Kötelez az idő

Kötelez az idő

Magához tért a tudat,
Összetapadt szemhéj alatt,
Összpontosít, hogy kiszagolja
A mellényes fehér nyulat.

Várja, hogy az ágya alatt csillanjon az ezüst óralánc,
Most az egyszer már ne vigyázz, hogy mit kívánsz!

Mindenki másra mutogat,
Ismerem már a szagukat,
A pofámat csipkedik fölényesen,
Hogy „ne használj szép nagy szavakat!”
Mer’ itt kérem ez a feladat:
Építsd te is a faladat,
Hogy ne bámuljon befele senki
És te is megvédhesd magadat.

Akaratom ellenére kötelez az idő,
Zavarodottan tördeli kezeit a jövő.

Húzd csak be jól a nyakad,
Az értelem vize mind kiapad,
A módszeres primitív hullám
Habja után kapargathatod, ami marad.
Falom sorra az évszakokat,
A fogamba unalom ragadt,
A hátamban meg csahol az idő
És minden áldott nap megugat.

Akaratom ellenére kötelez az idő, hogy bontsam a vitorlát.
Zavarodottan tördeli kezeit a jövő, elfedi az arcát.
Akaratom ellenére kötelez az idő, hogy bontsam a vitorlát.
Kinek a szemén át látom majd a végső órát?