2010. június 22.

Megahalál a Pecsában - Galéria!

Két, önállóan is rengeteg embert vonzó előzenekar, és az örökifjú Megadeth haláli koncertje a zsúfolásig telt Petőfi Csarnokban. Megnéztük, hallgattuk, élveztük és kicsit elfogulódtunk a bandával szemben, de hát ez már csak ilyen. Talán túl régóta vártunk rájuk...

Elsőként a kanadai favágóiról elhíresült 3 Inches of Blood lépett színre, akiket pár hónapja már hallottam a Diesel Klubban. Hatalmas volt a lendület, óriási a hajrá, amit lenyomtak, és sikeresen felrázták az őket nem ismerő közönséget. A Battles of Brotherhood-dal nyitottak, ami a legújabb 2009-es Here Waits Thy Doom albumuk nyitószáma is. Az eddig megjelent 4 album közül szerintem ez a legjobb, legkiforrottabb, ami nemzetközi szinten is erősíti ismertségüket. Cam Pipes éneke magasabb regiszterekben gazdagabb, amit hatalmas szőrös külseje ellensúlyoz, így jön létre az a meghökkentő egyveleg, ami elsőre fura, de könnyen megjegyezhető és szerethető. A Silent Killerrel, majd a Call of The Hammerrel lerakták azokat az alapokat, amik acélkemény gitárszólókkal kibővítve megmutatták, hogy egy előzenekar is lehet olyan jó, hogy többet ne felejtsük el. Mondom ezt annak ellenére, hogy  Pipes mikrofonja nem állt a helyzet magaslatán, és elég torzan szólt, amit a koncert végéig nem sikerült orvosolni. Talán a Wykydtron volt az, ami nem illett a sorba kaotikusabb hangzásával, de az utána következő Trial of Champions helyretette elzsibbadt hallószerveinket. Kár, hogy csak harminc percet kaptak, szívesen hallgattam volna még őket.

Érdeklődőkből nem volt hiány, szépen meg is telt a nézőtér, fogyott a sör, és a pólóárusok sem panaszkodtak.

Következett a Devil Driver, azaz a Gonosz Baglyok Akik Ördögien Vezetnek. Kicsit szkeptikus voltam velük, mert nem mindennapi, hogy egy trash metál banda szarvakkal ékesített vörös szemű baglyot választ jelképnek. Egyedi mindenesetre, és mivel 2002-es megalakulásuk óta már a negyedik lemezüket adják ki, ez jelentheti azt is, tudják mit csinálnak. Nem kezdők, szép rutinjuk van, ez a kezdő Nothings Wrong gitárakkordjaiból látszott is, és a folytatás sem hagyott kivánnivalót maga után. Velem született egészséges pesszimizmusom akkor illant el teljesen, mikor a Fate Stepped In-t játszották Nagyon jók voltak, és egy jóízű headbang után úgy éreztem, tökéletesen illenek a képbe. Kicsit kilógott a sorból az első lemezükről lejátszott I Could Care Less, nem éreztem annyira összerakottnak és szépen szólónak, mint például az ezután következő End of The Line-t a kőkemény kezdő gitárrifjeivel és kezdősikollyal, pláne a záróként felhangzó Meet The Wretched jó kis trash-es őrületbe kergető refrénjét.

Kellett is a szünet utánuk mert teljesen leizzadtam, és kellett az a pofa sör, hogy pótoljam az életmentő vitaminokat.

Következett az est főzenekara, a Megadeth, de alapítója után bátran hívhatnánk Dave Mustaine Band-nak is. Nem új csapat mivel 27 éve (!) létezik és számtalan díjat illetve jelölést begyűjtött már. 8 Grammy jelölés, 3 Metal Hammer Golden Gods díj, a Peace Sells... című számukat az MTV Headbangers Ball címadó dalának választotta, és a VH1 ugyanezen számot beválasztotta a 40 Greatest Metal Songs dal közé. Ezek mellett természetesen a lemezeik is jól fogytak: a mai napig több mint 25 millió darabnál tartanak. Kezdésként a mára már legendás, 1990-es Rust in Peace első száma hangzott fel, a Holy Wars. Jól szólt, kegyetlenül jól, és mindez igaz az összes többi ezután következő számra is. Dave hozta a szokásos formáját kinézetre, a már védjegyének számító hosszú vöröses szőke hajtincsek és hófehér ing. Energiából annyi áradt belőle hogy húszévesnek is elmehetne, senki sem gondolná róla, hogy szeptemberben tölti be a 49-et. A 2009-es Endgame-ről jött a zúzós és feszített gitártempójú Headcrusher, amiben megcsillogtathatta gitártudását, amit eddig sem vont kétségbe senki. Gyönyörű fények voltak, és a háttérben egy hatalmas Megadeth logó volt, két oldalt Top Secret feliratú ládákkal, és még a dobokra is az atomsugárzás jelét festették.

Jobbnál jobb számok következtek, Skin Of My Teeth, Five Magics (erősen a Metallicára hajazó gitárbetéttel, de ami jó, az jó...), Poison Was The Cure (kellemes gitárkezdéssel aztán pörgős zúzással), Trust (kellemes dobos kezdéssel).

A hangulatra már az elején sem lehetett panasz, a koncert közepén még a hátul állók is rázták a fejüket, és amikor kinéztem láttam, hogy a büfé előtt táncolnak páran. Soha ennyi embert nem láttam még a Petőfi Csarnokban, még a folyosókon és a büfé előtt is álltak, ami nagy szó, mert csak egy igazán nagy előadó kedvéért jönnek el ennyien.

Megérte hát megvárni, míg újra eljönnek hozzánk de a turné neve sokat sejtetően a The Endgame Tour nevet viseli, így az esély megvan rá, hogy ebben a felállásban többet már nem láthajuk őket.

Őrülten jó klasszikus heavy metált hallhattunk egy kis trashes elő-élő zenével a Petőfi Csarnokban és láthattuk, hogy a legendás Megadeth a majd 30 éves fennállásának dacára fénykorát éli. Dave Mustaine méltán kapta meg a Minden Idők Legjobb Gitárosa címet 2009-ben és amit most előadott nekünk azt csak másolni lehet utolérni nem.

Megadeth
2010.06.20
Petőfi Csarnok