2005. március 4. 10:04
Mi a Zene 2005-ben? Experimentális zenei pályázat - Eredményhirdetés A ParaRadio 2004 őszén vágott bele egy nagyszabású rendezvénysorozatba Mi a Zene 2005-ben? címmel. A programsorozat keretében meghirdetett experimentális zenei pályázat - melyet szeretnénk évente megrendezni hagyományteremtő jelleggel - nagy sikert aratott, hiszen majdnem félszáz pályamű érkezett, amelyet az 5 fős zsűri egyenként, majd együtt is értékelt. Az első három díjazott fellépési lehetőséget kapott a márciusi Ultrahang Fesztiválon, valamint műveiket az Ultrahang kiadó, illetve a ParaRadio CD-n megjelenteti. A zsűri tagjai: Hortobágyi László, Janó András, Nótári Péter, Nun András, Sőrés Zsolt és Tóth Krisztián voltak. Fórum az eredményhirdetéshez kapcsolódóan A Mi a Zene 2005-ben experimentális zenei pályázat nyertesei: Első helyezést ért el Pócsik Zoltán és Tollas Hunor, Woabbit jeligével. A második helyre a zsűri a Szabó Péter és Csiki Csaba Ovekk_Finn jeligéjű munkát tartotta érdemesnek, míg a harmadik helyezést az RVR jeligével ellátott mű alkotója Pongrácz Kálmán szerezte meg. A zsűri szeretné külön kiemelni és kommentálni a beküldött munkák közül Keresztes Lóránt és Balla Zoltán a Frisk Fisk, illetve a BiPolarMan jeligével beküldött munkákat. A zsűri értékelése és kommentjei a nyertes, illetve kiemelt alkotásokhoz: Woabbit / Pócsik Zoltán és Tollas Hunor Kiérlelt, mesteri pontossággal kimunkált, valódi ívvel rendlekező mű, mely a hang eszközeivel képes plasztikusan megfogni valamit, amire a fogalmaink nem képesek. - Nun András Remek erőtartalékokkal bíró, a mű teljes ideje alatt építkező kompozíció, egészen mélyről - szinte tökéletesen arányosan végigvezetve. Működött. Nagyon. - Tóth Krisztián Elmélyült, újszerű hangvételű, kivételesen jó arányérzékkel felépített mű, amelyben a dramaturgiát a koncepció határozza meg és nem fordítva. A hangkép sokrétű, alaposan kidolgozott, mégis (hang)ökonomikus. - Sőrés Zsolt Ovekk_Finn / Szabó Péter és Csiki Csaba Következetes kísérleti paradigmát megvalósító, járatlan utakat járó, ugyanakkor radikalitását mégis megőrizve olykor mégis elképesztően játékos formában elkészített mű, mely az eddig zeneként még nem kanonizált zajokból építkezik. - Nun András Néhány testcseles noisy magyar gyártmány. Ha a hallgató bátrabb kitekintgetést kapna Ovekktől a kötelező experimentális kereteket átlépve - meghatározóbb élmény lenne. Lehetne! Nyitni kell. - Tóth Krisztián Zörejzenei-elektroakusztikus mű, amelyben a duó tagjai felismerik az általuk generált szekvenciák működésének természetét és hagyják a folyamatokat kifutni, ugyanakkor pontosan érzik a formazúzó technikák alkalmazásának a lehetőségeit. Absztrakt, mindvégig izgalmas mű, amely létrehozásában az alkotók arra törekedtek, hogy saját, organikus nyelvet alakítsanak ki. - Sőrés Zsolt RVR / Pongrácz Kálmán Saját univerzumot, delejes atmoszférát teremtő mű, mely sötét tónusai ellenére besszipantja a hallgatót. - Nun András RVR hang kollázsa megtéríti a gyanútlan füleket - "saját birodalmi" eszközeivel. Tényleg sikerült. Sőt: további járatlan utak bejárása javallott ilyen felfogásban, hogy még sokrétűbb lehessen az életmű. - Tóth Krisztián Nyers-atmoszférikus mű, amelyben a már máshonnan is ismert hangzások és megoldások egyedi, meglepő fordulatokkal teli, önálló, kreatív művet hoznak létre. A mű elsősorban zenei utalásrendszerével hat, amely mindvégig frissességgel ruházza fel azt. - Sőrés Zsolt Frisk Fisk / Keresztes Lóránt és Balla Zoltán (külön kiemelés) Munkáik, kísérletező jellege és ereje nem vész annak ellenére, hogy alapvetően játékosan álltak a feladathoz. Különösen kiemelkedő a beadott anyag nyitánya és zárása. - Nun András Komplett minicd, de időlimiten belül. A pályázat közepső része, nem volt világmegváltó, sőt. Azonban Frisk Fisk mégis zseni - ha az első és az utolsó számot hallgatom. Hibátlan. Időtálló. - Tóth Krisztián A mű első és utolsó darabjában kitűnően és okosan megvalósított zenét hallhatunk, amely mint koncept-mű, kidolgozott és egyedi hangzásvilágával ragadja magával a hallgatót. - Sőrés Zsolt Bipolarman (külön kiemelés) A szerző borzasztó hangminőségű, a zsuri tagjai számára kivétel nélkül elviselhetetlen zenei formák látszólag összeférhetetlen egymásra építésével egy ellenállhatatlanul mosolygásra és headbangelésre késztető zenei egységet olvasztott egybe sikerrel. - Nun András Végre! Bipolarman, aki tolatva ugyan - de mégis előbbre mutat... Várok egy teljes albumot, hogy végre megtörténjen az, amit csak remélni mertem eddig. Addig viszont megelőlegezem. Gratula. - Tóth Krisztián A külön kiemelést nem zenéjének minőségével, inkább "anti-minőségével" érdemelte ki. Felejthetetlen perceket szerzett a zsűri minden tagjának. Akár Yngwie J. Malmsteen-díjat is kaphatna, ha a pályázatunk erről szólt volna... - Sőrés Zsolt Hortobágyi László megjegyzése a beérkezett művekhez: Nem tartom szükségtelennek feljegyezni, hogy a részemről, határozottan építő jó szándékkal elkövetett kritikai vihánc és elménckedés ellenére is magasra tartom a résztvevők által materializált, életükből hosszú órákat elfogyasztó és azt strukturáló alkotói ösztöneszezésük termékeit, különösen azok élő felvételekkel is súlyosbított változatait és felhívom szerényen a figyelmet annak felértékelésére miszerint eme alkotásokban -bármilyenek is legyenek azok -, mégiscsak az előadó-humanoidok egy magasabb rendűnek látszó és képzelt tevékenység felé irányuló igyekezete valósult meg. Köszönjük, hogy elküldtétek műveiteket és gratulálunk a díjazottaknak, akikkel élőben az Ultrahang Fesztiválon lehet találkozni márciusban! http://workshop.pararadio.hu/