3422 zenekar 12339 letölthető zene

Garázsmenet

Koncerten -  '09 január
Bemutatkozás
Zenekarunk 2002 környékén alakulhatott, pontosabbi dátumot nem jegyeztünk fel, hiba volt. Ekkoriben Molnár Gyula és Grósz Attila - nem tudni már honnan és miért - de elhatározták hogy zenekart csinálnak. Mondani sem kell természetesen, hogy egyiknek sem volt barátnője, igaz, mindkettő jobban szerette a sört és a gitárját. Basszerosnak pedig összenyalábolták Csepi Mikit. Ő sajnos hamar kilép, helyére Bazsó Bálint érkezik, aki azóta is oszlopos tagja az egyébként időnként átjáróházra emlékeztető zenekari panteonnak. Mivel ez utolsó mondat teljesen értelmetlen térjünk rá a dobosra. Első püfölőnk Farkas Róbert, aki a hozzávetőleg 200 valahány centijével igencsak kiemelkedett (volna) a közös képekről. De mivel ezek sosem készültek (nem volt rá alkalom), illetve Robi értelemszerűen a koncerteken ült, ezért a testben alacsony, de lélekben óriás basszeros srác sem érezte magát rosszul.

Énekesi fronton is kreatívak voltunk. Első énekesünk leginkább az érettségi, illetve a fiúk íránt érdeklődött, sajnos profizmusunkba ez nem fért bele. Második énekesünk hol elfelejtett eljönni a próbákra, hol a koncertre is, így kénytelenek voltunk megválni tőle is. Harmadik énekesünk Bence, új fényt hozott a zenekarba, igaz hamar kiégett ez az égő is, de zenei téren ő is aktív maradt, az ő hangját ismerve ez nem is baj. Robi érthetetlen oknál fogva 2007-ben elmegy a Perzsa Suttyókba zenélni (nem káromkodtam, ez egy zenekar akármilyen furcsán is hangzik). Helyére, hamarosan megérkezik Szűcs Gergely, a legjobb érdi dobos és szerkesztő, akit valaha ismertünk. Sajnos az idők folyamán Grósz Attila alapító tag kilép. A gitárosi feladatokat ellátó Gyula kezelésére tavaly tavasszal leszerződtettük Németh Tamást, aki ebben a pozícióban is megállja a helyét. Májusban rátaláltunk Gugyela Brigittára, szemünk fényére, a zenekar nem hivatalos legszebb tagjára és legjobb hangjára. Ez utóbbi érthető is, de a zenekar többi tagjának arcberendezését ismerve, csodáljuk, hogy nem futott el sírva. Bátor lány.

Így össze is állt a Garázsmenet zenekar: Molnár Gyula, zenekarunk traktorja, bivaly erős, bár nem mennénk vele diszkóba (nem is menne), Bazsó Bálint, aki csak beszél, beszél, ír (mint ezt), és a fejétől nem látja a hátát, Szűcs Gergely, akinek tekintete egyszerre öl és egyszerre simogat (általában egyszerre), és hülyén veszi fel a telefont, Németh Tamás, akinek régi vágya volt, hogy a milánóija mellé gitárt ragadjon (és milyen jól is csinálja), valamint Gugyela Brigitta, aki mivel nő, ezért nem minden részét értjük, viszont nagyon szeretünk...

Ez volna hát a Garázsmenet. És hogy a név miért ez? Gyula szerint... Hagyjuk. Úgy történt, hogy mindig egy BKV garázs mellett szálltunk buszra. Sokat láttuk, megtetszett, megtartottuk.

A 2009-es év nagy változásokat hozott számunkra. A rengeteg koncertezéstől kissé megfáradva, leültünk egymással, s nagy elhatározásra jutottunk. Gergő és Brigi kiváltak, hogy máshol folytassák, mi pedig szétnéztünk a számunkra világot jelentő Diósdon, és rögtön meg is találtuk az egyik árokparton (mellettem) fekvő Raffer Attilát, hogy ne csak a környezetét szórakoztassa roppant változatos frizurájával és kellemes - néha mesefigurákat utánzó - hangjával, hanem a nagyérdeműt is. De hogy a Feminista klub rosszallását ne váltsuk ki, és hogy ismét legyen egy szép lány a körünkben, csatlakozott hozzánk Kocsis Sziszi csodálatos hangjával, aki lassan diósdi lesz, annyit van minálunk. Köszi Robi.

Dobos fronton pedig szintén nem kellett messzire mennünk, hiszen Gál Attila személyében kiváló dobost üdvözölhetünk a tagjaink között. Atos, bár a zenei ízlése távol áll tőlünk (emó, R&B, Enrique Iglesias, Cradle of filth, Six feet under), hamar bekapcsolódott a közös munkába. Ő is szereti a sört.

Egyszóval így állunk most, tavasz végére reményeink szerint megújult repertoárral fogjuk szórakoztatni a közönséget. Áprilisban várhatóan tartunk pár próbakoncertet.  
Albumok
Utoljára frissítve: 2010-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: ALTER
Stílus: Rock, Alter, Garage
Alapítva: 2002
Rajongók: 0 fő
Megtekintve: 5454
Város: Budapest
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Kocsis Sziszi » Ének
Raffer Attila » Ének
Molnár Gyula » Gitár
Németh Tamás » Gitár
Bazsó Bálint » Basszusgitár
Gaál Attila » Dob
A zenekar szerkesztői: Tomekk
Rajongók
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky