2008. október 30. | burlesque

Súlyos koncert az A38-on! Scott Kinsey

Két nem akármilyen felállás kápráztatta el az állóhajóra ellátogató érdeklődőket kedd este: a SmartMusic által szervezett bulin a K.L.B. és a Scott Kinsey Band tagjai is kitettek magukért!

Igazán örvendetes, hogy kis hazánkban létezik egy lelkes társaság, amely felkarolja a fúziós zenének nevezett irányzatot. A SmartMusic szervezői az elmúlt években rengeteg kiváló koncerttel ajándékoztak meg bennünket, gondoljunk csak Richard Bona, Mike Stern vagy Allan Holdsworth fellépéseire. Mester Miklós és Szepesi Mátyás a külföldi nagyágyúk mellett szerencsére a hazai tehetségekre is odafigyel – az október 28-i buli is éppen ezt a szemléletet tükrözte.

Némi meglepetésre székek és asztalok fogadták az állóhajó gyomrába érkezőket. Persze azok, akik testközelből akarták látni a zseniális muzsikusokat, nem ültek le, hanem odaballagtak a színpad széléhez. Mi is így tettünk.

Nem sokkal nyolc óra után felbukkant Kaltenecker Zsolt, Lukács Péter és Borlai Gergő – a K.L.B. nekiállt bemelegíteni a közönséget. Borlai Gergő dobos sajnálatos módon nemrég feloszlatta European Mantra nevezetű formációját, ám gyanítható, hogy ez a trió ugyancsak színvonalas lemezekkel fog előállni. Borlai ugyanis társaival – a billentyűs Kaltenecker Zsolttal, valamint a Mantrából is ismert Lukács Péter gitárossal – egészen kiváló produkciót nyújtott. Előadásukat egy Pink Floyd-sláger, a ’Money’ újragondolt verziójával nyitották, aztán pedig következtek a saját nóták. Egymást követték a metálos riffek, a Prodigy-t és a Mars Voltát eszünkbe juttató megoldások, valamint az elképesztő technikai bravúrok. Félórás műsoruk kellően sokszínű és eseménydús volt. Gratulálunk a fellépéshez, és várjuk az első albumot!

Az átszerelést követően aztán megjelent a fő attrakció, a Scott Kinsey Band. Gary Novak dobos balesete miatt nem tudott a csapat rendelkezésére állni, így Kirk Covington ugrott be helyette – tovább gyarapítva a deszkákra lépő egykori Tribal Tech-tagok számát. A két húrszaggató sem volt kis név: Scott Henderson gitáros szintén a 2000-ben feloszlott csapatban játszott, a basszusgitárért felelős Matthew Garrison pedig session-zenészként vált ismertté.

A négyes középtempós szerzeményekkel kezdett, ennek ellenére szó sem lehetett lazsálásról: a nagydarab Covington elképesztően fürge és energikus volt, Garrison mosolyogva nyomatta a mélyeket, Henderson pedig kedvére szólózhatott minden dalban. Kinsey amolyan zenekarvezetői pozíciót töltött be: amellett, hogy kiválóan billentyűzött, és gyakran loopokkal vadította a számokat, gyakran adott instrukciókat társainak – egy kicsit Joe Zawinulra emlékeztetett a színpadi viselkedése. Természetesen minden tag kapott szólózási lehetőséget Kinseytől: Henderson az összes dalt feldobta egyedi témáival (miközben még arra is volt ideje, hogy elemet cseréljen az egyik pedáljában), Covington gyakorlatilag végigimprovizálta a nótákat, Garrison pedig egy basszusgitárra és kántáló énekre épülő szerzeményt adott elő egyedül.

A buli a végére kezdett igazán bevadulni: a srácok követhetetlen struktúrájú kompozíciók tömkelegével bombázták a közönség tagjait, akik fáradtan, de derekasan állták a sarat még másfél óra után is. Noha a produkció igazán tömény volt, tulajdonképpen mindenki azt kapta, amiért ment: színvonalas, súlyos, rögtönzésekkel teletűzdelt előadást.

Zseniális volt, csak ne lett volna egy napon a Queen-koncerttel...

burlesque