3427 zenekar 12457 letölthető zene

Fact & Fiction

We're perfectly alive
Bemutatkozás
A Fact & Fiction 1999 decemberében, Nyíregyházán alakult progresszív rock/metál zenekar. Az elsődleges alapító tagok Finna Csaba és Alexa László gitárosok, akik a kezdetektől fogva töretlen lelkesedéssel hajtják tovább és tovább az együttes szekerét. A szokásos Metallica és Megadeth vonalon induló zenei alapok az alapítást követő évben hamar átfordultak egyéni dallamokba, közelítve a Pink Floyd hatást.
2000-ben csatlakozott a duetthez Jung Tibor basszer és Adorján-Kiss Zoltán dobos, segítségükkel az addig megírt számok végre valóra válhattak. Ekkor fejlődött ki egy egésszé a The Image című szám, ugyanakkor rövidesen sikerült is a csapatnak stúdióba vonulni. A Mandula ’Jocc’ József és Tóth Andris által elkövetett stúdiózás következményeként 2000 év őszén látott napvilágot az első demó ’New Moon’ címmel, mely anyag 4 számot tartalmaz és instrumentális. Tóth Andris bár nem volt a zenekar tényleges része, de a felvételhez ő adta az elektronikus kíséretet és szólótémákat.
A demó elkészülését követő években a Fact & Fiction arra törekedett, hogy mind több emberhez jusson el a hazánkban meglehetősen elnyomott, népszerűtlen progresszív stílus, főképpen Nyíregyházán próbálták érvényre juttatni akaratukat, több-kevesebb sikerrel. Részt vettek számtalan tehetségkutatón (Szolnok, Békéscsaba, Tarcal, stb.), felléptek több helyen, de egyelőre még akkor csak a szülővárosban.
Az elkövetkező években egyre égetőbb problémaként merült fel az ének hiánya, a tehetségkutatókon és az egyéb fellépéseken sokan kifogásolták az instrumentális zene erőltetését, ennek hatására az együttes belefogott egy megfelelő énekes felkutatásába – sikertelenül. A vokál hiányának ellensúlyozásaként a Fact időközben több billentyűssel is dolgozott együtt. 2005-ben vette be a banda Zsíros Ferenc billentyűst, aki kiválóan zongorázott, egyébiránt nyíregyházán tanult művészeti iskolában, zongora szakon. Zsíros Ferenc továbbtanulása miatt kilépett a zenekarból.
2006-ban végre megérkezett a várva-várt énekes Buskó Gábor személyében. Fiatal, feltörekvő vokalista, a hangja tiszta, az angol kiejtése megfelelő, minden tekintetben bevált a csapatnak. Buskó Gábor csatlakozásától kezdődően a Fact nekiugorhatott a régóta meglévő dalok, valamint az addig készülőben lévő számok konvertálásának – kielégítő eredményekkel.
2007 év tavaszára már elegendő szám gyűlt össze, melyből a zenekar hosszasan, megfontoltan válogatott és újabb felvételbe bocsátkozott. A második hangzóanyag nem nevezhető demónak, mert annál talán igényesebb és összeszedettebb lett, azonban még mindig megmaradt szerzői kiadási formában. A „kislemezre” – melynek a címe ’Procession of Occurrences’ – az előző demóhoz hasonlóan négy szám került fel, de a címadó dal hosszabb terjedelműre sikerült, ezért döntött a zenekar a négyes mellett.
A 2007-es esztendő végére nagy változás következett be a zenekar életében: Adorján-Kiss Zoltán dobos az ország másik felében vállalt munkát, így a Fact & Fiction új dobos keresésébe kezdett. A választás az ex-Autumn Twilight dobosra, Boros Józsefre esett, mivel Finna Csaba korábban együtt játszott vele, jól ismerte technikai tudását, zenei érdeklődését, stílusát. Az új dobos jelentős arculatváltozást hozott a Fact & Fiction-nek.  
Albumok
Hírek

2006. november 6. 12:56

Új album

A zenekar jelenleg stúdióban tengeti napjait. Hamarosan elkészül a második demó/album (még nem került döntésre), mely valószínűleg 4 (esetleg 5) hosszabb számot fog tartalmazni. Tovább

Utoljára frissítve: 2009-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: Progresszív rock/metál
Alapítva: 2000
Rajongók: 0 fő
Megtekintve: 5875
Város: Nyíregyháza
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Alexa László » gitár
Boros József » dob
Buskó Gábor » ének
Finna Csaba » gitár
Jung Tibor » bass
A zenekar szerkesztői: Factandfiction
Rajongók
Hozzászólások
rockopera 2009. febr.. 6.  18:36 1
Sziasztok! Ha volna kedvetek egy rockoperához zenét szerezni,jelezzétek a válaszban és küldöm a szövegkönyvet,és persze minden más infót,ami érdekel Titeket a művel kapcsolatban.. cimem:...
   
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky