2005. december 11. 20:19
December 6-án megjelent az Alhana zenekar debütáló lemeze. A 10 dalt és egy intrót tartalmazó, “Tündértánc” névre keresztelt anyag a december-januári HammerWorld magazin CD-mellékleteként látott napvilágot, melyben egy kedvezményre jogosító kupon is található, amit a januári lemezbemutatón lehet beváltani. A felvételek október-november folyamán zajlottak a szolnoki Denevér stúdióban, Cserfalvi “Töfi” Zoltán hangmérnök vezetésével. Összesen 14 dal került rögzítésre, köztük 2 feldolgozás és az első demó címadójának, a “Csillagszellő”-nek 2 új verziója, melyek közük az egyik rákerült a nagylemezre is, a másik pedig a felvezető EP-n, az “Utolsó bárd”-on kapott helyet a feldolgozások és a címadó mellett. Ez az EP teljes egészében letölthető megújult, a lemez designjához igazított honlapról (www.alhana.hu), valamint beszerezhető a “Tündértánc” dupla CD-s limitált verziójaként is. A stílus továbbra is maradt a dallamközpontú, durva gitárokra és karakteres billentyűtémákra épülő, női énekkel előadott heavy metal, azonban az újabb keletű dalok (több, korábbi demókon már szerepelt dalt újra rögzítettünk) némileg összetettebbek, komplexebbek lettek, így egy igen változatos anyag született, ami reméljük, hogy a közönségnek is tetszeni fog. A lemezbemutató koncert 2006. január 6-án kerül megrendezésre a Wigwamban, ahol a szintén lemezbemutatót tartó Tűzmadár zenekarral közösen lépünk színpadra. Majd egy nagyon rövid pihenő után országos turnéra indulunk, de hogy kivel, az még egyenlőre kérdéses. Nyáron igyekszünk minél több fesztiválra bekerülni, a legfontosabb azonban az, hogy jövőre is lesz Alhana tábor, immár 4. alkalommal. Találkozunk a koncerteken!