2010. február 9. 8:43

Lemezkritika - RádióMI Szeged (ViorelPOP)

" Hiteljugend: EUSCHWITZ - Sírva vigad a hiteles
A punkot és new wave-t sajátosan értelmező Hit€ljugend 2009-ben alaposan felforgatta a szegedi underground koncertéletet. A fellépéseiken tapasztalt szinte követhetetlen lendület, az újító tehetség, az old school punk imidzs és a kritikus hangvételű mondanivaló meggyőző egysége széleskörű elismertséget szerzett a folyamatosan fejlődő bandának. A 2010. januári lemezbemutató eddigi csúcsán mutatta a zenekart, kíváncsian hallgattam bele ezt követően a hódmezővásárhelyi tehetségkutató első helyéért járó stúdiófelvétel eredményébe.
A fojtogató hitelek rabságában sínylődő fiatalok gyűjtőneve (Hit€ljugend) provokatív szójáték, ezután az EUSCHWITZ albumcímet, ugye, már a gyengébbeknek sem kell magyarázni. Ha a "Magyarország"-ban nem tennék gúny tárgyává Geszti Pétert, biztosan a markába röhögne, mi meg akár a homlokunkra is csaphatnánk, hogy ejnye - valahogy mégis működnek a szópoénok. Már ezekkel kíméletlenül az arcunkba verik: itt bizony mondanivaló lesz. A booklet meglepően stílusosan illeszkedik a szöveges pofonhoz: az egyenbankárok nácikéra emlékeztető, eurós karszalagja, a panelek, csekkek, a diszkógömb szarkasztikus időtöltést sejtetnek. Mint kiderül, nem is akármilyet.
Az "Előhang" drum&surfje jó kis felütés, egyrészt a műfaji kikacsintás képességét, másrészt a Hit€ljugendből kirobbanó energiát közvetíti, a második szám azonban már azt is megmutatja, miért jó albumot készíteni. A koncerteken tapasztalt folyamatos darálást a "Kevés" esetében megfontolt visszafogottság váltja fel, itt kúszik be a new wave eleganciája. Ezután a koncertslágerek (a punkos hevületű "Magyarország", a hideg és táncos "Diszkóbaleset", a legszebb gitártémát tartalmazó "Elfekvő", valamint a programadó "EUSCHWITZ" és "Hiteljugend") szintis drum&punkjai adják meg a mindössze 34 perces album alaphangját. A hangzás, a hangulat olyan tökéletesen egységes végig, hogy talán ez az "EUSCHWITZ" hátránya is. Szerencsére az apró zenei ötletek (például a "Kevés" zajongása) és a vicces intermezzók, számkezdetek (idézetek, zörejek, sőt, a bicskanyitogató Komár László szerepeltetetése) feledtetik a vége felé szaporodó önismétléseket. A szinti is rendben van, bár azért több lehetőség rejlik benne.

Ahogy a zene, úgy a szövegek estében is úgy kétharmadnál kezd lankadni az addigi feszült figyelem. Az aktuális témákat (anyagi és lelki nyomor, eutanázia, diszkóbalesetek, EU-szkepticizmus, családon belüli erőszak) feldolgozó szövegek legtöbbször didaktikusak, ám az album elején még sodor minket a tempó, a hangulat, az irónia, és különben is, autentikusnak tűnik az egész. Talán az "Apa" című családi drámánál a legfeltűnőbb a verbális körmönfontság hiánya, ekkor derül ki végleg, hogy az összhatás szempontjából nem mindig kifizetődő a nyers őszinteség. És ha már itt tartunk, bár a frusztrált kántálás a lehető legjobban ideillő megoldás, azért elférne több énekdallam vagy effekt a hangra.
A vásárhelyi stúdió olyan, amilyen, inkább az ott töltött idő hiánya érződik néhol. Mindazonáltal az EUSCHWITZ ritmusaival, gitártémáival és hangzásával az egyik legeredetibb és legdelejezőbb kórképe a duplanullás évek végét jellemző fullasztó közhangulatnak. A Hit€ljugend nem kertel, és csak annyit pózol, amennyitől hitelesen (elnézést...) szórakoztatóbb. Zenéjük nyomasztó, hideg, és ellenállhatatlanul lendületes: a new wave, a punk és olykor - a dob révén - a drum&bass olyan keveréke, ami a legérdektelenebbeket is megmozgatja. A hitel hatalma, a szociális érzéketlenség mindennapos megnyilvánulása pedig könnyen átérezhető. Most sem könnyebb, mint a hetvenes évek végén...
viorelPOP (Rádió Mi/Undorgrund)"