bloodrose

Egyszer majd arra ébredek én,
nem szállok odafönt könnyedén
nem érhetek hozzá többé már,
nem látom a csillagot két szemén

Én voltam a nap a hold,meg az ég
és ami majd ezután jöhetne még
megfáradt szárnyamon megpihen
nem több,ártatlan semmiség

Mindent magamért,érted és
másért,de lehet hogy ez túl kevés,
egyszer majd úgy hunyom le szemem,
tudom,nem lesz több ébredés

Fáztam,de felsütött a nap
álltam,bár minden tovább haladt,
mentem amerre hivott a fény,
és arra minden rügybe fakadt

Olyan régen várok már...
legalább egy élet jár-na nekem is,
vagy egy szó ami nekem szól.
Olyan messze fújt a szél,
milyen út hol nincsen cél,csak a por
ami eltemet bármikor.