3422 zenekar 12339 letölthető zene

Black Leaves

alapértelmezett kép
Bemutatkozás
A zenekar 1998-ban kezdett zenélni Bicskén. A pár hét múlva öt tagot számláló brigád tagcserék után négy főre apadt és ezzel a felállással 1999-ben vették fel első anyagukat a szolnoki Denevér Stúdióban. A 4 dal + intro, outro a Nightfall címet kapta. 2000-ben a Mare Tenebrarum kiadó megjelentette kazetta EP-ként. A What's Death Hiding c. dal szerepel a legelső Gothica válogatásalbumon. Erre a dalra videoklip is készült.
2001-ben, válaszul a zenekart ért negatív kritikákra a csapat szintén Szolnokon promóciós célzattal felvett két dalt. Ezzel sikerült elnémítani a kritikusokat, de a régi presztízst már nem kapták vissza. Egy év stagnálás után tagcserék következtek. 2003 végére új dobos, új basszusgitáros került a csapatba és egy szintissel is erősödött a zenekar. Ezzel a felállással már elég zeneileg és emberileg is elég stabil lett a zenekar ahhoz, hogy rögzítse első albumát. Az anyag 2004 végére elkészült, 2005 augusztusban jelent meg Ivy And Moonlight címmel. Az anyag várhatóan érdekes színfoltja lesz a magyar zenei palettának, ugyanis keverednek benne a dallamos, sötét zenék, a népzene és a reneszánsz, valamint egyéb stílusok. A szövegvilág az egyetemes lírából táplálkozik, létező művek képezik az alapjait. Szabó Lőrinc, Radnóti, Baudelaire és Poe versei adták az ihletet megírásukhoz.
Koncertek a Fővárosban havi rendszerességgel vannak, de az ország minden pontjáról várják a megkeresést.  
Albumok
Hírek

2006. április 21. 16:13

Hungarian Metal Awards díj

A Hungarian Metal Awards 2005 szavazáson "Legjobb lemezborító" kategoriában elsõ helyezést ért el a zenekar tavaly megjelent albumának (Ivy and Moonlight) borítója, megosztva a helyet az Ahriman-nal és Remorse-zal . Ezúton gratulálunk Horváth Attila mûvész úrnak." Tovább

Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: Metal
Alapítva: 1998
Rajongók: 0 fő
Megtekintve: 6865
Város: Bicske
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Győrik Szabolcs » elektromos, akusztikus gitár, hörgés
Kocsis Eszter » cselló (csak az új albumon szereplő vendégzenész)
Kocsis Máté » dob, vokál
Monori Dávid » elektromos, akusztikus gitár, hörgés
Nagy Attila » billentyűs hangszer, vokál
Polly » ének, vokál
Sándor Albert » basszusgitár, akusztikus gitár, ének, vokál
A zenekar szerkesztői: Bleaves
Rajongók
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky