3422 zenekar 12339 letölthető zene
alapértelmezett kép
Bemutatkozás

Zenekarunk 2005 márciusában alakult meg három alapító taggal: Kisiván István (gitár), Ember Tamás (dob) és Várhelyi Tibor (basszus). Nemsokkal később bővült a banda egy negyedik taggal Juhász Ádám (ének, gitár) személyében. Megalapulásunk története azonbam egy kicsit hosszabb ennél.
Egy téli estén haveri társasággal iszogattunk és egyik barátommal (Dávid) kitaláltuk hogy mi zenélni fogunk. Akkor én még alig pár hónapja basszusgitároztam ő pedig régebben hegedűlt dobosnak pedig szintén a haveri társaság egyik tagját Tomit találtuk alkalmasnak. A probléma már csak az volt hogy Dávidnak nem volt hegedűje. Én persze szekáltam hogy vegyen minél korábban de ez tavaszig váratott magára. Időközben színre lépett Iván aki nem volt a szivem csücske, de jó gitárosnak bizonyult. Bár én nem szívesen zenéltem volna vele ám egy proba erejéig mégis összefutottunk és megszületett köztünk az azóta is tartó összhang és elkezdtünk próbálni hegedűsünk nélkül mivel ő nem jött soha próbára. Mi hárman pedig elkezdtük termelni az ötleteket. Az első pár számot kb 2 hét alatt össze is raktuk. A probléma már csak egy volt hogy nem volt énekesünk. Ekkor régi barátom Gábor tanácsolta hogy probáljuk meg régi, 1 évvel korábban feloszlott bandájának az énekesét utólérni mert szerinte a mi zenénkbe a hangja nagyon beleillene. Így hát felhívtam Ádámot, ám csalódásomra a régi száma már nem élt. Pár órával később Gábor hívott hogy most hívta fel őt az Ádám, nem tud e valami bandánt vagy nincs e kedve vele együtt zenélni. Ő ekkor ajánlott neki minket.Ezt a sors akarata így, hogy 1 év után pont 1 napon keressük egymást. Lejött a próbánkra és nagyon bejött neki amit csináltunk, de azt mondta hogy nem tudja magát ilyen zenében elképzelni de egy próbát megér. Akkoriban még inkább a Rage Against The Machine vagy a Deftones volt az irányadó, ám ez pár próba alatt megváltozott és keményebb műfajok felé fordultunk. Ezen sokat dobott új énekesünk hangja is. Már csak a név volt a kérdés hogy mi legyen. Addigra kirajzolódott a hardcore környéki stílusirányzat, amely azonban más műfajok sajátosságait is magában hordozta. Ekkor volt hegedűsünk Dávid vetette fel a Goddamn' ötletet melyet mindannyian el is fogadtunk és szerencsére még nem volt foglalt se. Tehát nem volt más hátra mint előre és próbáról próbára írtuk a témákat és raktuk össze számainkat míg alig fél év múlva már koncertezhettünk is és úgy vettük észre hogy a közönségnek bejött a produkciónk. Ez ösztönzőleg hatott ránk és mégnagyobb lendületet adott a folytatásnak.
Zenénkkel szeretnénk szélesíteni a hardcore műfaj iránt érdeklődők táborát. Ezt azzal kívánjunk elérni hogy zenénkbe más lágyabb és keményebb stílusok jegyeit igyekszünk megszólaltatni és folyamatosan arra törekszünk hogy ne másoljunk le más zenekarokat és egyedit alkossunk. Zenekarunk nem azért alapult hogy pénzt keressünk vele, hanem hogy csináljunk minnél több és jobb pörgős bulit és míg másokat szórakoztatunk addig mi is jól érezzük magunkat és jókat bulizzunk. GDHC rulzz  
Hírek

2005. november 15. 18:37

Rocktogon+vasárnap=GODDAMN

Vasárnap a zkar a Battle of the Bands (battleofthebands.hq.hu) tehetségkutató keretein belül lép fel a Rocktogonban. További fellépők..Johnny Agressive, eNeMa, eSkabbe, Büntetés Végrehajtók...infók a bandákról a BOTB honlapján, jegyeket pedig 450 pénzért a zenekaroktól lehet begyüjteni vagy a... Tovább

Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: Hardcore
Alapítva: 2005
Rajongók: 0 fő
Megtekintve: 5385
Város: God City
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Ádám » ének, gitár
Iván » gitár
Tibi » bass
Tomi » dob
A zenekar szerkesztői: J.Adam
Rajongók
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky