenét és rockzenét ötvöző felvételt, a The Victory elnevezésű tételt, amelyet a banda élő műsor keretében is előadott hangos sikerrel.

De térjünk vissza a Halorhoz. Az első koncert után kereken 4 évvel, 2003. november 16-án a zenekar az Ossian Hangerőmű albumának lemezbemutató koncertjén játszhatott a Petőfi Csarnokban.

Rengeteg koncert, több ezer kilométernyi országút, sok, turnébuszban eltöltött óra és jó pár hektoliter elfogyasztott sör után meg is érkeztünk napjainkig. Jelenleg készülnek az új nóták nagy lendülettel, az idei év végén jó volna már összehozni azt a nagylemezt…

 
Hírek

2006. december 15. 9:58

Halor interjú

Halor első nagylemez „Rengeteg koncert, több ezer kilométernyi országút, sok, turnébuszban eltöltött óra és jó pár hektoliter elfogyasztott sör után” végre egy héten belül megjelenik a Halor zenekar első nagylemeze! A szombathelyi banda tagjai 7 éve zúzzák együtt a hamisítatlan heavy... Tovább

Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: Metal
Alapítva: 1999
Rajongók: 0 fő
Megtekintve: 5505
Város: Szombathely
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Csaba Béla Gábor » Gitár
Komondi Ádám » Dob
Komondi Ákos » Ének Bass
Laczó Gyula » Gitár
A zenekar szerkesztői: halormetal
Rajongók
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky