3422 zenekar 12339 letölthető zene

1killembrace

bandpics
Bemutatkozás
A 1KillEmbrace nem egy újonnan alakult csapat, hanem a Killing Art zenekar megújulását, új korszakát jelenti. A nevet azért cseréltük le, hogy ezzel is jelezzük a zenekar életében bekövetkezett jelentös változásokat, melyek a gyökerektöl azért nem szakadtak el. Ez tehát egy új kezdete a csapatnak, az új idöszámítás most 1KillEmbrace néven zajlik tovább.

Újdonságok, változások:
Nemcsak tagcserék történtek, hanem a számok is fajsúlyosan változtak meg. Új frontember csatlakozott hozzánk Kovács István (Empyema) személyében. Nagyon lényeges változás Bokros Péter billentyüs távozása is, így a hangszerelés is átalakult, nyersebb, keményebb lett a korábbinál. A legszembetünöbb változás a szövegeket érinti, azok ugyanis teljesen újak, így átalakult a számok szerkezete és a refrének is megváltoztak. Mindezeket tekintve számunkra indokolt volt a zenekar nevének megváltoztatása. Ezzel egyben ráléptünk egy nehezebb útra, hiszen az új nevet és az új ízeket ismét meg kell ismertetni, tudatosítani kell azokban is, akik eddig ismerték és szerették a csapatot.

Visszatekintés, nagyobb állomások:
Killing Art néven két stúdióanyag látott napvilágot, egy kétszámos promóciós demó, és a jelentösebb Confused Waves - Zavaros Hullámok elnevezésü kislemez, amely két nyelven jelent meg. Utóbbinak nagyon jó visszajelzései voltak a koncertjeinken. Eddig sokfelé koncerteztünk, ezt a jövöben is szeretnénk kamatoztatni. Nagyobb fellépéseink a fesztiválozáshoz kötödnek, szerencsére több hazai feszten sikerült már játszani (Gothica, Undead, Heavymetal.hu, Metal Millennium, Nightbreed) és jó pár nagyobb sikeres klub-buli is van a hátunk mögött, Szlovákiában is koncerteztünk. Külön említést érdemel az örökre szóló élményt adó Székelyföldi Rockmaraton Erdélyben.

Szemléletmódunkról:
A zenekari szemléletünkröl annyit érdemes és kell tudni, hogy mindenkor az igényességet, a kvalitást tartjuk szem elött. A külsöségek zenei téren számunkra mindig másodlagosak voltak, ellenben mind hangzásban, mind zenei minöségben az igényesebb rétegeket szeretnénk megcélozni és elérni. Természetesen mi is élvezzük a látványos produkciókat a színpadon és törekszünk is rá, de nem egyfajta külsö megjelenés és stílus, vagy életmód közlését tartjuk feladatunknak, csakis a zene szeretetét és a zenéhez való viszonyulásunkban a mindenkori „alázatosságot”.
 
Albumok
KAINISM (2008)
Utoljára frissítve: 2008-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: Nordic trash Death
Alapítva: 2007
Rajongók: 1 fő
Megtekintve: 6477
Város: Tata
Szavazat: 0
Tagok: Kovács István » Ének,Mikrofon
Racs attila » Dobok
Racs Krisztián » Gitár
Szénási Gergely » Basszus gitár
A zenekar szerkesztői: roaar
Rajongók
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky