3422 zenekar 12339 letölthető zene
alapértelmezett kép
Bemutatkozás
2001-ben jött létre a zenekar hosszas és lelkes nyűglődések, vajúdások, "mosmáaztántényleg"-ek közepette, Bíró Balázs (dob), Magyarkúti Balázs (basszusgitár), Néder László (gitár) és Révuti Norbert (gitár, ének) közreműködésével. Dalokat kezdtünk írni, rosszhangzású próbatermekben zajongtunk, majd egyikünk házából formáltunk csatateret, hogy mozdulni sem lehetett: kábelek, erősítők, dobszerkó szerte a lakásban. Ez idő tájt csatlakozott a bandához Csánki Tamás (basszusgitár), Magyarkúti Balázs távozását követően. Újabb dalok íródtak,régebbiek elkoptak, félig elkészültek vagy halva születtek, néhány túlélő akadt csupán, míg végül, 2004-ben, elkészítettük első demoanyagunkat. Ekkorra, sajnos, Bíró Balázs elhagyta a dobokat, így a felvételt nélküle, virtuális ütőssel kellett végrehajtanunk. Az pedig, ugye, nem ugyanaz. Mindezek, valamint a házilag történő felvétel hátrányai és előnyei ellenére vagy nem ellenére, mindenesetre azzal együtt, létrejött a 14 dalt tartalmazó hanganyag, az ÚJHOLD album.
Nem lett rossz, de tudtuk, ettől többre vagyunk képesek. Legalábbis reméltük. Jó dobost nehéz találni, így hosszas keresgélés és nemtalálás következett, mígnem ráakadtunk egy régi barátra és zenésztársra, Horváth (Mácsi) Márkra. Lelkesen kezdtünk próbálni, készültek az újabb dalok, némelyek elmaradtak, aztán Mácsi is - családi elfoglaltságok, időhiány miatt. Szerencsénkre hamar akadt váltás, és így kialakult a jelenlegi, reményeink szerint végleges felállás: Almási "Majdnemportnoy" Tamás kapaszkodik a verőkbe lelkesen (még egyszer sem esett le a székről!!!), Csánki "Fánci" Tomi galoppol precízen ujjaival a basszusgitár húrjain (szigorúan!!!), Néder (Lackó) László zúz, tép, tapogat, élvez Gibsonján (akár, ha utoljára játszana!!!) és Révuti Norbert igyekszik dallamot üvölteni a mikrofonba, miközben gitárján kaparászik izgalmában (mintha kínoznák!!!). Stílusunkat egy ideig grunge-nak tituláltuk, most már sehogy, írjuk a dalokat és kész, ahogy jön, hangulatoktól függően. Na jó, az biztos, hogy rock. Valamilyen. Akad zúzda, lírai, középtempó, miegymás. A szövegvilág néha filozofikus, néha érzelmes, de inkább a kettő együtt, áthatja korunk szomorúsága, illetve szomorú korunk cinizmusa vagy a cinikus szomorúsága, dühös cinizmusa, szomorú dühe, ha vannak ilyenek. Úgy érezzük, mostanra megérett a zenekar arra, hogy élő koncerten is kipróbálja magát, ezért igyekszünk megragadni minden alkalmat a fellépésre. A 2007-es évet - új dalok írása mellett - főleg erre szánjuk.

Minden jót kívánunk mindenkinek!
 
Albumok
Újhold (2004)
Hírek

2007. május 7. 15:22

Új album

Nyáron kerül majd rögzítésre az új album, amin jónéhány új dal mellett néhány korábbi, az Újhold albumon szereplő dalt is újra felveszünk, jobb hangzással. Az anyag várhatóan idén őszre fog teljesen elkészülni. Beindultak a koncertezések is, reméljük minél több helyre sikerül eljutnunk. Tovább

Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: POP
Stílus: Rock
Alapítva: 2001
Rajongók: 2 fő
Megtekintve: 5196
Város: Budapest
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Almási Tamás » Dobok
Csánki Tamás » Bass, vokál
Néder László » Gitár, vokál
Révuti Norbert » Ének, gitár
A zenekar szerkesztői: terraluna
Rajongók
bassatus virus666
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky