3422 zenekar 12339 letölthető zene
alapértelmezett kép
Bemutatkozás
Alcohol: a kezdetek

2003 nyarán, Okányban egy kocsmában, valószínűleg jéghideg sör mellet, Sanyi(Csöves) és Csabi elhatározták, hogy létrehoznak egy zenekart. Ez nem furcsa, hiszen történt már ilyen sokszor, sokminden lett már tervezve, de eddig még egyik fellángolás sem tartott túlzottan sokáig. Akkor viszont más volt a helyzet, a srácok komolyan gondolták azt, hogy zenekart csinálnak! Ősszel Csöves felköltözött Budapestre és ezzel kezdetét vehette a zenélés. Csöves "énekelt" és "basszerolt", Csabi gitározott, és melléjük szegődött Tomi, az amúgy gitáros hangszermester -dobolni. Az első próbák feldolgozások játszásával teltek, nagyon kellemes hangulatban. Valahogy ezidőtájt kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy a zenekar méltó a nevéhez. Nemsokára elkészült az Ezen a szinten című első saját szám. A dallamos metal motívumokat felvonultató dal, rock & roll-os riffekel és Csöves remek szövegével ötvözve nagyszerű lett. Október végén videófelvétel készült az egyik próbáról, szerény személyem közreműködésével. Jól berúgtunk. Ezután sajnos kisebb szünet következett, egészségügyi problémák miatt. Novemberben Csöves lábzúzódás miatt korházban feküdt, ezzel lefújva az első fellépést is. Egy-két hét után újabb próbák következtek, majd ismét kórház. Csöves vérző torokkal feküdt bent. Ezzel a próbák terén vége az évnek, az Alcohol az ünnepek alatt csak az image-re vigyázott, velem együtt. 2004 januárjában újult erővel és egy plusz fővel újra működik a zenekar. Tomi kiszállt a dob mögül és végre a neki megfelelő hangszert vehette kezébe, Csabi mellett gitárosként. Krisztián színesebb dobtémáival és a dögösebb hangzással még erőteljesebbek lettek a dalok. Az év első hónapja próbákkal és új dalok írásával telt. Februárban megszületik az első három számos demo, nem túl eltalált hangzással. Tavasszal a zenekar folyamatosan alkot. A koncert még késik, mivel a késői jelentkezések miatt a banda lemaradt a fesztiválokról. Hangszerek hiánya miatt saját bulira nem volt lehetőség. Hétközben maradtak a próbák, hétvégén meg az ivászat. Nyár elején létrejöhetett az első koncert a százhalombattai Junkies és Zero-G táborban. A hétvégi fesztivál keretében az Alcohol az utolsó nap délutánján lépett színpadra, holt részegen. A haj rázástól a mikrofon állvány felborításáig minden látható az amúgy nem túl nagy közönség előtt játszó zenekartól. A buli szerintünk jól sikerült. Ezután próbahely hiánya miatt ismét szünet következett, reméljük az utolsó! A nyár munkával, csajozással és vedeléssel telt. Szeptembertől újra próbateremben a zenekar. Október 23-án a második koncert keretében ünnepelte a zenekar az egy éves fennállását a budaörsi városi klubban a Solution és a Fragments társaságában. Az este folyamán körülbelül 150 ember fordult meg a helyszínen. Volt pogo, kiabálás, visszatapsolás, ahogy az lenni szokott. Novemberben a zenekar stúdióba vonul és három nap alatt rögzítik a második demojukat.

És a történet folytatódik!...

(KisPank)





…és a történet tényleg folytatódik !!! Bár 1 egész évet kellet rá várni, azért bízzunk benne, hogy megérte. Tudjátok nagyon nehéz visszaemlékezni azokra az időkre és csak most kezdenek derengeni az emlékek. Hol is hagytuk abba? Szóval novemberben stúdióba vonultunk és három nap alatt ténylegesen rögzítettük a második demónkat. A három nap alatt 8 számot vettünk fel keveréssel és mindennel együtt és ez a kevés idő meg is látszott szegénykének a minőségén, de legalább tanultunk belőle. Zenénk irányát igazából tükrözte de másra nem nagyon volt használható. Azért, hogy valami jó is legyen a 2004-es év végén Decemberben sikerült eljutnunk Mezőkövesdre a Taxi3 nevű zenekar meghívásának köszönhetően, ahol egy nagyon jó és kiváló hangulatú koncertet sikerült adnunk. Ezt a koncertet mindenképpen azok közé sorolnánk, amit kár lett volna kihagynunk, mivel barátságokat is sikerült kötnünk és a későbbiekben is szívesen fogadtak minket és mi is őket. A 2004-es év végét mi hárman (Csöves, Tamás és Csabi) Okányban ünnepeltük a zenekar alapításának színhelyén, a történet elején megemlített kocsmában, Krisztián, pedig Budaörsön. A 2005-ös esztendő szerencsére már jóval kegyesebb volt hozzánk, mint az előző év. Először is sikerült végre beszereznünk a hőn áhított erősítőket és dobcuccot, ez által ténylegesen koncert képes zenekar lettünk. Ebből kifolyólag sokkal több bulit sikerült szerveznünk, mint az előző év folyamán. Az első koncertünk 2005-ben a januári Ifi Klubos buli volt, ami még jobban sikeredett, mint a 2004-es. Ezen a koncerten játszottunk először együtt a Házmester nevű törökbálinti zenekarral, akikkel sikerült sokszor berúgnunk és általuk megismerni persze a törökbálinti lányokat is. Februárban felléptünk a Roctogonban, erről a koncertről csak annyit, hogy hétköznap volt a másik két zenekar lemondta, de mi hősiesen adtunk egy nyilvános próbát és a leghűségesebb rajongóinkkal próbáltuk meg az italfogyasztást egy nagyméretű koncert forgalmához emelni! Szintén e hónapban játszottunk Törökbálinton, ami igen csak kellemes élmény volt, egyrészt a nagyszámú megjelent emberkének köszönhetően másrészt viszont a fogadtatása a zenénknek óriási volt. A színpadon mind a négyen a legnagyobb Rock’n’Roll sztároknak éreztük magunkat és megfelelő módon ünnepeltük meg a sikert. Márciusban újra eljutottunk Mezőkövesdre, ahol egy tehetségkutatón játszottunk. A közönség fogadtatása kitűnő volt, akadtak olyanok is akik kimondottan miattunk jöttek el, de a zsűri mindezt másképp látta. Azt mondjuk tegyük hozzá, hogy mi is egy kicsit lazára vettük a figurát (leszartuk az egészet). Április elsején felléptünk a Vörös Yukban egy deathmetal esten, ahol kitűnő bandák szólaltak meg az este folyamán (pl.: Agregator) igazából ott nem a mi zenénkre vevő emberek voltak, de azért abszolút nem volt rossz buli! Április 16.-án újból Budaörsön léptünk fel a Városi Klubban de erről a buliról jobb, ha mélyen hallgatunk, röviden annyit, hogy a zenekar kicsit elméretezte az italfogyasztást a koncert előtt és ez a zene rovására ment, de rendesen. Márciusban 4 koncertet is adtunk, mondjuk ebből kettőt emelnénk ki, a törökbálinti Művházas és a budapesti Tekecsárdás bulit, mind a kettő remekül sikerült. Ezután következett a júniusi, második Rocktogonos fellépésünk, a Why nevű zenekarral, ami igazán jól sikeredett. És igen, Június 8.-án a Zorall vendégeként játszhattunk a Pecsában, igaz nem bent a nagyszínpadon egyelőre, de kint a Sörkertben, aminek nagyon örültünk. A nyár folyamán még négy kisebb koncertet adtunk, mivel sajnos idén is lecsúsztunk a nyári fesztiválokról a megfelelő hanganyag és ismeretség hiányában(reméljük ez volt az utolsó lecsúszásunk). A nyarat igazából a 3. és egyben utolsó demónk elkészítésével töltöttük, amit több szempontból is a pozitív élmények közé sorolnánk. Egyrészt megismertük Szűcs Tomit, akinél a hanganyagot rögzítettük baráti áron, de mégis rendkívül jó minőségben. (Reméljük ez a kapcsolat, még sokáig megmarad vele) Másrészt bele tanultunk a stúdiózás mesterségébe. Az őszt újból egy Pecsa Sörkertes bulival indítottuk, a Junkies vendégeként. A buli jó volt, a fogadtatás is, azonban itt csúcsosodtak ki olyan dolgok, ami miatt változás a történt a zenekar felállásában. A koncert után két héttel Bihari Zsolt, alias Bozsó (Fragments zenekar) vette át ideiglenesen a dobos szerepét a bandában Krisztián helyett. Az okokat pedig megtartjuk magunknak, mivel ez tényleg csak négyünkre tartozik. Ezután a fájó esemény után Szeptember 24-én ünnepelte a zenekar a 2. születésnapját ("Két év mámor") mondhatni hagyományos módon Budaörsön, ami a kevés felkészülési időhöz képest is az eddigi talán legjobb koncertünk volt. Tamás, aki ahhoz képest, hogy 1 éve nem dobolt dobszerkón (mert amúgy mindenen dobol, ami a keze elé kerül pl.: kocsmaasztalon, sörös üvegen) de ennk ellenére jól látta el a dobosi teendőket, Bozsóval felváltva. Így aztán tényleg sikerült egy fergeteges születésnapi bulit csinálnunk, amiből még szeretnénk vagy százat(persze ha megéljük).Az ez utáni idő pedig lázas dobos utáni kutatással telt(Bozsónak folytatnia kellet a saját zenekarával) ami szerencsére rövid időn belül sikerült is. Bagi Laci személyében megtaláltuk az Alcohol 4. alkotó elemét. Lacival nem sokat tétlenkedtünk, alig 2 hét próba után rögzítettünk egy számot, a már fent említett Szűcs Tominál, amit még csak a "szerencsések" hallhattak ebben a formátumban. A zenekar erre a számra készítette el a legelső videó klipjét. A 2005-ös év utolsó nagy eseménye nem volt más, mint maga a klipforgatás, Diósdon egy garázsban, ahol igyekeztünk minél jobb felvételeket készíteni, ami szerintünk sikerült is. A zenekarral ez után nem történt említésre méltó esemény a tavalyi évben, a szilveszteri ivászaton kívül. 2006-ot szerencsés módon sikerült koncerttel indítanunk a budapesti Marco Polo Klubban, ahol Laci is bemutatkozhatott végre a közönség előtt.

És a történet újból folytatódik!...

(Csabi)  
Albumok
Hírek

2007. szeptember 13. 10:43

Nagylemez

2007 Október 8.-án jelenik meg a zenekar első nagylemeze a Hammer Records gondozásában, "Ezen a szinten" címmel!!!!!!!! http://www.alcoholmusic.hu Tovább

Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: POP
Stílus: Rock
Alapítva: 2003
Rajongók: 4 fő
Megtekintve: 7543
Város: Budaörs
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Bognár Zsolt » Dob
Bujdosó Csaba » Gitár
Csöves » Basszus, Ének
Szabó Tamás » Gitár
A zenekar szerkesztői: alcohol
Rajongók
hasii rocksolya Rokyballboka
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky