3422 zenekar 12339 letölthető zene
Bemutatkozás
2000. óta zenélünk együtt. Moldvai magyar (csángó) népzenét játszunk, mégsem vagyunk a szó szoros értelmében hagyományőrző együttes. Szeretjük a dallamokat saját érzéseink szerint értelmezni, miközben nagyon fontosnak tarjuk a közönség visszajelzéseit. Ennek megfelelően a hagyományosnak tekinthető táncházak mellett zenei kísérleteket is megengedünk magunknak.

Alakulásunktól kezdve egészen 2004. májusáig játszottunk a budapesti József Attila Művelődési Központ magyar táncházában. Két éven keresztül önálló táncházunk volt a belvárosi 'Arcvonal Irodalmi Kávézóban', majd az Almássy tér melletti Filterben, a Könyvtárklubban, az Admirál Kávézóban, majd a Virányosi Művelődési Házban volt klubunk.
Részt vettünk a 2001-es Kapolcsi Művészetek Völgyén, majd meghívást kaptunk a 2002-es, 2003-as, 2004-es, 2005-ös és 2008-as fesztiválra is. Felléptünk a 2002-es EFOTT-on, 2004-ben és 2005-ben a Savarai Történelmi Karneválon. A varsói Magyar Intézet szervezésében a varsói Lapidariumban tartottunk koncertet. A 3. Örökség Szolnoki Etnozenei Fesztivál vetélkedőjén második helyezést értünk el. Évekig voltunk rendszeres résztvevői a Millenárisban hétvégenként zajló gyerekprogramoknak. Gyakran járunk gólyabálokra, gólyatáborokba, gyerekprogramokra, futóversenyekre zenélni, táncegyütteseket kísérni.
2006. áprilisában jelent meg első lemezünk, melyet a Budapestfringe keretében mutattunk be a nagyközönségnek. Ennek köszönhetően a FONÓ-ban is adhattunk koncertet. A 2007-es Fringe után fogtunk bele második, gyerekeknek szóló mesés lemezünkbe, mely 2007 őszén jelent meg. A zenekar átalakulása után koncerttel a 2008-as Fringen léptünk fel először. 2009-ben jelent meg Egyéb veszély című, harmadik lemezünk, amely az első lemez továbbgondolása és szerves folytatása. Az összefüggő, koncept albumban a népi dallamkincs változatos értelmezése hallható, miközben a zenekar által kitalált Folkrendőrség letartóztatja az együttest. A lemez elismerő kritikát kapott a Songlines (UK), a Quart.hu és Folkworld.eu szakíróitól.  
Albumok és Videók
Művészetek völgye 2002.
Hírek

2008. április 3. 20:05

Nos, blogból egyet írni elég

s azt már elkezdtem itt:
http://blog.myspace.com/index.cfm?fuseaction=blog.ListAll&friendID=325124014 Tovább

Utoljára frissítve: 2013-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: VILÁG
Stílus: Világzene
Alapítva: 2000
Rajongók: 6 fő
Megtekintve: 19243
Város: Budapest
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Halmos Kata » ének, tánc
Kis Sándor » basszusgitár, ütőhangszerek
Kudász Ferenc » koboz, villanykoboz, mandolin és egyéb pengetősök, ének
Székely Zoltán » furulya, kaval, tilinkó, szaxofon, koboz, ének
Walch Márton » dob, doromb, ütőgardon, ének
Fekete Inci » hegedű
A zenekar szerkesztői: fakutya
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky