3422 zenekar 12339 letölthető zene

Gabó Acoustique

Gabó Acoustique
Bemutatkozás
A Gabó Acoustique Jónás Gabriella és Ulbert Ferenc akusztikus duójaként a R&B, Soul, Neo-Soul, Nu-Acid-Jazz világát hozza el Neked!
Életrajz
Jónás Gabriella
(énekes, dalszerző, szövegíró)
1980. 02.08.-án született Kazincbarcikán. Gyermekkorától kezdve zenél, és az ELTE tanárképző szakán szerzett ének-zene, karvezető és szolfézs- zeneelmélet szakos diplomát. Igaz komoly zenei végzettsége meghatározó, hiszen sokat köszönhet múltjának, de zenei beállítottsága 12 éves korától kezdve mégis a hip-hop, rap és később egyre inkább az R&B világa felé terelte érdeklődését. 2000-től egészen a mai napig, közel 40 közreműködése hallható javarészt underground hip-hop előadókkall különböző hanganyagokon, vagy internetes megosztó portálokon. 2003-ban a Sample Delix csapatának tagja lett, akikkel klipp is készült A város szélén című dalból. 2008 és 2010 között a Transform Air elnevezésű session zenekarban énekelt, és az R&B és acid-jazz műfaj legjobbjaiból válogatva adtak elő dalokat a Borfalu rendezvényein, olyan zenészekkel mint Földesi Attila (Sugarloaf, Farkas Péter „Bubu” , Csák Péter „Pedro”)
2009-ben megalapította Gabó and the Groovers nevű zenekarát, és egyben megjelentette első szóló albumát, 51 kis semmiség címmel. Több koncerttel a hátuk mögött és különböző tehetségkutatón való indulással, a Borsodi Zenei Fesztiválok tehetségkutatóján, mint legjobb énekes különdíját hozta el. Olyan vendég közreműködései születtek ezen időszak alatt, melyek a hazai hip-hop kultúra meghatározó dalaivá váltak. Ilyen például a most már széles körben ismert Hősök egyik tagjával Mentával az Áldozat című dal, melyből klip is készült, vagy A Maszkura és a Tücsökraj fronténekesével Maszkossal készült közös daluk, Amíg élünk címmel, de említésre méltó az Animal Cannibals csapatával készült szintén klippes két dal is, a Faház, meg sátor, és az Északon Délen. Gabó azon kívül, hogy ebben a szcénában tett munkásságával járult hozzá a rap zene elterjedéséhez, mégis az acid-jazz, nu-jazz, soul és neo-soul vonalában érzi jól igazán magát a legjobban.
Jelenleg több projektben is dolgozik, a hamarosan megjelenő Smith albumon lesz hallható egy dal erejéig, melyből klip is fog készülni.

Ulbert Ferenc
(gitáros, dalszerző, session zenész)

1986.03.25.-én született Szekszárdon. Zenei pályája a blues-jazz műfaj mentén indult el és az alapok a mai napig meghatározzák a fő irányvonalat. Időközben más műfajokban is kipróbálta magát, munkásságát számos tv - rádió felvétel és hanganyag hordozza hazai és külföldi előadókkal egyaránt közreműködve.
A kezdetektől Hesz Ádámmal szerepelnek különböző zenei formációkban, 2009-ben készítettek egy nagylemezt 20 vendégzenész közreműködésével, amely „Better days and better nights” néven látott napvilágot.
Ferenc írta a Red Bull Pilvaker slágerét, a „János Vitézt”, mely 2012 underground életének egyik meghatározó színfoltja volt, valamint számos napjainkban populáris előadó hanghordozóin működik közre mint: Hősök, Punnany Massif, Hien, DSP, Kezdet Phiai stb. Jelenleg készülőben van egy új dal, How could I címmel, melyben az a „Main Flow”, működik közre, aki a méltán híres Wu-Tang Clannel és Talib Kwelivel is zenélt.
Jelenleg Ádámmal második lemezük anyagát veszik fel, melyben a hazai és határon kívüli előadók mellett, Csöndör László „Diaz” működik közre több számban, címe „Modern utakon” lesz.
Ferenc 2011-ben alapította a Gébert – Ulbert Project elnevezésű zenekarát több mint tíz éves folyamat eredményeként. A zenekar kiváló fiatal zenészekből tevődik össze, akik a zenekar keretei között megvalósítják egyedi elképzeléseiket. A formáció gyökerei a blues-jazz műfajból indultak, azonban a banda mostanra egy teljesen egyedi stílust vett fel, ami a saját számokban tűnik ki igazán.

Hogy- hogyan jött az ötlet és miért pont duó? Mert már régóta zenélnek együtt és régóta tudják mit tud és mit csinál a másik, és az egyszerűbb több elvén nem kell többfelé szakadni.
Ulbert Ferenc, mint blues gitáros nem kis eredményeket elérve zseniális játékával vált ismertebbé, Gabó pedig a hip-hop zenei közegben tett munkásságával. Mindegy 7 éves ismeretséggel a hátuk mögött megszületett az ötlet. Mivel eddig még senki nem merészkedett ilyen nemű vizekre, Ők ketten úgy gondolták itt az ideje, hogy megmutassák, nem csak jazz-standerdek léteznek, és a kereskedelmi rádiók agyonrotált pop slágereit is hanyagolva egy időre, valami mást és minőségi zenét halljanak az emberek. Köztes tért kíván betölteni, de a mai zenei felhozatal ezt előkészítette számukra. Ha nem ismeretlen Beyonce, vagy Jamiroquai munkássága, akkor biztosak lehetünk abban, ez az a „jóféle” muzsika, nem zene, hanem muzsika, ami egyszerű, de mégis összetett, és sok emberhez tud szólni, mert dallamai fülbemászóak és fekete zenei éneklési mód, pedig mint „új” vonulat, túlnőve az USA határait, Magyarországon is hallatja hangját.
Ez lenne hát a Gabó Acoustiqe!  
Hírek

2016. május 2. 18:44

Gabó Acoustique koncert a Jelenben

Van aki feketén és tisztán kéri! :)
Igen, ez olyan mintha egy finom kávéról beszélnénk, ami ha megfelelő kezek közé kerül, a zöld kávészemekből a legfinomabb éltető nedű válhat, testet és lelket átjárva. Lehet jó blendeket is készíteni, de csakis a legjobbak összeválogatásából, vagy olykor elég,... Tovább

Utoljára frissítve: 2016-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HIPHOP
Stílus: Neo-soul, R&B, Nu&Acid-jazz
Alapítva: 2014
Rajongók: 0 fő
Megtekintve: 3372
Város: Budapest
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Jónás Gabriella » ének
Dévényi Zoltán » gitár
A zenekar szerkesztői: gabogroove
Rajongók
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky