3422 zenekar 12339 letölthető zene

As Heart's Bleeding

AHB PROMO 2010
Bemutatkozás
2004:
As Heart’s Bleeding néven megalakítjuk korábbi zenésztársaink és barátaink segítségével első hardcore/metalcore zenekarunkat, de a jelenlegi formációval ellentétben ekkor még két éneket és csak egy gitárt alkalmazunk a számok írásakor. Hardcore alapokkal kezdtük el a dalok gyártását, amit színesített a tagok különböző zenei ízlése és lassan kezdet kialakulni egy olyan stílus zenénkben, ami mindenkinek tetszett.

A kezdeti felállás: Takács Gyula, Klemencz László – ének
Klemencz Dávid – dob
Pető János – gitár
Nagy Ákos - basszusgitár
2005:
Rengeteg próba és kísérletezés után nyílván valóvá vált, hogy a két ének együtt nem működik, Dávid hangszert váltott és új taggal (Mihály András – dob) maradt az 5 fős felállás. Egyre színesebbé vált a zene és kezdtünk a Metal irányába elmozdulni.

2006:
Köszönhetően a rengeteg fajta ízlésnek és igényeknek nem sikerült közös nevezőre jutni abban, hogy mi legyen az irányadó és hozzánk legközelebb álló stílus, és újabb tagcserén esett át a zenekar. Mihály Andrást, Kaskötő Krisztián váltotta fel a dobok mögött, illetve Nagy Ákostól is megvált a banda. Mindezek ellenére sikerült még ebben az évben - basszusgitáros nélkül - egy 4 számos kislemezt felvenni, amely a „Helping Hand” címet kapta. Lassan elkezdtünk élőben is szerepelni Nagy Gábor barátunk segítségével, aki helyettesítette a megüresedett basszusgitárosi posztot. A zenekar fogadtatása több helyen is pozitív volt. Kisebb klubokban szerepeltünk többször is olyan zenekarok előtt, mint a The Idoru, Bridge To Solace, vagy a Blind Myself.


2007:
A kislemez és a koncerttapasztalatokból kiindulva, végleges tagjává vált a zenekarnak Nagy Gábor, és új számok készítése került napirendre, a folyamatos koncertezés mellett. Ennek eredményeként tavasszal újra stúdióba vonultunk, de ezúttal már profi körülmények közt felvettük a „Scars will never bleed again” című kislemezünket, amivel sikerült is magunkat a metal színtér köztudatába beírnunk. Egyre több felkérésnek tettünk eleget és szép lassan kezdett zenei pályánk felfelé ívelni. Sajnálatos módon, nyár végén Laci úgy döntött, hogy befejezi a zenekarban való tevékenységét. Időközben Jani szerepet vállalt egy másik együttesben (God’s Lonely Man) és kézenfekvő lehetőségnek tűnt az ottani énekest Varga Zoltánt felkérni az As Heart’s Bleeding-ben való szereplésre.
Rövid gyakorlások után rögtön koncertekre került a sor, amik már korábban egyeztetve voltak és még ebben az évben elindultunk az ABC tehetségkutató fesztiválon ahol a megtisztelő 3. helyet értük el.

2008:
Zolival rögtön belekezdtünk új számok írásába, azok mellett, hogy tanítottuk neki a régi nótákat, amiket a közönség szintén várt tőlünk koncertjeinken. Rövid felkészülést követően bejutottunk a Metalchamp tehetségkutató magyarországi döntőjébe, ahol sikerült megszereznünk az első helyezést. Ezzel kivívtuk magunknak a lehetőséget arra, hogy szerepelhessünk ősszel a Bécsben megrendezett nemzetközi döntőn, ahol az ötödik helyen végeztünk 4 osztrák banda mögött. Az év további része szintén próbákkal telt el, amiken egyre hangsúlyosabbá váltak a metalzenét jellemző technikás gitártémák és véglegesedett a zenei irányvonala az együttesnek.

2009:
Folytattuk felkészülésünket a leendő koncertjeinkre és a készülő nagylemezre, mikor májusban újabb nézeteltérések adódtak a bandán belül és kénytelenek voltunk megválni addigi dobosunktól, Krisztiántól. Rövid keresgélés után rátaláltunk Schütz Robira, aki első hallásra is kiválóan megfelelt az igényeinknek. Szintén rövid, de hatékony munka árán, sikerült Robinak az addigi összes számunkat megtanulnia, amit a nagylemezre terveztünk, és júniusban meg is kezdtük a felvételeket. A munkálatokkal lassan haladtunk, mert szerettünk volna egy igazán minőségi anyagot kiadni a kezeink közül, így csak novemberre sikerült véglegesen befejeznünk a lemezt.
Következett egy gyors stúdió utómunkálat és decemberben szerzői kiadásban megjelent első nagylemezünk „Existence” címmel.

2010:
A nagylemez bemutatása olyannyira jól sikerült, hogy lemezkiadó után néztünk, mert úgy éreztük ezzel az anyaggal már van mit keresnünk a hazai metal színterén. Hamarosan jelentkezett is az EDGE Records, hogy szívesen vállalná a szerepet, és biztosított minket a felől, hogy március környékére már a boltokban is kapható lesz a hanganyag.


Akárcsak a legtöbb zenekar mi is szeretnénk minél szélesebb körrel megismertetni a zenénket, megtalálni a hozzánk illő őszinte hangzásvilágot, és ezáltal az As Heart’s Bleeding zenéjét egyedi színfolttá tenni a metálzene berkein belül.

A zenekar hivatalos honlapján, a www.myspace.com/asheartsbleeding oldalon az érdeklődők felvehetik a kapcsolatot a zenekar tagjaival, ízelítőt kaphatnak zenénkből és figyelemmel kísérhetik az együttes közelgő koncertjeinek helyszíneit.  
Albumok
Existence (2009)
Utoljára frissítve: 2011-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: Metal/Hardcore
Alapítva: 2004
Rajongók: 0 fő
Megtekintve: 5890
Város: Veszprém
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Varga Zoltán » Ének
Klemencz Dávid » Gitár
Pető János » Gitár
Nagy Gábor » Basszusgitár
Piller Andor » Dob
A zenekar szerkesztői: KlemenczDavid
Rajongók
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky