3427 zenekar 12457 letölthető zene

amber smith

amber smith 2008
Bemutatkozás
Az Amber Smith-t Poniklo Imre alapította 2000 elején, mint egy kezdeti próbálkozást, külső projektet. 2000-ig ugyanis a kísérletező, vonóssal kiegészült, kamarakoncerteket adó Fanzine gitárosa volt. A Fanzine két lemezt adott ki magánkiadásban (Neon, 1997 és Minden, 1999) majd 2000-ben feloszlottak (érdekesség, hogy a Fanzine énekese, José, professzionális grafikus lévén azóta is az Amber Smith arculattervezője).

Poniklo 2000 elején kért meg néhány zenész ismerőst (a már Fanzine-ben is vele játszó Örményi Ákost, Egyedi Pétert és Földes Ádámot, hogy rögzítsenek néhány demót; ebből lett az Above the Clouds, amelyre felfigyelt a berlini Firestation Records kiadó és később 4 dalt ki is adott There Is No Way címmel. Egy nagylemez (Nincs szükség ránk) és egy ötszámos EP (Pozitív) után (többek szerint az együttes addigi kreatív csúcspontján) Poniklo Londonba, majd Írországba költözött, a többiek pedig megalakították az Annabarbi együttest. 2001 szeptembere és 2002 augusztusa közt az Amber Smith gyakorlatilag Poniklo fantomegyüttese volt.

2002 nyarán visszatérve csatlakozott Ács Oszkár (a szegedi Időrablók énekes-frontembere), hogy rögzítsék az első „rendes” kiadásban megjelenő lemez, a My Little Servant anyagát. Ebben az időben folyamatos tagcserék jellemezték az Amber Smitht (Nathan Johnson, Pete Pawinski, Faragó Tamás, Simon Tibor), de a 2003 márciusában megjelenő lemez elindította a csapat szekerét: német-, francia-, spanyol-, horvátországi turnék és Poniklo két szólókoncertje Tokióban.

2004 nyarára kialakult a jelenlegi felállás, majd további turnék után rögzítették a rePRINT című nagylemezt. 2005 tavaszán jelent meg a beharangozó kislemez, a Hello Sun bakeliten Németországban, majd októberben CD-n is.

Ekkor, 2005 októberében jelent meg ötéves szünet után Yonderboi második nagylemeze is, a Splendid Isolation, amelyik első kislemeze a Poniklo Imrével közösen írt és előadott Were you thinking of me? volt, továbbá a lemezen két dalban is basszusgitározik Ács Oszkár (Were you thinking of me? és a második kislemez People always talk about the weather).

2006 hozta meg az áttörést az Amber Smithnek (legalábbis Magyarországon): 2006 márciusában jelent meg a rePRINT, amelynek az egykori Cocteau Twins-vezér Robin Guthrie a producere (kivéve a címadó dalt, amelynek Yonderboi). A kritikák mindenhol nagyon kedvezőek voltak és a lemez sikere az együttest az ország egyik leginkább kedvelt koncertegyüttesévé tette. Az album német nyelvterületen (Németország, Asztria, Svájc) is megjelent és kiadása után a DCRC (német egyetemi és főiskolai rádiók listája) első helyén debütált.

2006 nyarán egy második kislemez kiadása is felmerült, ami azonban végül csak egy rádiós promókislemez lett (Sea eyes), és a hozzá forgatott videoklip sohasem látott napvilágot.

Az év végén az Amber Smith nekilátott a következő lemez munkálataihoz. Ez alkalommal Chris Brown segítségével készült az album, aki sok más között olyan előadókkal dolgozott együtt már, mint a Radiohead (The Bends), a Muse (Origin of Symmetry), vagy Paul McCartney és a Beatles (Anthology). 14 dalt vettek fel, az első kislemez Introspective címmel 2007 november végén látott napvilágot. Az album, szintén Introspective címmel február 18-án jelent meg Magyarországon és február 29-én a Baltikumban, majd a tavasz folyamán Németországban a Firestation Records terjesztésében.  
Albumok
rePRINT (2006)
Utoljára frissítve: 2011-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: POP
Stílus: indie
Alapítva: 2000
Rajongók: 6 fő
Megtekintve: 6190
Város: Budapest
Szavazat: 0
Tagok: Ács Oszkár » basszusgitár, ének
Bátor Bence » dob
Poniklo Imre » ének, gitár, billentyűk
Póka Zalán » billentyűk
Szabados Gergely » gitár
A zenekar szerkesztői: ambersmith
Rajongók
karl boro kovhegyi Max Avenger MyAdmin venture virus666
Hozzászólások
Janis Pub 2012. márc.. 21.  10:39 1
Sziasztok zenekarok! Ez a reg a Janis Pub nevében lett létrehozva. Egy Karaoke és Music Pub vagyunk a Kálvin téren Budapesten. Részletes infok www.janispub.hu oldalon találhatóak a pubról....
   
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky