3427 zenekar 12457 letölthető zene
alapértelmezett kép
Bemutatkozás
A zenekar 2004. májusában alakult meg Szombathelyen, oly csalafinta módon, hogy Mersics György (dobok) és Mucsi Péter (gitár) kivált a Longroad zenekarból és Németh András (basszusgitár), valamint Kiss Dániel (gitár) részvételével megalakította azt a formációt, amelyet minden különösebb motiváció nélkül „Az Orr tánczenekar” névre kereszteltek. (Külön meg kell jegyezni, hogy Németh András is a Longroad tagja volt, azonban 2005. nyarán úgy döntött, hogy ő is megválik a zenekartól, hogy több időt tudjon szentelni saját zenekarára, az Orr-ra.)



A frissiben alakult zenekar célja az volt, hogy a klasszikusnak tekinthető – és hazánkban még mindig kissé túldimenzionált – hard-rock irányt elhagyva a magyar alternatív hőskor felé nyit, és azt próbálja kombinálni a 90-es évek angolszász rockzenéjével. E kísérlet eredményeképpen sajátos hangzásvilágú és hangulatú saját dalok láttak napvilágot, melyek közül nem kevés nóta alapriffjét a Németh-Kiss páros még egyetemi éveik alatt (1994-1999) Sopronban hozta össze, csupán a 2000-es évek szellemében újra kellett polírozni és fényezni őket. Eközben persze vadonatúj dalok is születtek, és a formáció feldolgozásokkal is bátran „próbálkozott” (pl.: Red Hot Chilli Peppers, The Who, Chris Isaac, Black Sabbath, Deep Purple, stb…).



Az Orr tánczenekar a fenti felállásában összesen egyetlen egy koncertet adott 2004. május végén a szombathelyi Green Go sörözőben (amit nem mellékesen a gitáros Mucsi Péter üzemeltetett), mely koncert kedvező fogadtatásra talált a közönség körében. Ennek ellenére mégis problémák merültek fel a csapat háza táján. A viták kárvallottja Mucsi Péter gitáros lett, akinek zenei ambícióival és hozzáállásával a többi tag nem volt maximálisan megelégedve, így egy kellemetlen nyolcszemközti beszélgetést követően megvált a zenekar egyik alapítójától.



A döntés azt is jelentette, hogy Az Orr tánczenekarnak át kellett költöznie addigi próbahelyéről (a Green Go sörözőből) egy új próbaterembe, melynek helyéül a csapat a szombathelyi Szelestey utca egyik pincéjét szúrta ki, ahol a mai napig próbál.



A zenekar 2004. nyarán kettő koncertet játszott hármas felállásban (a szombathelyi reptéren, egy eső által végül is elmosott rockfesztivál első bandájaként, illetve Körmenden egy utcai fesztiválon), azonban nyilvánvalóvá vált, hogy Mucsi Pétert pótolni kell, mindenképpen szükség van még egy gitárosra.



Az Orr tánczenekar 2004. augusztusában Dévai Gergő (ex-Scream) személyében találta meg azt az embert, aki Kiss Dani mellett pengetné a másik hathúros hangszert. 3 hónap leforgása alatt azonban szép lassan kiderült, hogy ő sem a legmegfelelőbb személy a zenekarba. Gergő zenei kvalitásaival, játéktudásával semmi probléma nem akadt, azonban világossá vált, hogy alapvetően a bluesra és a klasszikus rockra építő gitárjátéka nem illeszthető be megfelelően a zenekar egyre inkább alternatív rockba hajló zenei világába. Ekkortájt hagyta el a csapat repertoárjából a feldolgozások közül a 60-70-es évek brit klasszikusait (a Stonest, a Sabbathot, a Fleetwodd Mac-et, stb…), és épített be olyan számokat a műsorába, melyek hangulata közelebb áll a saját számok hangzás és dallamvilágához (pl. Cure, Depeche Mode, Smashing Pumpkins, stb…).



A fentiek okán 2004. októberében ismét tagcserére került sor, azonban ebben a hónapban ketten is érkeztek a zenekarhoz. Dévai Gergőt Horváth Péter váltotta fel, akinek első hangszerhez nyúlásakor már sejtették az alapító tagok, hogy végre sikerült a megfelelő embert megtalálni a második gitáros „posztjára”. Peti könnyen beilleszkedett a csapatba, „pillanatok alatt” betanulta számokat, és számos ötlettel is gazdagította azokat. 2004. októberében pattant ki Kiss Dani fejéből az a gondolat, hogy az Orr zenéjét különösen színesíthetné valamilyen fúvós hangszer, így meghívta a formációba Németh Tamást (ex-Anima Sound System), aki elfogadta a felkérést.



Az új ötös felállás (Németh András – basszusgitár, ének/Kiss Dániel – gitár/Horváth Péter – gitár/ Németh Tamás – szaxofon, tárogató/Mersics György – dob) 2004. novemberében kezdte meg közszereplését, elsőként a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola klubjában adott egy koncertet, melynek fogadtatása meggyőzte a tagokat arról, hogy ez az a felállás, amit már nemigen szabad megbolygatni.



A zenekar különböző szombathelyi klubokban koncertezett 2004/2005 telén, ennek során egyre jobban kikristályosodott, hogy melyik az a zenei irányvonal, melyet a csapat képvisel. A különböző dalok hangulata, karaktere és dinamikája szélsőséges skálán mozog, ugyanakkor a zenekartagok szerint meglehetősen „orros” az összkép, a különbözőség a végén mégis egységet alkot, amit csak hasonlítgatni lehet a Kispál, a Quimby, vagy a Pál utcai fiúk zenei világához, azonban ez csak hozzávetőleges utánérzést jelenthet, a zenekar egyértelműen megtalálta saját hangját.



2005. februárjában elkészült az első demofelvétel, melyen hat saját szám található (Szex az exszel, Nagyvárosi tömeg, Utazók dala, Ami megy, A sunyi, Zuhanás), mely dalokat Szombathelyen, Domby Bertalan stúdiójában vett fel a zenekar. Eközben a csapat – a Kistehén tánczenekar feltündöklésével egyidejűleg – elhagyta nevéből a „tánczenekar” szót az esetleges plagizálás vádjának kivédése érdekében, és a zenekar neve innentől fogva egyszerűen csak „Az Orr”.



2005. március 12-én Tatabányán Az Orr harmadik helyezést ért el – a Kálvintér és a Csá-Misi mögött – a Peron Music Alapítvány által rendezett tehetségkutató versenyen, ahol az előválogatáson kb. 55, a tatabányai döntőn pedig 18 induló zenekar között szerezte meg a bronzérmet. Március 19-én a formáció a szombathelyi Soundclash fesztiválon lépett fel a Másfél, a Neo és a Freshfabrik előtt.



2005. májusában elkészült az első „nagylemez”, amely az együttes jelenleg összes saját nótáját tartalmazza, vagyis 12 számot. A lemez szintén Domby Bertalan közreműködésével készült, és sikerült belesűríteni mindazt, ami jellemzi a zenekart; egy eklektikus, változatos zeneiségű, de egységes hangzásvilágú anyagot „gyártott” Az Orr, amelyet el kíván indítani Kárpát-medencehódító körútjára.

2005.augusztusában, ismét tagcsere zajlott le a zenekarban. Fúvós poszton Németh Tamás helyét Rosta Gábor vette át.

folyt. köv.....
 
Albumok
Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: ALTER
Stílus: Alternatív
Alapítva: 2004
Rajongók: 0 fő
Megtekintve: 5662
Város: Szombathely
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Horváth Péter » Gitár,Vokál
Kiss Dániel » Gitár,Vokál
Mersics György » Dob
Németh András » Basszusgitár,Ének
Rosta Gábor » Szaxofon
A zenekar szerkesztői: azorr
Rajongók
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky