3423 trupă 12355 MP3 a descărca
(fotó: Nagy Olívia)
Prezentare
Hat éves korom óta zenélek, ekkor kezdtem zeneiskolai tanulmányaimat (zongora, gitár). Saját zenei világon lábaira nagyjából tíz évvel később álltam, első szárnypróbálgatásaim után (gimis zenekar stb.) 2006 januárjában léptem fel először szólóban, egy gitár és egy ének felállásban, műsoromat részben saját dalaim, részben hozzám és zenei elképzeléseimhez közel álló, ill. azokat alakító feldolgozások alkották. Az évek során több különböző formációt hoztam létre a saját zeném tolmácsolására (NiaZséSanze zenekar, Niazene), ill. tagja voltam több akusztikus formációnak (pl. Jackson és a kuvik).

A kezdetektől foglalkozom versmegzenésítéssel, ezt kicsit továbbgondolva zeneszerzője, zenei rendezője voltam a 2006. nyarán bemutatásra került A fiú című zenés színdarabnak (írta és rendezte: Juhász Kristóf, előadta: a Forgács Művészeti Társaság és Alkotóműhely Egyesület, előadások: 2006. július 12., Művészet Malom (bemutató), 2006. augusztus 19., Művészet Malom, ManoFestatio 2 – Fiatal Alkotók Összművészeti Fesztiválja). 2005-2007 között magam is tagja voltam a Forgács Társaságnak, 2007-ben főszervezője voltam a ManoFestatio 3 – Fiatal Alkotók Összművészeti Fesztiválja rendezvénynek.

2006 telén, nagy szerencsémre, összehozott az élet Nagy Dáviddal (Kényes Foltok), akivel a mai napig zenélünk DáNia nevű formációnkkal. 2008-ban társszerzője voltam a Sanzon izé című dalnak, amely több rádióban hallható, volt hallható (pl. City Rádió, FeZen Rádió, Fun FM (Erdély), Fúzió Rádió, Lakihegy Rádió, Lánchíd Rádió, Neo FM, Rádió Q).

2009-ben zeneszerzői különdíjat kaptam az Életed Zenéje Tehetségvadászat, a Dúr – Akkord Alapítvány tehetségkutató versenyén. 2009-ben a IV. LIFT Fesztivál megnyitóünnepségének fellépője voltam, 2010-ben pedig én írtam az V. LIFT (egyik) hivatalos zenéjét.

Az évek során a következő főbb helyszíneken léptem fel: Eleven Fesztivál, Szentendre, ManoFestatio – Fiatal Alkotók Összművészeti Fesztiválja 1-2-3., Szentendre, HIK (Hallgatói Információs Központ), Budapest, IV. LIFT Fesztivál megnyitó, Merlin, Budapest, Könyvtár Klub (ELTE BTK), Budapest, Folt Art Cafe, Szentendre, Eleven Kert, Szentendre, Gödör Klub, Budapest.

Dalaim hangfelvételei folyamatosan készülnek (itt: felveszlek.hu hangstúdió, http://www.facebook.com/pages/felveszlekcom-hangst%C3%BAdi%C3%B3/183461258388609, Brodmann Tamás, Gaál Zoltán).  
Blog Trupă

2012. április 1. 12:31

Talentométer zenei tehetségkutató

Kedves mindenki,
amennyiben tetszik zenei munkásságom, kérlek benneteket, hogy szavazzatok rám a Talentométer zenei tehetségkutató verseny során, az alábbi linken:
http://talentometer.hu/nevezettek/nia
2 perce
Kedves mindenki,
amennyiben tetszik zenei munkásságom, kérlek benneteket,... A continua

Ultimă actualizare: 2013-12-31Concert date
Niciun concert date disponibil!
 
Ascult nostru MP3!
Profil trupă
Type: zenekari oldal
Gen: POP
Stil: akusztik
A fonda dată: 2006
Fans: 0 persoană
Vizită: 2698
Oraş: Tahitótfalu, Szentendre, Budapest
Vot: 0
Web:
Membru:
A zenekar szerkesztői: Nia
Favorited
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky