3422 zenekar 12339 letölthető zene

Eleven Hold

alapértelmezett kép
Bemutatkozás
"Az ELEVEN HOLD elnevezés alkimista jelkép, mely az emberi élet céljának, a tökéletességnek, Arany illetve Nap - emberségének szinonimája."

Az Eleven Hold előélete

1994. szeptember: megalakul a Hetes Körzet. A jelenlegi tagok közül Nap, Basa (Balassa Béla) és Robogó (Pábli Róbert) közreműködésével. Fennállása alatt a Hetes Körzet megnyerte a kilencedik TOKAJI ROCKTÁBOR versenyét, második lett a MARSHALL országos tehetségkutatón, 1996-ban pedig Külső életek címmel napvilágot látott hanganyaguk. Az elért eredmények ellenére egy kiadó sem vállalta fel a zenekart, mert nem feleltek meg egyik külföldi trendnek sem, ami hódított hazánkban.

A zenekar végét egyik társuk (ifjabb Marosi Sándor) tragikus halála jelentette, aki nélkül nem akarták a többiek folytatni.

1998: Az ezt követő időszakban, Dinky (ifj. Bodó Gyula) és Nap Balaton körüli "utcazenélős turnéján", íródtak versek és zenék, melyekből megszületett Eleven Hold. A rövid kitérő és a veszteség feldolgozása után, a csapat újra összeáll, hogy közös álmukat megvalósítsák. A társulat kiegészül Psot (Joós Zsófia) személyével és hegedűjátékával. Rekordidő alatt elkészült már az új névvel, a Majdnem demóanyaga, mely részvételt biztosított az Országos Dalostalálkozóra, Gödöllőre.

Ezen a fesztiválon fedezi fel őket az EMI Magyarország vezetője, Lekács Edina, aki tárgyalások után leszerződteti a zenekart.

Megszületik az Eleven Hold

A demó a székesfehérvári Pont Mi stúdióban, a lemez pedig a budapesti Pódium Stúdióban készült Jenei Szilveszter segédletével.

"És most itt egy debütáló lemez, amelyről olyan angyalarcú fiatalok muzsikálnak, akik számára mintha nem létező fogalmak lennének azok a szóösszetételek, mint a szórakoztatóipar vagy farkastörvény." (-bébé / Wanted / 2000. március)

2000. március. Megjelenik az első Eleven Hold album, Eleven Hold címmel. A szövegek filozófikus versek, melyek "Nap szemével" mutatják be a világot. A zenék Irish-pop-grunge stílusban íródtak, mely kategóriákat, az állandó kérdésekre válaszolva, a zenekar talált ki, magának.
A lemez megjelenésével a kiadó úgy látja "az Eleven Hold személyében a legmegfelelőbb zenekart választotta ki arra a feladatra, hogy közös erővel új távlatokat nyissanak a hazai könnyűzenében."

"Rokonszenves az is, hogy a popdalok többségét jellemző suta szövegeknek itt nyomuk is alig van, a frontembernek, Napnak ezúttal verbális mondanivalója van." (J.B.Sz. / Népszabadság / 2000. május 15.)

Az Eleven Hold első videóklipje: Az a néhány tegnapi perc, melyet folyamatosan műsorán tartott a Z+, az egyetlen hazai zenetévé. A második klip alapja a Hiábavaló című dal (az igazi áttörést ez a felvétel hozta meg, rögtön műsorra tűzte a Juventus Rádió, a Rádió Bridge, a Z+) melyet barátokkal, ismerősökkel készítettek a Velencei tónál. Azóta mindkét dal a koncertek egyértelmű kedvenceivé vált.

2000. november. Az Eleven Hold a nyári fesztiválok után, elindul első, országos turnéjára.

"Kedvelem azokat a zenekarokat, akik produkcióikkal bebizonyítják, hogy minden aggasztó jel ellenére le lehet még tenni az asztalra újszerű, minőségi és ugyanakkor befogadható dalokat." (B. Németh Balázs / Rockinform / 2000. november)

2000. december. Elkészül az Eleven Hold második kislemeze, mely kereskedelmi forgalomba nem kerül, és amin megtalálható egy vadonatúj dal, címe Hóból takaró, melyet hálából készítettek, azért a rengeteg segítségért, amit ismerősöktől és ismeretlenektől kaptak, munkájukhoz. A maxi másik dala, a Sehol, amiből az első album, harmadik videóklipje készül.

2001. február. Elkészül az együttes harmadik klipje, amit a Székesfehérvári Önkormányzat finanszírozott teljes egészében, ezzel is segítve, a "tehetséges, művészeti kezdeményezést".A klip, melyet elkészülte után rögtön műsorára tűz a Z+ (az egyetlen magyar zene tévé) és ami kommentárjuk szerint: " Az új klip tökéletesen illik a zenekar koncepciójához, nem akar se több, se kevesebb lenni, mint az Eleven Hold."

2001. február 24. Az Eleven Hold megkapja élete első elismerését. Sőt egyből kettőt. A budapesti Wigwam által alapított ARANYNYÍL, mellyel hazai rock zenekarokat díjaznak, az "Év felfedezettje" és az "Év videó klipje" (Hiábavaló) díjjal jutalmazzák a zenekart.

2001. április: megkezdődik az együttes tavaszi-nyári turnéja.

2002. július: szerzői kiadásban megjelenik az együttes új kislemeze a Három percig, amelynek címadó dalából elkészül az együttes negyedik videoklipje.

"A pozitív gondolkodásra építő dal, olyan bájosan szeretné meghódítani a rádiós zenei szerkesztőket, és rajtuk keresztül a rádióhallgatókat, amire ez idáig nem volt példa." (Rádió és Zene / 2002. július)

2002. szeptember: Megalakul a Wakended nevű "virtuális" zenekar. Az angol nyelvű dalokra az Eleven Hold zenéjénél keményebb, doom-grunge stílus jellemző. A gitárszólók, valamint Nap énekhangja mellett üde színfolt lehet az olyan hangszerek megszólalása, mint a hegedű, a cselló és a zongora.

A dalokat ajándékba szánták, amelyek teljes változatban, ingyenesen letölthetők a Wakended honlapjáról.

"Kis időn belül kételkedni is kezdem abban, hogy a hanganyagnak a neten van a legjobb helye, s nem egy CD-n, kereskedelmi forgalomban. Aztán mérlegelve kis hazánk paramétereit, lemezvásárlóit, s a piacot; rájövök, hogy így szabadon tudnak igazán élni a dalok." (Zene.Net / 2002. szeptember 15.)

2002. december: Megjelenik az Eleven Hold új, "Leszálltunk, hogy felférj!" című nagylemeze.

"Ha csak egy kiskölyök is lesz, aki Eleven Hold szövegek miatt kezd el gondolkozni, akkor már megérte." (Metal Hammer / Uzseka Norbert / 2003. február)

2003. április: Megkezdődik a zenekar tavaszi "Leszálltunk, hogy felférj!"-turnéja.

2003. június: A Cabbage Shoot stábja elkészíti az Eleven Hold ötödik videoklipjét magyar (Fekete Anemona) és angol (Ring For My Dear-Crow) változatban. Operatőr: Szőke János. Vágó és rendező: Herkó Attila. Fényelés: Somogyi Csaba. A zenekar készül a nyári fesztiválokra.

2004. december - 2005. január: Megkezdődnek a harmadik Eleven Hold-album előkészületei és stúdiófelvételei.

2005. április: Megjelenik az Eleven Hold harmadik albuma Cserélnénk magunkkal címmel. Elkészül a kilencedik videoklip, melynek címe: Ha így állunk, arra.

Íme itt egy zenekar barátokból, akik azt teszik, amit szeretnek, és akik méltán tarthatnak érdeklődésre a hazai médiában és koncertszervezők körében.  
Hírek

2007. április 12. 22:24

ÚJ ÉNEKESSEL FOLYTATNÁ AZ ELEVEN HOLD

Sok holdkóros éjszaka után a zenekar úgy döntött, hogy új fejezetet kezd életében. Az Eleven Hold új énekessel folytatva pályafutását, igyekszik új ötletekkel, a korábbinál is nagyobb lendülettel ötvözni a régi koncertek hangulatát. Várjuk azon énekesek jelentkezését, akik úgy érzik, tehetségükkel... Tovább

Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: POP
Stílus: Rock
Alapítva: 1998
Rajongók: 12 fő
Megtekintve: 11869
Város: Székesfehérvár
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Basa » basszus
Gyuszkó » gitár
Nap » ének, szöveg
Psoti » hegedű
Robesz » konga, percussion
Robogó » dobok
A zenekar szerkesztői: elevenhold
Rajongók
andris5150 missdelilah nycteaScandiaca rhoney serazoli virus666
Hozzászólások
rockopera 2008. dec.. 5.  12:11 1
Sziasztok! Elkészítettem a Trója rockopera változatának szövegkönyvét, amelyhez zeneszerzőt keresek. Ha érdekel Titeket a dolog, küldök részletet a műből, valamint válaszolok minden kérdésetekre a...
   
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky