3427 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2018. július 4. | Jam

Tömeg a nyomor, avagy a 6. Tatabányai Sörfesztivál dióhéjban

Copyright:

Hatodik alkalommal rendezte meg a panelprolik örömünnepét a TatabányaPont, amikor is bárki kihajol az ablakán, beözönlik a zene és a fesztiválhangulat. Nem csoda tehát, hogy a rendezvény évről évre növekszik, hiszen az átlagember kedvében jár a szervezőgárda és mindig a kanapé elé (jelenesetben alá) hozza a legnagyobb hazai sztárfellépőket, meg a sört. A sör az nagyon fontos!

Alapvetően üdvözlendő ténynek szoktam elkönyvelni, ha egy város önkormányzata áldoz a munkásosztály szórakoztatására és ingyenes rendezvényekkel adják tudtunkra, hogy a pályázati pénzek nem mind a felsővezetés zsebében landoltak. Emellett azt is baromi jó kezdeményezésnek tartom, hogy a szokásos Csónakázó-tavi helyszín (amitől nem tudok aludni), vagy a Bányásznapoknak otthont adó Május 1 park helyett (ami a világ végén van) a szervezők bevállalták hat éve, hogy igenis bevisszük a fesztivált a Fő térre, a vasútállomás és a buszvégállomás mellé, ahol bárhonnan is érkezik az ember, egyből belefut a rendezvénybe. Ennek természetes hátránya persze az, hogy a városban pesti méretűre duzzadtak a forgalmi dugók a rendezvény ideje és az építési-bontási munkálatok alatt, míg a fesztiválon mindenféle dresszkód, szagkód és etikett-szabálykönyv ismeret nélkül is részt lehetett venni. Tudom, ne legyenek elvárásaim egy 75.000 lakosú bányász- és iparvárosban, a hülyeség mindenhol felüti a fejét. Nem is szeretnék ezen időzni, hiszen lehetetlen kiszűrni az oda nem illő elemeket egy ekkora rendezvénynél, hacsak nem egy jelképes összegű belépőt szed az ember, a lá Víz Zene Virág fesztivál. De ezt csak halkan jegyzem meg, mert még meghallják az illetékesek…

Túllépve a szívfájdalmakon eljutottam életem első Punnany Massif koncertjére, ami olyan volt, amilyen… (pedig hányszor mondták, hogy „Élvezd!”) Mellettem állt egy ismerősöm és ő említette, hogy „azért múlthéten a Parkban ennél százszor nagyobb volt a show”. Ez tökéletes reflektálás volt egyébként Wolfie konferálására, miszerint ”azért jók ezek a rendezvények, mert nemcsak a zenekar rajongóinak zenélhetünk”. És pont ezért nem is olyan jók, hiszen az első pár sorban ugráló-fejenpörgő rajongók mögött középkorú és idősödő párok méregették a fiatalokat sörrel a kézben, hogy „na ezek mit szednek?”… És ezzel meg is érkeztünk a fesztivál – szerintem – legnagyobb hibájához: a fellépők között volt a Punnany, a Halott Pénz, a Welhello, Majka és Curtis, Péterfy Bori, a HoneyBeast, Anna and the Barbies… Vagyis majdnem minden UGYANAZ! Értem én, hogy ezek a trendi bandák és előadók manapság és hogy a fiatalok majd erre kijönnek, de az idősebbeknek egy hanyatló és hamis Csepregi Évával hasító Neoton Família baromi kevés ám! Mint ahogy a keményebb zene kedvelőinek is egy Road… de legalább volt Road! Ezért az egyért maximális respect jár a szervezőknek, hogy be merték vállalni, hogy nem a Bikinit, meg a Beatrice-t hívták (vagy csak nem értek rá?), hanem a kőkemény metalba fordult Road-ot. Na, ez az egy igazán meglepett, de erről később.

Szóval a Punnany nem hagyott bennem túl mély nyomot, úgyhogy átmásztam vagy kétszázcsitrillió emberen a másik színpadig, ahol éppen Anna tartott estimesét elalváshoz és minden dalhoz minimum 6 perc sztori tartozott. Ezt baromi gyorsan sikerült elunni (hiába Ünnepélyesen fogadom, meg Nyuszika meg miegyéb), hiszen amennyire zseniálisan elmebeteg volt az elmúlt években ez a nő, most pont ugyanannyira volt szentimentális és unalmas. Ráadásul a hangosítás sem volt az a hűdenagyon vagány, úgyhogy visszamásztam Halott Pénzre az előző színpadhoz. Őszintén mondom, ha nem mondják, hogy ez már nem a Punnany, észre sem veszem! Ennyire hasonló volt a felhozatal. Persze nyilván ez azért hatalmas túlzás, mert a Halott pénz dalokat még úgy is kívülről fújtam, hogy nem szeretem őket, ez pedig elárulja, hogy mennyire mainstream is a banda. Marsalkó Dávid meg összesen két mondattal dolgozik: „hello Tatabánya” (legalább tudta, éppen hol van) és „gyerünk gyerekek!”. És ezzel ő meg is volt, a nedves tinibukszák meg elélveztek az első két sorban… Mondtam már, hogy szerintem baj van a mai fiatalokkal? Ha nem, akkor most megemlíteném…

Másnap Curtis és Majka uralta az egyik színpadot, és amíg a Road-ra vártam, mondom, csak belenézek a korai valóságshow-hős produkciójába, és milyen jól tettem! Bár nagyjából ugyanazt kaptam, mint másfél hónapja a Komáromi Napokon, mégis elmondható, hogy a tökéletes hangosítás és a közönség szeretete itt egy kicsit másabb képet adott, mint a többi hasonló bandán – főleg azért, mert mozdulni nem lehetett a tömegben. Talán azért, mert Majka már az idősebb korosztályt is meg tudja szólítani? Talán. Vagy mert igényesebben vannak összerakva a dalok és nem 12 egy tucat elejétől a végéig? Talán. Mindenesetre ez a produkció már tartogatott élvezeti faktort a gigaslágereken kívül is (azért nyilván a Belehalok-Mindenki táncol kettős üt a legnagyobbat még mindig), ez pedig megfelelő hangolódásnak tűnt Roadra. Akik ugyan egy kicsi késéssel nyitottak, viszont legalább azt hozták, amit vártam tőlük: keménységet, kedvességet, metalt és rocknrollt. Nem feltétlenül voltam a srácok élvonalas rajongója az utóbbi években, viszont az idei lemez után újra felkerültek a térképemre, amit hazai előadó ritkán ér el. Nyilván nem A tökéletesség hibájának dalai voltak többségben, de azért a legnagyobbak előkerültek erről a korongról is, mint ahogy a régebbiekről is. Igazi kis best fo show volt, ami egy ilyen helyen elvárható, nem úgy, mint mondjuk egy Bikini-koncerten, akik balladák egész hadát állították színpadra pár hete Komáromban a Hon-napokon. Plusz Máté felinvitált egy Tankcsapda-pólós leányzót a színpadra, majd odaküldte a saját merch-pultjukhoz, hogy „válassz magadnak valami rendes ruhát”! Azt hiszem, a jófejség-faktor ki lett maxolva! Ráadásul a 90 perc alatt profi volt a hangzás, röfögtek a gitárok, pörkölt a pirotechnika, záporoztak a slágerek. Nekem ennyi bőven elég volt, hogy a rap-pop-tól megcsömörlött agyamat tisztára moshassam.

Igazság szerint még mindig jó kezdeményezésnek (vagy már hagyománynak?) tartom ezt a belvárosi sörfesztivál dolgot és nyilván jövőre is ott leszek (há’ ingyé’ van!), de egyvalamit mindenképpen kérnék a rendező-szervező illetékesektől: hat éve ugyanazt a 15 bandát hívják meg rotációban, holott Magyarországon minimum 2000 jó banda van. Tessék már válogatni! Hát így is, úgy is nyereséges ez az egész rendezvény, ne kelljen már jövőre is Halott pénzt meg Wellhellot hallgatni, zsinórban harmadszor-negyedszer. És köszönjük, de a Hooligans-Kowalsky-Magna Cum Laude-Rúzsa Magdi-Keresztes Ildikó kvintett is bőven sokszor volt már, ráadásul ha nem ide férnek be, akkor szeptemberben a Bányásznapra… Komolyan ennél szélesebben nem tudunk körülnézni? Segítek szívesen, csak tessék szólni!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2019. szeptember 16.

Mókás kedvű Morcheeba koncert a Balaton Piknik legvégére

Voltunk már Morcheeba koncerten többször is korábban, de mindeddig egész más élményt nyújtottak a brit együttes fellépései. Gondolkoztunk, mi történhetett tegnap az énekesnővel, és arra jutottunk, vagy valamilyen tudatmódosító, vagy pusztán a Balaton, az éjszakai fényekben pompázó Gömbkilátó, és/vagy az erdő illata igézhette meg őt, hogy olyan bolondozós hangulatba jusson…de igazából mindegy is, a hangja csodás volt ezúttal is, a fellépés pedig egyben energikus, kellemes és bájos! Tovább

2019. szeptember 16.

Altatódal, háttérzene – de így imádtuk: José Gonzalez volt a Balaton Pikniken

Nem voltunk félrevezetve, tudtuk, mire számítsunk zenei fronton a Balaton Pikniken. Büszkén hirdették a szervezők az eseményleírásban, hogy nem fogjuk kirúgni a ház oldalát, és hajnalig bulizni se akarunk, helyette chillezős, kellemes, háttérzenének való fellépésekre készüljünk. Így is volt, köszönhetően José Gonzaleznek – amit vártunk, meg is kaptuk, élmény volt. Tovább

2019. augusztus 21.

Tűzijáték helyett Bury Tomorrow

2019. augusztus 20-án tért vissza hozzánk Nagy-Britannia egyik legjobb metalcore bandája, hogy a sok előzenekaros, matiné időpontos koncert és fesztiválos fellépés után végre önállóan, saját jogon adjanak egy felejthetetlen koncertet a rajongóiknak. A bemelegítésről a két év hiátus után visszatérő Inhale Me gondoskodott. Tovább

2019. július 29.

Pénteki levezetés, avagy Nova Prospecten jártam

A csütörtöki Architectset muszáj volt valami könnyedebb, de legalább annyira szerethető koncerttel lefojtani, a Nova Prospect tetőteraszos bulija az A38-on pedig erre tökéletes választásnak bizonyult. A bemelegítésről a szegedi Colmena és a fővárosi Touch Me Not gondoskodott. Tovább

2019. július 29.

Az Architects még mindig hibátlan élőben

Csütörtökön a brit metalcore legjobb élő bandájának választott Architects bizonyította a Budapest Parkban, hogy maximálisan kiérdemelték a fenti titulust! A bemelegítésre csak honfitársakat hoztak a szigetországból, névlegesen a Loathe, a Rolo Tomassi és a While She Sleeps bandáját, akik mind méltónak bizonyultak a hatalmas színpadra. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky