3422 zenekar 12339 letölthető zene

Autumn Twilight

Autumn Twilight
Bemutatkozás
Az Autumn Twilight 2000-ben alakult a Holdudvar nevű dark-wave formáció romjain.
Örömtűz című bemutatkozó cd-jük szerzői kiadásban jelent meg 2001-ben, amelyet egy országos turné keretében mutattak be a Dying Wish előzenekaraként.
2002-ben súlyos autóbalesetet szenvedett a együttes, útban egy koncert felé. A sérülésekből való felépülést követően 2003-ban már ismét a Dying Wish-sel turnéztak.
2004-ben látott napvilágot az As Light Suffers Colours című albumuk a Nail-records gondozásában. A lemezbemutató-turnéra a HKT -vel indultak, amin vendégként a Land of Charon is részt vett.
2006-ban közös megegyezéssel távozott Bálint Orsolya énekesnő a zenekar soraiból, így a Crux címet viselő promo cd-t már négyes felállásban rögzítették.
A kezdeti időkben metalosabb hangzással bírtak, mára már letisztult dark-gothic rockot játszanak, amit jól példáz a szintén 2006-os Dream Seeks Dreamer című albumuk. Több számuk is megjelent már különböző válogatás-albumokon, (pl.: Let the Hammer Fall, Shock, Gothica, Nightbreed DVD).
Az állandó klubbulik mellett rendszeres fellépői a Gothica és a Nightbreed fesztiváloknak, de játszottak már a Metal Manián, az EFOTT-on, a Szigeten, a Shock-fesztiválon is, és előzenekaroskodtak az A38-on olyan bandák előtt, mint a Christian Death (USA), a Samael (CH) és a Flowing Tears (D).  
Albumok
Utoljára frissítve: 2008-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: ALTER
Stílus: Goth
Alapítva: 2000
Rajongók: 3 fő
Megtekintve: 8334
Város: Budapest
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Csekk Tamás » basszusgitár
Kiss Péter » gitár, ének
Kocsis Máté » dob
Mándli István » gitár
A zenekar szerkesztői: autumntwilight
Rajongók
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky