3422 zenekar 12339 letölthető zene
alapértelmezett kép
Bemutatkozás



A zenekart Máté Zoltán egy dobos barátjával alakította 2001 nyarán. Kezdetben teljes mértékben csak hobbi zenélés folyt, havi egy-két jó hangulatban eltöltött próba, haverok közt. Püski Laci eleinte még csak "kisegítő muzsikus" volt, de egy hatalmas AGYHALÁST követően állandó taggá lépett elő. Megszületett közben két dal és pár feldolgozás is megvolt. Kitűztük az első koncert dátumát. A buli előtt basszusgitáros keresés folyt, hogy a fellépésen teljes banda állhasson ki a közönség elé. Egy közös ismerősön keresztül eljutottunk Takihoz, aki egyből szimpatikus volt kellőképpen pszichopata fejével és a zenekar tagja lett. A koncert előtt két héttel a dobos kiszállt. Az új ütőst, a már nem is olyan új tag Taki hozta. Ő Pálmai Tamás, aki egy profi zenésznek mondható, viszont sem emberileg sem pedig zenei ízlést tekintve nem tudott teljesen beilleszkedni. A 2002-es tavaszrészben Laci érettségije, részben pedig a már említett dobos probléma miatt elég passzív volt. Tamás a maradék érdeklődését is elvesztette, gyakran próbára sem jött, így nyáron elváltak útjaink. Egy újsághirdetés segítségével, néhány sikertelen próbálkozás után találkoztunk Szabó Csabával. Csabi egy iszonyatosan jó dobos, hatalmas THRASHER, végtelenül szerény és rendkívül jó arc. (csöpp-csöpp-csöpp!! hehe!!! de igaz) Így a banda teljes egységbe forrhatott. Zenei elképzeléseinket végre tökéletesen meg tudjuk valósítani és emberileg is egységesek vagyunk. Fél évig dolgoztunk együtt, megszületett újabb két dal, újabb feldolgozások, nyomtunk néhány koncertet és az eddig íródott számok is jól mentek, mikor lehetőség nyílt egy demo felvételére. 2003 első napjaiban felvettük az "a good day to die"-t. Eme történelmi lépés után a felvett anyagot igényes külsőbe igyekeztük burkolni és a világ négy égtája felé bocsátottuk. Néhány elvetemült thrasher meg is hallgatta és visszajelzéseik pozitívnak mondhatóak voltak, csakúgy mint Milán Peti kritikája, mely az MHH 2003/márciusi számában jelent meg! A tavasz koncertezéssel telt, új nóták nem igazán álltak össze! A nyár inkább a bulizásé volt mint a komoly munkáé, de ettől függetlenül koncertek voltak és már az ötletek is áramlani kezdtek! Az élet azonban nem habos torta és a zenekart egy hatalmas belső konfliktus hullám találta meg, ezzel akadályozva a tovahaladást...A belső konfliktusok mellé érkezett a „kiűzetés a próbateremből”. Fekete lelkű metallisták a túrórudis papírok elhajigálását végzetes hibának vélték az alaksori black metal szentélyben, ezért a zenekar az utcára került...:((( A sorscsapások ellenére néhány jól sikerült koncert után, zenekar újra megtalálta egymást és a helyes utat. A konfliktusok rendeződtek, új időszámítás kezdődött a banda életében... Majd megjelent a demó kritika a Stygian Shadows újságban mint, az „idei év hazai meglepetése”.Decemberben történelmünk legjobb buliját adtuk a VOODOO klubban! A próbákkal saját terem híján gond van, de a következő demo anyaga már elkészült és a tavasz folyamán mindenképp valósággá igyekezzük tenni a CD-t hogy pályázhassunk a nyári fesztiválok 99,99%-ára! A cím valószínű „Raindeath” lesz!
This is the Bréjnded BRÉJNDECC Band Biographyyyy!!!! (4xB hehe)
Köszi hogy elolvastad!!!!
 
Albumok
Hírek

2004. május 13. 0:01

myMusic vs Braindeath - interjú

Braindeath: Jó estét! myMusic.hu: Sziasztok! Braindeath: Sajnos egyedül képviselem a bandát, de készen állok a dologra. myMusic.hu: Oké. Szóval csak veled tudunk beszélni. Te Szabolcs vagy ugye? Braindeath: Nem, Szabolcsot csak egyedül Máté Zoltán ismeri (énekes), ö tőlle örököltük az emailt!... Tovább

Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: Metal
Alapítva: 2001
Rajongók: 1 fő
Megtekintve: 6602
Város: Budapest
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Máté Zoltán » Gitár/ének
Püski László » Gitár/Vokál
Szabó Csaba » Dob
Takács Dávid » Basszus
A zenekar szerkesztői: braindeath
Rajongók
martien
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky