2009. december 15. 17:05
Az előválogatás során kiválogatott 12 zenekar 2009. december 18-án élőben mutathatja meg tudását a szakmai zsűri előtt. A Satu BMG is ott lesz...
A december 18-i elődöntőn a zsűri két zenekart, a közönség egy zenekart választ ki, akik továbbjutnak a december 19-i döntőbe!
A Tehetségkutató mindkét napján lesz közönségszavazás. A zsűri szavazata mellett a közönség szavazatára is nagy hangsúlyt fektetünk, ezért érdemes minél több nézőt, rajongót toborozni a fesztiválra!
A december 19-i döntő napján a szakmai zsűri kiválasztja a legjobbnak ítélt zenekart, a közönségdíjata közönség szavazatai alapján kiválasztott zenekar nyeri meg.
A tehetségkutató elsődleges célja, hogy az alternatív zenei műfajokban alkotó, élőzenei számokat játszó zenekarok nyilvánosságot, szereplési lehetőséget kapjanak.
A ssűri:
>Csáky Balázs: elsősorban a hazai pszichedelikus szcéna olyan kevésbé ismert, ám fontosnak tartott zenekaraiban basszusgitározott, mint a Sonar, az Óbudub vagy a Hickok Limuzin. Részt vett még számos alkalmi formációban, projectben is., legutóbb például nyáron, az itt vendégszereplő argetntin Psycho Projecttel.
Keszei Krisztián: 23 éve, a gimnázium óta ír zenét és gitáeozik különböző undergroud zenekarokban (Korog, Ági és a Fiuk, Kárpát Mőbiusz, Fresh Fabrik, Blind Myself, Plastic Ohara, Peter Ogi and The One Man). Jelenleg többek közt a Korog, Balaton, EfZámbó Happy Dead Band, Sumolight, PopIvan zenekarokban tag.
Legát Tibor: újságíró, a Magyar Narancs Életmód rovatának vezetője
T.Bali: színházi- és filmzeneszerző, producer, énekes, gitáros (Moszkva tér , Iszka utazása, N.O.I., Szemző Cinematic Music Company)